Ezt olvasta már?


Hajdú-Bihar megyei levéltári napok - 919 millió a hajdú kultúra feltárására

A helyi identitás, a cselekvő közösségek megerősítésére 919 millió forintot nyert a hajdú-bihari önkormányzat a Település- és Területfejlesztés Operatív Program (TOP) pályázatán, az összeget elsődlegesen a hajdú kultúra feltárására fordítják.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) közölte: legendáriumot adnak ki és 3D-s filmet is készítenek a megye történelmi hagyományairól, illetve interaktív bemutatótermet hoznak létre.

"A helyben maradásnak a gazdaságfejlesztés mellett a helyi tudat erősítése a legfontosabb eleme" - jegyezte meg a hajdú-bihari közgyűlés elnöke.

Mazsu János történész, debreceni tanácsnok köszöntőjében arról beszélt, hogy a városnak évszázadokon keresztül önálló levéltára volt, amely néhány éve integrálódott a megyei levéltárba. A megyei levéltár adatszolgáltatásával, kiállítások rendezésével, digitális adatbázisával ugyanakkor új szintre emelte Debrecen és a levéltár kapcsolatát - fűzte hozzá.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgató-helyettese elmondta: a több mint 260 éves levéltári hálózat Magyarország legrégebbi közgyűjteménye. Kezdetekben a közigazgatást segítette az alapdokumentumok megőrzésével, később tudományos és oktatási funkciókkal bővült a feladatköre, jelenleg pedig új kihívást jelent a digitalizáció, az elektronikus adatkezelés.

Jelenleg zajlik egy több mint 3 milliárd forintos projekt európai uniós forrás felhasználásával, amelynek a célja, hogy a kormányablakokon keresztül az állampolgárok a levéltárakban őrzött iratokat elérjék a hadisír-gondozástól a földhivatali bejegyzésekig - sorolta a főigazgató-helyettes.

Mikó Zsuzsanna - utalva arra, hogy a napokban Makón és Szegeden is új levéltári épületet adnak át - reményét fejezte ki, hogy mielőbb Hajdú-Biharban is megfelelő elhelyezést találnak az intézménynek.

Utóbbihoz kapcsolódva Szendiné Orvos Erzsébet, a megyei levéltár igazgatója hozzátette: jelenleg két városban - Debrecenben és Hajdúböszörményben -, három kutatóhelyen és hét raktárban működik az intézményük. Raktáraik olyannyira megteltek, hogy már nem tudnak iratokat átvenni.

Mint mondta, keresik a forrásokat az új levéltári épület megvalósításához, amelynek a tervei már teljesen elkészültek. A leendő levéltár Debrecenben, a Bem-téren, a Méliusz könyvtár melletti üres területen épül majd fel.

A megyei levéltári napok debreceni nyitónapján egyebek között a helyi csárdákról és vendégfogadókról, a debreceni színjátszás történetéről, a hajdúsági sörfőzés és sörfogyasztás hagyományairól hangzottak el előadások. A rendezvény szerdán Hajdúszoboszlón folytatódik, ahol a fürdőkultúra kérdései kerülnek terítékre.







0
0
0

hírek innen, onnan

Összedőlt egy menhely teteje - most tényleg segítség kell

Összedőlt egy állatmenhely épületének teteje, az alapítvány sürgős adományokat kér a helyreállításhoz.

A botox helyett a lazacsperma az új bőrfiatalító őrület

Bizarrnak tűnhet, de a lazacspermából kinyert DNS-es arckezelés már évtizedek óta létezik, csak eddig másra használták – most a...

„Vannak a családunkban sámánok, csak mi nem így hívjuk őket” – Egy keleti hanti a nyelvrokonságunkban

Tatárok, baskírok, oroszok, ukránok közt tanult Szibériában, amikor megtudta, hogy a hantik nyelvrokonai Magyarországon élnek. Nagyapja a...

Magyar Péter beszédet mond az Akadémia közgyűlésén, miután Orbán Viktor hat éven át nem fogadta az MTA elnökét

Új akadémiai elnököt választanak, a kutatóhálózat is visszakerülhet az Akadémia közelébe.

Örömhír az F1 rajongóinak: véget ér a hibrid korszak, visszatérnek a közkedvelt, V8-as motorok

A jelenlegi erőforrások túl drágának és bonyolultnak bizonyulnak.

Magyar állampolgár lett a Fradi focistája

Már az Újpest elleni a derbin megfelel a magyar szabálynak.

Magyar Pétert is meghívta a Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének...

Új utakat és sorsfordító pillanatokat hoz a május ezeknek a csillagjegyeknek

Májusban minden csillagjegy új lehetőségeket fedezhet fel, miközben a hónap energiái a szenvedélyt és az értékes kapcsolatok ápolását...

Ennek a 3 csillagjegynek most érdemes kihasználnia a manifesztáció erejét

Az elkövetkező időszak különösen kedvező három csillagjegynek, akik most kiemelkedő képességeiket a manifesztálás terén...

Magyarok is utaztak a Szlovákiában felborult buszon

Dobronya belterületén borult oldalára a busz, kilencen megsérültek.

Ez már nem figyelmeztetés: demográfiai tornádó tart Magyarország felé

A népességfogyás csendben és végzetesen írja át Magyarország jövőjét.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

0