Ezt olvasta már?


Felfüggesztett börtönre ítélték a védett lepkékre vadászó cseheket

Természetkárosítás miatt jogerősen egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Berettyóújfalui Járásbíróság kedden azt a négy cseh állampolgárt, aki 2017 szeptemberében fokozottan védett szikibagolylepkékre vadászott a biharsági tájvédelmi körzetben.

Dobó Dénes elmondta: a bíróság által megállapított tényállás szerint a négy cseh férfi évek óta jár környező országokba, elsősorban lepkék élőhelyeit tanulmányozni. A kloroformos csapdákban gyűjtött lepkéket pedig preparálás után eladják vagy kiállításokra viszik.

A Hortobágyi Nemzeti Park területén, a hencidai Csere-erdőnél - amely a Natura 2000 hálózat része - a négy vádlott 2017. szeptember 28-án este kilenc lepkecsapdát és egy lepkefogó ernyőt helyezett el. Azért ezt a területet választották, mert tudták, hogy ott található meg a fokozottan védett nagy szikibagolylepke és tápláléka, a sziki kocsord nevű növény. A kifejlett nagy szikibagolylepke - amelynek természetvédelmi értéke 250 ezer forint - mindig szeptember-októberben jelenik meg azon a területen.

A természetvédelmi őrök a négy cseh férfit tetten érték, a vegyszeres csapdákban pedig négy elpusztult nagy szikibagolylepkét találtak.

A kloroformos vödörcsapdák egyértelműen alkalmasak voltak a fokozottan védett faj azonnali károsítására, elpusztítására. A kloroform gerinctelen állatoknál kis koncentrációban is azonnali halálhoz vezet - ismertette a szóvivő.

Hozzátette: férfiaknál lévő, a lepkék begyűjtésére és preparálására alkalmas tárgyak - rovartű, kloroform, ölőüveg - arra utaltak, hogy a csapdákban maradó lepkék preparálása volt a céljuk. A nagy szikibagolylepke feketepiaci értéke egyedenként 100 euró is lehet.

A védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges kutatáshoz, gyűjtéshez, kísérlet végzéséhez és jármű használatához is, a vádlottaknak ilyen engedélyük nem volt.

A tárgyaláson mindannyian beismerték a bűncselekmény elkövetését, elmondták, hogy a lepkéket preparálni akarták, majd az első- és harmadrendű vádlott gyűjteményébe kerültek volna.

Kovácsné Pajer Zsuzsanna bíró súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlottak több jogszabályt is megsértettek és társtettesként követték el a természetkárosítást. Enyhítő körülmény volt a vádlottak büntetlen előélete és beismerő vallomásuk.

Az elsőfokú bíróság határozata jogerős.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Forma-1: Hamiltont és a vb-éllovas Antonellit is megbüntették – így rajtol el a mezőny a Magyar Nagydíjon

A szombati időmérő után a versenybírók esti döntései alapjaiban változtatták meg a vasárnapi futam esélyeit. Lewis Hamiltont és Andrea...

Vitatott manővert követően állt az élre, első győzelmét aratta a britek tehetsége az F3-ban

Slater az összetett pontversenyben is átvette a vezetést a Hungaroringen.

Nem vicc: WC-papírral is távol tarthatja a szúnyogokat

Csak ezt kell a WC-papírra csepegtetni.

A titán átkára is fény derül: jön a Percy Jackson 3. évada, itt a friss előzetese

Hamarosan befut a Percy Jackson és az olimposziak című fantasysorozat újabb etapja: megvan a 3. évad premierje, ősszel kerülne a...

Így néz ki a Déli Körvasút új acél hídszerkezete a Soroksári út felett

Helyére került a Déli Körvasút új acél hídszerkezete a Soroksári út felett.

Bejelentette Irán: ha Amerika ezt meglépi, lángba borul egy egész földrajzi régió

Ha az Egyesült Államok ismét megtámadja Iránt, az iszlám köztársaság olyan válaszcsapást hajt végre, amely jelentősen ki fogja...

A benzinárak kapcsán kulcsfontosságú hír érkezett

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, de feloldja a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat.

Tavaly majdnem sikerült, idén ő lett a bál szépe

Balatonfüred ünnepi díszbe öltözött a 201. Anna-bál alkalmából. A rendezvény előző évi első udvarhölgye, Windisch Laura is szerepet...

Közel 40 fokos hőhullám jön, nálunk lehet a legnagyobb forróság egész Közép-Európában

Vasárnap és hétfőn még előfordulhatnak záporok, zivatarok, keddtől viszont egyre nagyobb hőség várható. A legfrissebb előrejelzések...

Lemondott az oktatási miniszter – véget értek a „csótány”-tüntetések

Az indiai Csótány Janta Párt (CJP) bejelentette, hogy befejezi öt hete tartó delhi tiltakozását, miután lemondott Dharmendra Pradhan...

Szokatlan időjárásra ébredtünk vasárnap hajnalban – megjöttek a részletek

Szokatlanul hűvösen indult a vasárnap Magyarország nagy részén.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0