Ezt olvasta már?


Felmentette tisztségéből az álmosdi polgármestert a bíróság

Felmentette polgármesteri tisztségéből Köteles Istvánt, Álmosd polgármesterét a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Tatár Tímea emlékeztetett arra, hogy a felperes, Álmosd képviselő-testülete 2016 májusában fordult bírósághoz azzal a kéréssel, hogy sorozatos vagyoni hátrányt okozó törvénysértő magatartása, mulasztása miatt szüntesse meg Köteles István (Fidesz-KDNP) polgármesteri tisztségét. A bíróság 2016 júliusában felfüggesztette tisztéből a polgármestert, most pedig fel is mentette.

Az ítélet szerint Köteles István 2015 augusztusa és 2016 januárja között másfél millió forint előleget vett fel. 2016 januárjában úgy próbált elszámolni, hogy nyolc "rendezvény" megtartásáról mutatott be dokumentumokat. A plakátokon és meghívókon szereplő időpontokban, helyszíneken és tartalommal azonban nem voltak Álmosdon események, például a Magyar Köztársaság napjáról, a kommunista diktatúrák áldozatairól, a nemzeti összetartozás napjáról, a független Magyarország napjáról és a aradi vértanúkról sem emlékeztek meg.

A programokról a képviselőknek, az egyház- és intézményvezetőknek, valamint a hivatali dolgozóknak sem volt tudomásuk. A bíróság szerint az alperes inkább magánjellegű összejöveteleket finanszírozott önkormányzati pénzből, amire nem lett volna jogosult.

Az előleg elszámolásakor mutatott be az alperes egy televízióról és egy forróvíztárolóról szóló számlát is. Ezekről kiderült, hogy mindkettőt saját otthonában használja, ami viszont nem függ össze a polgármesteri munkakör ellátásával.

A bíróság két Kölcsey-ünnepségre elköltött több mint kétmillió forint sorsát is vizsgálta, ezt azonban nem találta törvénysértőnek, gazdasági szempontból ugyanakkor nem vizsgálhatta a beszerzéseket - mondta a szóvivő. Hozzátette: törvényt sértett viszont az alperes akkor, amikor 2015 decemberében képviselő-testületi határozat nélkül vett fel nettó 293 ezer forint jutalmat.

Hiányosnak találta a bíróság az alperes 2014-es vagyonnyilatkozatát, a 2015-öst pedig vizsgálni sem tudta, mivel eltűnt az irattárból.

A bíróság szerint az előlegek és a jutalom felvétele, a meg nem tartott rendezvények és az eszközvásárlások is jelentős kötelezettségszegésnek számítanak, amelyek vagyoni hátrányt okoztak a felperesnek.

A felek az ítélet kézhezvételét követő 15 napon belül fellebbezhetnek - jelezte a sajtószóvivő.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ön is látta már a fekete pontokat a sütő ajtaján? El sem hiszi, miért vannak ott

Valószínűleg sokan észrevették már a sütőajtó üvegén található apró fekete pontokat, de kevesen tudják, hogy ezek nem csupán...

Ez az egy dolog bénítja meg a férfiakat, ha ismerkednek, és kezdeményezniük kell egy szórakozóhelyen

Vita robbant ki arról, miért nem kezdeményeznek a férfiak. A kommentelők szerint a legnagyobb visszatartó erő az, hogy attól félnek,...

Galla Miklóst beutalták a pszichiátriára: hónapok óta súlyos problémával küzd

Azt szerette volna, ha megoperálják, de a sebészeten nem tudtak vele mit kezdeni.

Porszívóteszt: megnéztem, mit tud az 50 és 70 ezres gép, de azt is, mit kapunk jóval több pénzért

Ismét vezeték nélküli állóporszívókat nyúztunk, részben a megfizethetőbb kategóriából, hogy kiderüljön, pontosan mire...

Súlyos figyelmeztetést kapott Magyar Péter a szomszédból: Orbán módszereit ismételheti meg a kormány?

Elismeréssel szól Magyar Péter „hihetetlenül sikeres forradalmáról”, ugyanakkor a demokratikus és jogállami normák betartására is...

Csodagyerekből lett showman Friderikusz Sándor - van pár dolog, amit kevesen tudnak róla, íme a titkai

A hazai média egyik legismertebb, mégis legtitokzatosabb alakja. Politikai újságíróként kezdte, majd egy éles váltással showman lett,...

Tart a hajtóvadászat, új hír az elmenekült gyilkos terroristáról Berlinben

Az Iszlám Állam támogatója volt a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja. Legkevesebb egy ember meghalt, sok a...

A nyugdíjkatasztrófa előtt kellene megszorítani: időzített bomba a magyar családtámogatási rendszer?

Az OECD 2026-os országjelentése alapján Magyarország európai szinten is a leginkább veszélyeztetett államok közé tartozik

Az Iszlám Államhoz is próbált csatlakozni a berlini gázolásos merénylet gyanúsítottja

A férfi járt Libanonban is, de miután onnan visszaküldték Németországba, elítélték „az állam biztonságát fenyegető súlyos...

Ilyenek voltak a balatoni nyarak a 70-es, 80-as években

Ha a nyolcvanas években legalább gyerek voltál, biztosan lesznek ismerős helyszínek, jelenetek a remek archív fotók között. Ha nem, most...

Nagy vasúti fejlesztést jelentett be Vitézy Dávid: akár 160-nal is száguldhatnak a vonatok

A Hatvan és Füzesabony közötti vasúti szakasz átfogó fejlesztése 200-230 milliárd forintból valósulhat meg 2030-ig, jelentette be...

Karácsony Gergely ismertette a Népliget fejlesztési terveit

Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap...

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

0