Ezt olvasta már?


Győzelmével megerősítette első helyét a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a vendég walesi csapatot az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, így megőrizte első helyét a csoportjában.


hirdetés

A kiegyenlített küzdelmet hozó találkozót ismét az a Pátkai Máté döntötte el, aki márciusban a horvátok ellen is a győztes gólt szerezte: ezúttal a 80. percben lőtt a kapuba.

A magyaroknak négy mérkőzés után kilenc pontjuk van, hárommal előzik meg a második szlovákokat és a harmadik, világbajnoki ezüstérmes horvátokat, illetve hattal a legutóbbi Eb-n elődöntős walesieket, de minden riválisuknál egy meccsel többet játszottak.

Az Eb-selejtezők szeptemberben folytatódnak, a magyarok 9-én a szlovákokat fogadják.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott továbbra is százszázalékos hazai pályán.

 

Eb-selejtező, E csoport, 4. játéknap:

Magyarország-Wales 1-0 (0-0)

----------------------------

Groupama Aréna, 18 ezer néző, v: Matej Jug (szlovén)

gólszerző: Pátkai (80.)

sárga lap: Pátkai (39.), Nagy Á. (49.), Korhut (90.), illetve Gunter (2.), J. Lawrence (82.), Davies (87.)

 

Magyarország:

-------------

Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Baráth Botond, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Pátkai Máté - Dzsudzsák Balázs (Kleinheisler László, 70.), Szoboszlai Dominik (Bese Barnabás, 83.), Holender Filip (Varga Roland, 59.) - Szalai Ádám

 

Wales:

--------

Wayne Hennessey - Chris Gunter, Ashley Williams, James Lawrence, Ben Davies - Joe Allen, Ethan Ampadu (Matthew Smith, 58.) - Tom Lawrence (Sam Vokes, 79.), David Brooks (Harry Wilson, 73.), Daniel James - Gareth Bale

 

II. félidő:

-----------

80. perc: Szalai kapott jó felívelést a walesi tizenhatoson belül, mellel átvette a labdát, s megpróbált lefordulni a védőjéről. A walesi játékos elpiszkálta a labdát Szalai elől, Pátkai azonban lecsapott rá, és 10 méterről a kapuba bombázta (1-0).

 

A mérkőzés kezdetére szinte teljesen megtelt a Groupama Aréna lelátóinak elfoglalható része, az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt ugyanis egy 3000 férőhelyes szektort le kellett zárni. A hazai közönség az első perctől kezdve lelkesen buzdította a magyarokat, akik intenzíven, nagy iramban kezdtek. A magyar válogatott kispadjára eltiltás miatt nem ülhetett le Marco Rossi szövetségi kapitány, akit Cosimo Inguscio helyettesített.

Szoboszlai egymás után két szögletet is elvégezhetett, de aztán a walesiek megtartották a labdát, irányítani próbálták a játékot, s az első védést is Gulácsinak kellett bemutatnia a 10. percben. Ezután két nagy magyar helyzetet láthatott a közönség, előbb Szoboszlai fejese ment el kicsivel a bal kapufa mellett, majd Szalai középre gurított labdájáról csak centikkel maradt le a becsúszó Holender.

A 25. percben Gulácsinak kellett ismét védenie egy nem túl erős walesi lövésnél, két perccel később Pátkai próbált ollózva gólt szerezni az ellenfél ötösének sarkáról, de nem találta el a labdát.

Az első félidő végén Dzsudzsák bal oldali, megpattanó beadása után alakult ki veszély a walesi kapunál, de Hennessey kapus rávetődött a pattogó labdára.

Fordulás után tíz percnek kellett eltelnie az első nagy helyzetig, akkor Szoboszlai tüzelt 15 méterről alig a keresztléc fölé. A 60. percben Bale hibázott ziccerben, amikor a kapuval szemben, nyolc méterről Gulácsi kezébe pörgette a jobbról bepasszolt labdát.

A következő negyedóra szinte eseménytelenül telt, majd a csereként beállt Kleinheisler lendületesebbé tette a magyarok játékát, 18 méteres lövése pedig hosszú idő után ismét próbára tette Hennessey-t, aki bravúrral hárított.

A 80. percben Pátkai gyorsan és jól reagált egy lecsorgó labdára, góljával a magyarok megszerezték a vezetést, így a walesieknek az egyenlítésért kellett küzdeniük a hajrában. A vendégek az utolsó pillanatig harcoltak a gólért, teljesen beszorították a magyarokat, de nem sikerült betalálniuk.

Az eltiltott Marco Rossit helyettesítő Cosimo Inguscio a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, tudták jól, hogy nem lesz könnyű ez az összecsapás.

"Mindazonáltal alaposan felkészültünk, kielemeztük a rivális erősségeit, tudtuk, hogy minőségi játékosokkal, jó fizikumú és állóképességű futballistákkal állunk majd szemben. Azt is tudtuk, hol tudnak gondot okozni nekünk, s néha nehéz pillanatokat is éltünk át. Voltak időszakok, amikor nagy volt a nyomás a kapunkon, de a játékosaink végig kitartottak, maximálisan kiérdemelték a győzelmet" - nyilatkozott az olasz szakember.

Kiemelte, amikor hiányzik a vezetőedző, a kispadon lévőknek nincs könnyű dolguk, de sikerült megoldaniuk a helyzetet. Elárulta, a meccs előtti napokban nagy figyelmet fordítottak arra, hogy felkészüljenek Rossi hiányára, többféle forgatókönyvre, eshetőségre számítottak, így tudták, mikor hogyan reagáljanak.

"Az első félidőben nem nyújtottunk megfelelő teljesítményt, a második játékrészben sokkal jobbak voltunk. Ekkor szerintem mienk volt a veszélyesebb csapat" - értékelt Ryan Giggs, a walesiek szövetségi kapitánya.

"A szünet előtt túl sok szabadrúgást ajándékoztunk az ellenfélnek, bár tudtuk, hogy a magyarok jók pontrúgásban, s így állandó nyomás alatt tartottak bennünket. Ezen a szinten ki kell használni a helyzeteket, különben az történik, ami történt."

Giggs hozzátette: bár korábban éppen a jó védekezés volt Wales erőssége, a mostani és az előző meccsen könnyű gólokat kaptak, s így nem lehet mérkőzéseket nyerni.

 

 

skt slr sgj geg

 

MTI 2019. június 11., kedd 23:46

 

 

 

 

Labdarúgás-Eb-selejtező

Magyar-walesi - Győzelmével megerősítette első helyét a válogatott

 

Budapest, 2019. június 11., kedd (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a vendég walesi csapatot az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, így megőrizte első helyét a csoportjában.

 

A kiegyenlített küzdelmet hozó találkozót ismét az a Pátkai Máté döntötte el, aki márciusban a horvátok ellen is a győztes gólt szerezte: ezúttal a 80. percben lőtt a kapuba.

A magyaroknak négy mérkőzés után kilenc pontjuk van, hárommal előzik meg a második szlovákokat és a harmadik, világbajnoki ezüstérmes horvátokat, illetve hattal a legutóbbi Eb-n elődöntős walesieket, de minden riválisuknál egy meccsel többet játszottak.

Az Eb-selejtezők szeptemberben folytatódnak, a magyarok 9-én a szlovákokat fogadják.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott továbbra is százszázalékos hazai pályán.

 

Eb-selejtező, E csoport, 4. játéknap:

Magyarország-Wales 1-0 (0-0)

----------------------------

Groupama Aréna, 18 ezer néző, v: Matej Jug (szlovén)

gólszerző: Pátkai (80.)

sárga lap: Pátkai (39.), Nagy Á. (49.), Korhut (90.), illetve Gunter (2.), J. Lawrence (82.), Davies (87.)

 

Magyarország:

-------------

Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Baráth Botond, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Pátkai Máté - Dzsudzsák Balázs (Kleinheisler László, 70.), Szoboszlai Dominik (Bese Barnabás, 83.), Holender Filip (Varga Roland, 59.) - Szalai Ádám

 

Wales:

--------

Wayne Hennessey - Chris Gunter, Ashley Williams, James Lawrence, Ben Davies - Joe Allen, Ethan Ampadu (Matthew Smith, 58.) - Tom Lawrence (Sam Vokes, 79.), David Brooks (Harry Wilson, 73.), Daniel James - Gareth Bale

 

II. félidő:

-----------

80. perc: Szalai kapott jó felívelést a walesi tizenhatoson belül, mellel átvette a labdát, s megpróbált lefordulni a védőjéről. A walesi játékos elpiszkálta a labdát Szalai elől, Pátkai azonban lecsapott rá, és 10 méterről a kapuba bombázta (1-0).

 

A mérkőzés kezdetére szinte teljesen megtelt a Groupama Aréna lelátóinak elfoglalható része, az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt ugyanis egy 3000 férőhelyes szektort le kellett zárni. A hazai közönség az első perctől kezdve lelkesen buzdította a magyarokat, akik intenzíven, nagy iramban kezdtek. A magyar válogatott kispadjára eltiltás miatt nem ülhetett le Marco Rossi szövetségi kapitány, akit Cosimo Inguscio helyettesített.

Szoboszlai egymás után két szögletet is elvégezhetett, de aztán a walesiek megtartották a labdát, irányítani próbálták a játékot, s az első védést is Gulácsinak kellett bemutatnia a 10. percben. Ezután két nagy magyar helyzetet láthatott a közönség, előbb Szoboszlai fejese ment el kicsivel a bal kapufa mellett, majd Szalai középre gurított labdájáról csak centikkel maradt le a becsúszó Holender.

A 25. percben Gulácsinak kellett ismét védenie egy nem túl erős walesi lövésnél, két perccel később Pátkai próbált ollózva gólt szerezni az ellenfél ötösének sarkáról, de nem találta el a labdát.

Az első félidő végén Dzsudzsák bal oldali, megpattanó beadása után alakult ki veszély a walesi kapunál, de Hennessey kapus rávetődött a pattogó labdára.

Fordulás után tíz percnek kellett eltelnie az első nagy helyzetig, akkor Szoboszlai tüzelt 15 méterről alig a keresztléc fölé. A 60. percben Bale hibázott ziccerben, amikor a kapuval szemben, nyolc méterről Gulácsi kezébe pörgette a jobbról bepasszolt labdát.

A következő negyedóra szinte eseménytelenül telt, majd a csereként beállt Kleinheisler lendületesebbé tette a magyarok játékát, 18 méteres lövése pedig hosszú idő után ismét próbára tette Hennessey-t, aki bravúrral hárított.

A 80. percben Pátkai gyorsan és jól reagált egy lecsorgó labdára, góljával a magyarok megszerezték a vezetést, így a walesieknek az egyenlítésért kellett küzdeniük a hajrában. A vendégek az utolsó pillanatig harcoltak a gólért, teljesen beszorították a magyarokat, de nem sikerült betalálniuk.







0

hírek innen, onnan

A Szerencsekerék szőke betűforgatója volt a 90-es években: Pataki Györgyi ennyit változott

Pataki Györgyi 1996-ban vette át a szerencselány szerepét elődjétől, Prokopp Dórától.

Idős embereknek segít Magyarország kormánya, itt a gondosóra

Egy gombnyomással érkezik a segítség.

Zelenszkij Lengyelországban járt, de nem találkozott tisztviselőkkel - Háborús híreink vasárnap

Az Ukrajna által javasolt béketerv, valamint a fekete-tengeri gabona-egyezmény felélesztésére irányuló legújabb ENSZ-javaslatok "nem...

Sosem mértek még ilyen mértékű elhízást az Egyesült Államokban

Eddig még nem volt olyan, hogy egy államban eléri a harmincöt százalékot az elhízottak aránya. Most huszonkét ilyen állam van.

Költséges ősz vár a magyar kertesház-tulajokra: durván fizethet, akinek ilyen fa áll az udvarán

Miközben egy kisebb méretű fát már 8-20 ezer forintért kivágnak az embernek, addig a közepes méretűkért már 40-60, a nagyokat pedig 100...

Ma tér vissza a Földre az Osiris-REx, és olyan mintákat hoz magával, amelyek az élet eredetéről árulkodhatnak

A több száz grammnyi aszteroidamintát szállító kapszula délután 5 körül landol Salt Lake City közelében. A küldetés vezetője a...

Megfizethetetlen a Burning Man fesztivál, 2 millió alatt nem úszod meg a pár napot

Az egyik legkülönlegesebb fesztiválnak a nevadai sivatag ad otthont, azonban az útiköltség és az ottlét sem két forint. Nagyon mélyen...

Kedden temetik Giorgio Napolitano volt olasz elnököt

Kedden temetik állami tiszteletadással, polgári gyászszertartás keretében Giorgio Napolitano volt olasz elnököt, aki pénteken hunyt el...

Apa az arcot rögzíti, a fiú tükör által homályosan lát

A két Tóth kiállítása a ceglédi Kossuth Múzeumban október 29-ig tekinthető meg naponta 9-17 óra között. Hétfőn zárva.   Olvass bele!

Nem ébredt fel a történelmi küldetést végrehajtó indiai leszállóegység és holdjáró

A Chandrayaan-3 misszió során először landolt leszállóegység a Hold déli pólusánál, de a küldetés remélt folytatására lehet, hogy...

A te fiókod is törölheti a Google: Mindent bukhatsz, ha nem figyelsz oda

A Google egy olyan változást jelentett be a nála létrehozott fiókok működésével kapcsolatban.

0

Sport

Botrányos. A nyerészkedők 150 ezer forintért árulják a jegyeket a magyar-szerb meccsre

Pénteken három óra alatt az összes jegyet eladták a Magyarország–Szerbia Eb-selejtezőre, ám úgy tűnik, sokaknak eszük ágában sincs kimenni a meccsre – ellenben tízszeres áron árulják a belépőket.

Fotó: Lothar Matthäus lebukott az Oktoberfesten

A német labdarúgás egyik legnagyobb ikonja nemcsak a pályán, hanem azon kívül is változatos életet él. Most rajtakapták, hogy ismét a volt feleségének csapja a szelet.

Elhunyt a gólkirály, akit meccs közben kellett kórházba szállítani

Egy hétig küzdött az életéért, de ezt a csatát nem tudta megnyerni.

36 évesen meghalt a magyar focista

Szívrohama után nem tudták megmenteni az orvosok.

Meghalt az Európa-bajnok és BEK-győztes focista

A Milan korábbi játékosa az olasz csapatot óriási sikerekhez segítette.

Bognár György: „Könyves Norbi mentségére szóljon, hogy pótcselekvésként választott egy jobb megoldást…”

Elégedetten, de a rá jellemző visszafogottsággal értékelte csapata 2–0-s felcsúti győzelmét Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője. Kollégája, Hornyák Zsolt a vereségben is talált pozitívumot, igaz, csak egyet

A 81. percben még kétgólos hátrányban volt a Barcelona, aztán jött az őrült hajrá. – videóval

A Celta Vigo a 81. perc elején még 2–0-ra vezetett a Barcelona ellen, ám a katalánok elképesztő hajrával, Lewandowski duplájával és Cancelo góljával fordítottak, és begyűjtötték a három pontot.

Eldőlt Ricciardo sorsa a Forma–1-ben – hivatalos

Mindkét pilótájával szerződést hosszabbított a Forma–1-es AlphaTauri, amely Liam Lawson helyett Daniel Ricciardóval vág neki a 2024-es évadnak Cunoda Juki mellett.

Meghalt a megyei futballista, aki meccsen kapott infarktust

Szomorú hír jelent meg szombaton a közösségi médiában: elhunyt Zsolnay Zsolt, a Komárom-Esztergom vármegyei Tokod futballistája, akinek múlt vasárnap a Tatabányai Vasas elleni mérkőzésen megállt a szíve.

0

Bulvár

Az Európa Tanács kiakadt Magyarországra, felszólították a magyar vezetést

Haladéktalanul meg kellene szüntetni egy intézkedést.

10 szó Nyugat-Magyarországról, amit kevesen értenek – teszteld, te mennyit ismersz.

Az országban utazgatva, addig ismeretlen tájegységeket felfedezve meg-megüti fülünket néhány szép vagy éppen vicces hangzású szó. Hazánk középső vagy keleti részéről a nyugati régió felé indulva is felfedezh

Pintér Tibor Tenya bevallotta, hogy a nála 25 évvel fiatalabb Tóth Andi az esete volt

A színész szerint Tóth Andi akkor még a természetes szépség kategóriába tartozott, és nem kellett könyörögnie, hogy hadd udvaroljon neki.

Rendbe teszi a vérnyomást és a koleszterinszintet, tele van E-vitaminnal: a mandula 5 jótékony hatása

A mandula számos jótékony hatással bír, a vérnyomást és a koleszterinszintet is stabilizálhatja.

A férjem beleszeretett a lányunk legjobb barátnőjébe

Adél esete az amerikai szépséggel – Magyarországon.

Nádai Anikó teljesen felismerhetetlenre plasztikáztatta magát - képek

Sokkal többször megműtötte magát, mint amennyiről beszél. Megmutatjuk!

Kifutott a nyílt vízre a Balaton új csodája: a hajó most videón is megcsodálható

Megtette első útját a Tomaj névre keresztelt új katamarán pénteken.

Tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban

A rossz idő ellenére mentek be a vízbe.

Szoboszlai Dominikről rendkívüli hír érkezett, hát megtörtént

Elképesztő, hogy mi történt Liverpool-ban és a világon.

Kőgazdag Szandi szerint egyértelmű, hogy „egy kósza szőrszál se bugyogjon ki a bugyikájából”

Aranyköpésekben nincs hiány a Kőgazdag fiatalokban, elég csak a szereplőknek kinyitni a szájukat. Vigyázat, 18+ kategóriás tartalom!

Így menekült el az olimpiai bajnok gödi polgármester az újságíró elől

A Mészáros és Mészáros Zrt-ről kérdezte volna a riporter.

blogmorzsák

Gyilkosság a Weidlich-palotában

Kertész Zsigmond, a helyi mozi igazgatója volt az áldozata a megdöbbentő, nyereségvágyból elkövetett bűncselekménynek.

A Déli Körvasút rögös útja

Hogyan lett a Déli Körvasút az egyik legkonfliktusosabb kérdés a Budapestet és környékét érintő fejlesztéseknek?

0