Hajdúnánási gyilkosság: készült tettére a két elkövető

A hajdúnánási gyilkosság két fiatalkorú elkövetője készült a tettére, előre kitervelten, brutálisan végeztek 16 éves társukkal.


A 14 és a 16 éves fiú augusztus 18-án játszani hívta a Keleti-főcsatorna egyik stégjére az áldozatot, majd egy otthonról hozott késsel előbb elvágták a nyakát, majd hátba szúrták - közölte Tóth Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője kedden Debrecenben. Az egyik elkövető vallomása szerint áldozatuk korábban halálosan megfenyegette őket, s ebbéli félelmükben gondolták úgy, hogy megölik. Tóth Ferenc hozzátette: a két fiú önként vallotta be a gyilkosságot, a nyomozásban végig együttműködőnek bizonyultak.


MTI











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?