Felmentette Kovács Bélát a kémkedés vádja alól a bíróság
Kovács Béla volt jobbikos politikust felmentette a kémkedés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
Ugyanakkor a törvényszék költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt másfél év - három évre - felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta az elsőrendű vádlottat.
Kovács Béla 2010-ben lett a Jobbik európai parlamenti képviselője. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, majd a Központi Nyomozó Főügyészség 2017-ben vádat emelt az Európai Unió intézményei elleni kémkedés, valamint költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt Kovács Béla, illetve költségvetési csalás miatt három társa ellen. Kovács Béla időközben kilépett a Jobbikból.
A vád lényege szerint a képviselő 2012-2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat azért, hogy bomlassza az EU intézményeit, kedvezzen az orosz érdekeknek. A költségvetési csalásra és hamis magánokiratok felhasználására vonatkozó, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felvetése alapján kivizsgált ügyben a vád szerint a képviselő tettesként, három társa, három gyakornok bűnsegédként több mint 21 ezer euró (több mint 6 millió forint) vagyoni hátrányt okozott az Európai Parlamentnek (EP) 2012-2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal.
A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, védőik felmentést kértek, az ügyész Kovács Bélára letöltendő fegyházbüntetést, a három megvádolt gyakornokra felfüggesztett szabadságvesztést kért.
Kovács Béla csütörtökön az utolsó szó jogán is visszautasította a kémkedés vádját és hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint ennek a büntetőeljárásnak egyértelmű politikai motivációja van: az általa képviselt párt erodálása. A költségvetési csalás vádjával kapcsolatban elismerte, hogy hibázott, ugyanakkor kiemelte, hogy az okozott kárt megtérítette az EP-nek.
A bíró a felmentő rendelkezés szóbeli indoklásában lényegében arról beszélt, hogy Kovács Béla tevékenysége csak formailag merítette ki a kémkedés fogalmát, tartalmilag nem.
A tényállás szerint Kovács Béla európai parlamenti képviselőként kapcsolatba került egy orosz diplomatával, aki hírszerző tevékenységet folytatott és 2012-ben beszervezte őt, a tartótisztje lett. Előre egyeztetett menetrend szerint leplezett kapcsolatot tartottak, rendszeresen találkoztak, de mobiltelefont lehetőség szerint nem használtak, csak nyilvános fülkéből kommunikáltak, és akkor sem hozták szóba ki beszél.
A bíró a kapcsolat tartalmi kérdéseiről szólva leszögezte, hogy Kovács Béla az orosz fél egyoldalú hírigényét elégítette ki, ez nem kétoldalú véleménycsere volt. A találkozásokon az orosz hírszerző kikérte Kovács Béla véleményét többek között a Gazpromról, az uniós szankciókról, a Déli áramlatról, Ukrajnáról és más orosz érdekek miatt fontos kérdésekről. Kovács Béla azonban csak nyilvános információkhoz jutott hozzá és ilyeneket adott tovább, titoktartási kötelezettsége nem volt, és tartótisztje sem kérte, hogy fürkésszen ki titkos információkat.
A bíró szerint Kovács Béla tevékenységével segítette az orosz érdekeket, de nem sértette az uniós érdekeket.
A bíró kifejtette, hogy a hírszerzés mint bűncselekmény csak valami ellen, valaminek a hátrányára valósulhat meg, a vádban megjelölt EU azonban az eljárás során is egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy Kovács Béla tevékenysége a véleményszabadság körébe tartozik, így ebben a vádpontban bűncselekmény nem állapítható meg, csak felmentő rendelkezés hozható.
A bíró megjegyezte, hogy a történtek erkölcsi vagy politikai megítélése ettől eltérhet, de erről állást foglalni nem a bíróság feladata.
A másik vádpont, a gyakornoki szerződések kapcsán a bíró megállapította Kovács Béla és a három megvádolt gyakornok bűnösségét költségvetési csalás és Kovács Béla, illetve két gyakornok esetében hamis magánokirat felhasználása miatt. A vádlottak ugyanis nyilvánvalóan tudták, hogy színlelt, valótlan tartalmú szerződéseket kötnek. Az EU a gyakornokoknak magasabb összeget fizetett akkor, hogy ha Brüsszelben vagy Strasbourgban látták el feladatukat, és alacsonyabbat, amennyiben Magyarországon. A vádlottak tudták, hogy túlnyomórészt Magyarországon látják el feladataikat, mégis a nagyobb összegű szerződést kötötték meg. E bűncselekmények miatt szabott ki a törvényszék Kovács Bélára felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést, a gyakornokokat pedig büntetés kiszabása nélkül 3 év próbára bocsátotta, továbbá mindhármuk esetében a jogtalanul felvett összegek erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Az elsőfokú ítélet ügyészi fellebbezések miatt nem jogerős, a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.
Kovács Béla ügyvédje a jogorvoslatok kapcsán megjegyezte, hogy amikor a védelem koncepciós pert emlegetett, nem a bíróságra, hanem az ügyészségre célzott. Továbbá szóvá tette, hogy miközben büntetőeljárás folyik Kovács Béla ellen arra hivatkozva, hogy az EU érdekeit sértve az oroszoknak kémkedett, aközben a hivatalos politika sorozatosan az EU-t bírálja és Oroszországhoz közeledik.
Kovács Béla az ítélethirdetést követően újságíróknak azt mondta: elégedett a felmentéssel, "győzött az igazság".
hírek innen, onnan
Lebukott a Samsung titkos újdonsága – mobil, ami felkavarhatja a piacot
A GSMA adatbázisában három új Samsung készülék jelent meg, köztük a várhatóan szeptemberben érkező Galaxy S26 FE.
Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...
Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása...
Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben
A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.
A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között
Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.
Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7
A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád
Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták
Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst
Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Szívet tépő sorok: Dudás Miki kislánya első születésnapját ünnepelte édesapja nélkül
Nara most töltötte be a hetedik életévét.
Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások
Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.
Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó
A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe
A faluban még emlékmű is található
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


