Ezt olvasta már?

Szombaton kezdődik a hivatalos kampány, akkortól lehet jelölteket ajánlani

Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerep...

0

FIFA-világranglista - Magyarország egyet rontott, Katar 38 helyet lépett előre

Belgium továbbra is vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, melyen a magyar válogatott egy helyet visszacsúszva ötvenkettedik.


hirdetés

A szervezet honlapja szerint a vb-bronzérmes belga együttes a csütörtökön nyilvánosságra hozott legfrissebb rangsorban is egy ponttal előzi meg a világbajnok franciákat.

Katar 38 helyet javított azt követően, hogy megnyerte az Ázsia Kupát, így 55., döntőbeli ellenfele, Japán 23-at lépett előre, amivel a 27. helyen áll.

A magyar válogatott március 21-én kezdi meg szereplését az Európa-bajnokság selejtezősorozatában. Ellenfelei közül Horvátország (4.) és Wales (19.) megőrizte korábbi pozícióját, míg Szlovákia két, Azerbajdzsán pedig egy helyet csúszott vissza. Előbbi a 29., utóbbi a 108. helyen áll jelenleg.

 

FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés):

----------------------------------------------

1. ( 1.) Belgium 1727 pont

2. ( 2.) Franciaország 1726

3. ( 3.) Brazília 1676

4. ( 4.) Horvátország 1634

5. ( 5.) Anglia 1631

6. ( 6.) Portugália 1614

7. ( 7.) Uruguay 1609

8. ( 8.) Svájc 1599

9. ( 9.) Spanyolország 1591

10. (10.) Dánia 1589

11. (11.) Argentína 1582

12. (12.) Kolumbia 1575

13. (13.) Chile 1565

14. (14.) Hollandia 1560

és (14.) Svédország 1560

...19. (19.) Wales 1525

...29. (27.) Szlovákia 1483

...52. (51.) MAGYARORSZÁG 1412

és (51.) Ghána 1412

...108 (107.) Azerbajdzsán 1206







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0
0

hírek innen, onnan

Vádat emeltek Simonka György és társai ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás...

Kormányalakítást kezdeményez az olasz államfő, nem lesz könnyű dolga

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: Matteo Salvini a tavaly márciusi választások alkalmával kényszerült bele egy olyan koalícióba, amiről...

Karbantartás miatt lezárnak több útszakaszt Miskolcon

A terelőutat táblákkal jelzik a szakemberek.

Újabb hat ittas sofőrt fogtak a borsodi rendőrök

Ügyész előtt felelnek tettükért.

Szlovákia betiltja a műanyag evőeszközöket

Más módon is felveszik a harcot a felesleges műanyag ellen.

Átadták a világ legnagyobb bicikliparkolóját

Átadták a világ legnagyobb kerékpárparkolóját a hollandiai Utrechtben, az eredetileg mintegy hatezer, a most lezárult bővítési...

Ne tanuljanak a diákok az utolsó két hétben!

A tanév közeledte több gyermekből negatív dolgokat válthat ki. Megkérdeztük a szakembert, mit érdemes szülőként a szünidő utolsó...

Üzemanyagcella-munkacsoportot hozott létre a Mahle

Azoknak a vállalatoknak, melyek a jövő mobilitását akarják alakítani, gyorsan kell reagálniuk a megváltozó feltételekre. Ez az egyetlen...

Kórházba kellett szállítani Delhusa Gjont

A 66 éves énekes egy jacht fedélzetéről esett le, azonnal elájult, és másnap rohammentővel szállították a veszprémi kórház...

Idős emberek vallottak arról, mit tennének másként, ha újra fiatalok lehetnének

Mindannyiunknak van valami a múltjában, amit mélyen megbántotta. Egy esély, amivel nem éltünk, egy személy, akit megbántottunk, esetleg...

Ötmilliárdos megbízást nyert el a Duna Aszfalt

A becsült ellenértékhez képest félmilliárd forinttal drágábban, 5 milliárd 42 millió forintért tervezheti és építheti meg a Duna...

0

Sport

Döntöttek a botrányt botrányra halmozó kínai úszó doppingügyében: csak egyszer volt eddig példa hasonlóra

Szun Jang doppingügyében nyilvános tárgyalásra kerül majd sor, ilyenre eddig mindössze egyszer volt példa.

A BL-elődöntős Ajax nem tudta legyőzni Thomas Doll csapatát, otthon kapott ki a Kolozsvár

Gól nélküli döntetlen játszott az Apoel az Ajax Amszterdammal a Bajnokok Ligája playoffkörében.

Magyar fociszurkolókra támadtak mérkőzés után Szerbiában - ketten kórházba kerültek

Temerin A szerb labdarúgó-bajnokság első osztályába feljutó Topolya csapatának magyar szurkolói váltak a hazai drukkerek célpontjává.

A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

Zombori Gábor olimpiai A szintet jelentő 3:46.06 perces eredménnyel megnyerte a 400 méter gyorsot a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság keddi nyitónapján. Ezzel ő az egyik magyar úszó, akinek megvan a tokiói induláshoz szükséges eredménye.

Nincs kifogás, a főtábla a cél: 1,3 milliárdot érhet a Fradinak az El-csoportkörbe jutás

Budapest A dicsőség mellett anyagilag is jövedelmező lehet a nemzetközi kupamenetelés a Ferencváros számára!

Sírással zárta az edzéseket Tusup új tanítványa

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt Shane Tusup a magyar tehetség Bujdosó Zsombor mellett az olasz Ilaria Cusinato is edzeni fogja, aki egyébként Hosszú Katinka egyik legnagyobb ellenfele.

Itt kezdődött minden: Ronaldo elvitte kisfiát egykori lakótelepi albérletébe - így reagált a látványra

Rendkívüli "kirándulásra" vitte apja a kis Ronaldo Jr.-t: megmutatta neki egykori lakótelepi albérletét.

Coutinho nem világsztár, csak a Barca egyik cserejátékosa

Berti Vogts olyan nagyon nincs elájulva attól, hogy Philippe Coutinho a Bayern München játékosa lett.

Ronaldo: Manapság bármelyik játékosért fizethetnek 100 milliót, anélkül, hogy bármit bizonyított volna

Cristiano Ronaldo szerint több pénz van jelenleg a futballban, mint bármikor korábban.

Hullanak a támadók: nagy bajban a Barcelona és a Real Madrid

Ousmane Dembélé és Brahim Diaz hasonló okok miatt váltak harcképtelenné.

Nagy a baj. A vártnál súlyosabb Nagy Ádám sérülése

Heteket hagy ki, a válogatott szereplése is kérdésessé vált.

0

Bulvár

Teszt: sikerül felismerned a filmet egyetlen képkockából?

Vajon sikerül mindegyik filmet felismerned? A tesztből kiderül, mennyire figyelsz a részletekre!

Eladhatatlan a csemegekukorica, mi segíthet?

F. Zoltán kérdése: Eladhatatlan a csemegekukoricám a csövek végén található barnás-zöldes lárváktól. Melyik kártevőről van szó és hogyan tudok védekezni ellene?

Ilyen az élet egy észak-koreai kisvárosban

Az ország északi részén lévő Rason meglepően színes, halászokkal, farmerekkel és munkásokkal.

Ezért menekült a halálba Robin Williams

Az Oscar-díjas színész halála annak idején megrázta a világot.

Újabb brutális vérengzés történt egy német vasútállomáson

Konyhakéssel ölte meg volt feleségét és annak új párját egy koszovói albán bevándorló. A tettes feltehetően nem tudta, hogy a pár két hónapos csecsemője a kocsiban várja szüleit.

"20 év házasság után jöttem rá, hogy a férjem egy sugar daddy"

Egy elvált nő mesélte el, hogyan derült ki, hogy exférje éveken át megcsalta és más nőkre költötte a közös pénzüket a háta mögött.

Se bugyi, se más: az út közepén vetkőzött pucérra a ringó mellű álomnő

Csak meg ne üsse magát a meseszép Kinsey, ha tényleg így gördeszkázik!

Ezzel az 5 trükkel vesznek rá, hogy többet költs

Csak hisszük, hogy vásárláskor racionális döntéseket hozunk. A cégek ezt az online kereskedelemben is kihasználják.

Nem bocsát meg Demjénnek Bergendy

A két zenész 15 éve nem beszélt egymással.

Így beszél a szexről a fiatal magyar nő

"Ne virágnyelven beszéljünk a szexről"

Készült egy eszméletlen fotó az augusztus 20-i tűzijátékról

Rizsavi Tamás újra lecsapott, aminek ismét egy eszméletlen kép lett az eredménye.

Pénteken olcsóbb lesz a benzin, drágul a gázolaj a magyar kutakon

A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajért 3 forinttal többet kell majd fizetni.

blogmorzsák

Tudod felénk mekkorára nőnek a...

Bájos képeslapok a Photoshop előtti időkből, a vidéki Amerika elképesztő méretű vadjairól és terményeiről.

12 dolog, amit érdemes lenne hazahozni Hollandiából

Politikai kultúra, emberek közötti együttműködés, a nők és férfiak közti egyenlőség - egy amszterdami magyar listája.

A Felső-Tisza-vidéke, kimaxolva

Bicikli, túrabakancs, fürdőgatya kötelező!

Újságok a gyerekkorunkból

A Pajtás, a Dörmögő Dömötör és társaik.

Lakóautó építés az USA-ban egy nap alatt, ingyen

Az őszi időre tekintettel muszáj volt átalakítani a kisbuszt, ágy, asztal, több tér és tároló. Házilag.

Pókember nem lesz része az MCU-nak!

A Deadline információ szerint véget ért a Sony és a Disney közös üzlete.

A Tátra komor és szelíd szépségei

Zord sziklacsúcsok, páratlanul szép magashegyi növény- és állatvilág. A Tátra felüdülést nyújt mindenkinek.

A legelső Dűne-játék, ami majdnem kaszát kapott

A francia Cryo műve ma is csodálatos, de nehezen született meg. Egy ideig párhuzamosan készült a Dune II-vel.

"Keserédes" út a királyi Operába

Az Út a királyi Operába című életrajzi film a hírnévhez vezető útról is beszámol – méghozzá kegyetlenül őszintén.

Végre ismét Brutal Assault!

Közép-Európa egyik legszínvonalasabb extrém metal fesztiválja idén is kitett magáért. Beszámoló az első napról.

Ezért nem lett Akarattya a Balaton kapuja

Egy grandiózus, ám teljesen félresiklott terv a '60-as évekből.

12 slasher, amit látnod kell!

Kevésbé ismert, vagy alulértékelt darabok a tini kaszabolós filmek rajongóinak.

0