Férfi kézilabda-vb - Három földrészről kapott ellenfelet a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott Németországgal, Uruguayjal és a Zöld-foki Köztársasággal került azonos csoportba a januári, egyiptomi világbajnokság sorsolásán, amelyet szombat este rendeztek Gízában.
hirdetés
A január 13. és 31. között sorra kerülő torna lesz a 27. férfi világbajnokság, a magyar válogatottnak pedig a 21. részvétele. A csapat legjobb eredménye az 1986-os ezüstérem, a legrosszabb pedig az 1993-as 17. helyezés.
Ez lesz az első torna, amelyen már 32 csapat szerepel. Ezek közül harmincnak a kiléte már ismert, a maradék két együttes az észak-amerikai és karibi, illetve a közép- és dél-amerikai térségből kerül majd ki. Minden csoportból az első három jut tovább a középdöntőbe, az utolsó helyezettek az alsóházban folytatják szereplésüket. A felsőházban négy hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, mindegyikből az első kettő jut a negyeddöntőbe.
A magyar együttes - amelyet a második kalapból sorsoltak - továbbjutás esetén a B csoport első három helyezettjével játszik a középdöntőben.
A mérkőzéseknek Kairó két csarnoka, valamint Gíza és Alexandria ad majd otthont.
"Érdekes volt a helyzet, mert kerülhettünk volna egy nagyon-nagyon nehéz csoportba is. Egyetlen csapatot sem szabad lebecsülni, mert mindegyiknek megvan a maga erőssége. Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy továbbjussunk a középdöntőbe" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Gulyás István szövetségi kapitány.
Hozzátette: a németeket jól ismerik, Uruguay viszont sok embernek mosolyt csal az arcára, pedig jó játékerőt képvisel, "ügyesen összekapta őket az edzői stáb". Az edző szerint az lenne a legideálisabb, ha csapata a németekkel játszhatná a harmadik csoportmeccsét.
"Egyelőre minden a vírus függvénye, de nagyon bízom benne, hogy megrendezik a tornát. Optimista vagyok, hiszen elindult a magyar bajnokság, és a SEHA is vállalta a négyes döntő megrendezését. Az életnek mennie kell tovább, még akkor is, ha nézők nélkül, vagy a lehetőségekhez képest sokkal kevesebb nézővel rendezik a tornát" - magyarázta.
Gulyás emlékeztetett, hogy néhány jelentős nyugat-európai klub próbálta rossz irányba terelni a vb megrendezésének témáját, de reményei szerint hamarosan ők is "beállnak a sorba".
A szervezők a koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú óvintézkedésekkel készülnek a tornára. Amennyiben a világjárvány intenzitása a közeljövőben nem enyhül jelentősen, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásához, valamint az amerikai nyílt teniszbajnoksághoz (US Open) hasonlóan izolált körülményeket, úgynevezett buborékot biztosítanak a küldöttségek számára, nézőket pedig csak a férőhelyek negyedére-felére fognak beengedni, az Egészségügyi Világszervezet iránymutatásai alapján.
Minden csapatnak, illetve a tornának is lesz egy-egy koronavírus-tisztviselője, akiknek a legfőbb feladatuk a kapcsolattartás és az információtovábbítás lesz. A nézők csak testhőmérséklet-mérést követően léphetnek be a csarnokokba, ahol orvosi ellenőrzőpontok lesznek felállítva. A szervezők arra kérték a nemzetközi szövetséget (IHF), hogy négy fővel növelje a keretek számát, így az esetleges koronavírus-gyanús játékosok pótlása könnyebben megoldható lenne.
A világbajnokság csoportbeosztása:
---------------------------------
A csoport: Németország, Magyarország, Uruguay, Zöld-foki Köztársaság
B csoport: Spanyolország, Tunézia, Brazília, Lengyelország
C csoport: Horvátország, Katar, Japán, Angola
D csoport: Dánia, Argentína, Bahrein, Kongói DK
E csoport: Norvégia, Ausztria, Franciaország, Észak-Amerika 1. számú csapata
F csoport: Portugália, Algéria, Izland, Marokkó
G csoport: Egyiptom, Svédország, Csehország, Dél-Amerika 4. számú csapata
H csoport: Szlovénia, Fehéroroszország, Koreai Köztársaság, Oroszország
hírek innen, onnan
Halálos baleset történt az M9-esen autóúton
Egy autó tereptárgynak ütközött, majd felborult.
Kiakadt Berlinre az olasz külügyminiszter
A tengeri mentés "szent", de nem lehet nem kormányzati szervezetek (NGO) hajóit finanszírozni olyan célból, hogy a fedélzetükre vett...
Hatalmas a baj. Rácz Jenő megrázó bejelentése
Így tudatta mindenkivel.
Eleged van a legyekből? Ezzel a módszerrel gyorsan megszabadulhatsz tőlük
Ahogy hűl az idő, egyre több légy igyekszik bejutni a lakásba. Ha téged is már nagyon idegesítenek, akkor mutatjuk, hogy intézheted el őket!
Az új telefonálási protokoll szerint tilos hangüzenetet hagyni
Hangposta nincs, de az üzenet kötelező.
Tízezrek menekülnek Hegyi-Karabahból
Péntek reggelig több mint 84 ezer belső menekült költözött át Hegyi-Karabahból Örményországba – közölte az örmény kormány...
Van, aki nem kap most nyugdíjemelést
A kormány 3,1 százalékkal emeli visszamenőlegesen a nyugdíjakat. Ezt azonban nem mindenki kapja meg. Azoknak ugyanis nem jár, akik 2023-ban...
Meghan Markle és Harry herceg épp Portugáliában nyaralnak - és meglátogatták kedvenc királyi rokonukat
Harry herceg és neje a hónap elején Németországban voltak, a hírek szerint utána csendben megálltak Portugáliában egy kis vakációra,...
Holtan esett össze a tornaóra végén a 12 éves szabolcsi fiú – megrázó részletek
A gyereket az iskolában élesztették újra.
A válásra készülő Tóth Gabi bejelentette: a ház az övé
Nem kertelt, kimondta.
Sydney van den Bosch: Nehezemre esik, hogy Csaba irányít
A modell az életben szeret mindent kézben tartani, az irányítást most mégis átadta Csabának.
Sport
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából
Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.
Hosszú időre kidőlt a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos térdsérülést szenvedett.
Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen
Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.
Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása
A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.
70 milliós támadó ejtette ki a Manchester Cityt
Minden hazai kupasorozatot már egészen biztosan nem fog megnyerni a Manchester City.
Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának
Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.
Kritikus állapotban került kórházba a korábbi NB I-es focista
A 38 éves játékos ötvenszer lépett pályára a válogatottban.
Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban
A Ferencváros csapatát erősíti.
Szoboszlai: Karrierem egyik legszebb gólja volt
A Ligakupában rúgott óriási gólt Szoboszlai Dominik. A meccs után többek között a góljáról is nyilatkozott.
Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért
A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.
A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért
A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.
Bulvár
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor
Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.
Felborultak a lányok a motorral, erre odarohant egy férfi segíteni és megtörtént a katasztrófa - videó
Ez már nem is cseberből vederbe, valami annál is sokkal rosszabb.
Csíkos köröm, mi okozhatja?
A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.
Orbán Viktor nyugdíjkiegészítést jelentett be
A Facebook oldalán tette a bejelentést a miniszterelnök.
Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?
Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde
Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...
Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.
Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek
Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted
Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával
Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.
Kitálaltak az áldozatok: Póka Egon éveken át fogdosta és csókolgatta a diákjait
Több női oktató is szenvedett a toxikus légkörtől. Voltak olyan diákok, akik a bántalmazások miatt hagyták el a zenei pályát.
Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére
Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.
Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember
Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.
blogmorzsák
Nagy sajtos pizza teszt
31 bolti sajtos pizza vaktesztje 2.000 - 7.000 Ft/kg ársávban.
Ezért érdemes ezt nőként is tudni!
A BPH rengeteg férfit érint. Ezeket a panaszokat a családtagok is észlelhetik.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat