Ezt olvasta már?


Hétfő este a bajnokaspiránshoz látogatnak a pécsi focisták, a meccset a tv-ben is megnézheti

A Merkantil Bank Liga NB II 10. fordulójában a listavezető DVSC vendégeként lép pályára a 10. helyezett PMFC.


hirdetés

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában Vas László vezette NB II-es labdarúgócsapatunk a DVSC vendégeként lép pályára a Nagyerdei Stadionban, szeptember 28-án, hétfőn 20:00 órakor. A Debrecen számos trófeát zsebelt be története során, ám az 1902-ben alapított klub igazi sikerkorszaka csak az 1990-es évek elején kezdődött. 1993-ban a Loki feljutott az élvonalba, egy év pedig Garamvölgyi Lajos irányításával bronzérmes lett a debreceni alakulat. Két évvel később Sándor Tamás lett az Év labdarúgója, 1999-ben pedig a csapat megnyerte első hazai trófeáját, a Magyar Kupát. 2001-ben megcsapta őket a kiesés szele, de miután a BKV gárdája nem vállalta az élvonalbeli szereplést, így a Debrecen maradt az első osztályban.

Két évvel később már bajnoki bronzérmet ünnepeltek, a kupában ezüstérmes lettek, az UEFA-kupában pedig főtáblán a 32 közé jutottak. 2005-ben – a DVSC történetében először – megnyerték a Borsodi Ligát, majd 2006-ban és 2007-ben ismét bajnokok lettek. Egy ezüstérmes esztendő után 2009-ben megszerezték a 4. elsőségüket is, bejutottak a Bajnokok Ligája főtáblájára. 2010-ben megvolt az 5. arany, emellett a Loki megnyerte a kupát, a ligakupát és a szuperkupát is, tehát begyűjtötték mind a négy hazai trófeát. 2012-ben győzelmet szereztek a Magyar Kupában és veretlenül lettek bajnokok. 2014-ben hetedszer lettek elsők, így éles kontraszt, hogy 2020-ban, 27 év után búcsúztak az élvonalból, ahová a másodosztályból szeretnék kiharcolni a visszajutást.

Az NB II-es bajnoki címre és ezzel együtt a feljutásra előzetesen minden adott Debrecenben, hiszen a hajdúságiak kimagasló gazdasági háttérrel, ezzel együtt pedig bivalyerős, több válogatott múlttal rendelkező játékoskerettel vágtak neki a Merkantil Bank Liga NB II 2020/21-es idényének. A Lokit védelmét erősíti például Ferenczi János, aki korábban 147 NB I-es meccsen játszott, Poór Patrik, aki 168 élvonalbeli meccsel rendelkezik, valamint a 161 első osztályú, és 22 válogatott tétmeccsel bíró Korhut Mihály. A DVSC legújabb igazolása, a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs is pályára léphet ellenünk, akárcsak a másik két korábbi válogatott középpályás, Bódi Ádám és Varga József. Előbbi 235, míg utóbbi 221 NB I-es meccsen játszott.

A civisváros együttesének támadósorát szintén hazai szinten meghatározó csatárok erősítik, így az eddig 226 élvonalbeli találkozón szereplő Tischer Patrik, vagy a 110 NB I-es összecsapást magáénak tudható Szécsi Márk mindenképpen kiemelkedik. Rajtuk kívül oda kell figyelni a 20 esztendős Bárány Donátra is, aki az eddigi 9 forduló során már 7 találatot szerzett, amivel jelenleg vezeti a DVSC házi góllövő listáját, míg összetettben a második legeredményesebb játékos az NB II idei kiírásában. Összehasonlításként a Debrecen keretét alkotó játékosok összesen 165 válogatott fellépés mellett 1985 NB I-es meccsel rendelkeznek, ezzel szemben a PMFC labdarúgóinak csupán 412 élvonalbeli szereplés adatott meg. Ebből a sérüléssel bajlódó Bartha László egymaga 292-t jegyzett.

A DVSC az idei szezonnyitón a Nagyerdei Stadionban győzte le 1-0-ra a Budaörsöt, majd pedig a városi rangadón 3-0-ra nyertek az újonc DEAC ellen. A Kondás Elemér vezette piros-fehérek ezt követően 1-1-es döntetlenre végeztek Siófokon, az elhullajtott pontokat viszont már a következő fordulóban pótolták, hiszen hazai pályán 3-0-ra verték meg a Szolnokot. A hajdúságiak egyetlen vereségüket távol otthonuktól, Gyirmóton szenvedték el, ahol 1-0-ra a házigazdák tudtak győzedelmeskedni. A folytatásban 3-0-ra legyőzték a Szegedet, majd 1-1-et játszottak a Vasas vendégeként, ezt követően pedig 5-3-ra nyertek az Ajka ellen, míg a legutóbbi bajnoki fordulóban a Kaposvár otthonában arattak 3-1-es sikert. Az éllovas DVSC mérlege így 6 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 20-7-es gólaránnyal.

Ezzel szemben a másodosztályban újonc labdarúgócsapatunk 3 győzelemmel, 4 döntetlennel, 2 vereséggel, 9 rúgott és 5 kapott góllal, 13 ponttal a tabella 10. helyéről várja a Debrecen elleni idegenbeli mérkőzést. A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában (szeptember 28., hétfő) 20.0a-kor kezdődik a DVSC – PMFC bajnoki találkozó, melyet az M4Sport élőben közvetít, emellett honlapunkon a megszokott módon élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk a helyszínről. Vendégjegyet elővételben online is meg lehet vásárolni a www.meccsjegy.mlsz.hu weboldalon. A jegyek egységesen 1.500 Ft-ba kerülnek (D4-es szektor). Mérkőzés napján egy vendégpénztár áll majd rendelkezésetekre, mely mérkőzés előtt 4 órával nyit. Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a Nagyerdei Stadionban kötelező a szájmaszk használata, így kérünk mindenkit, hogy maszkot feltétlenül vigyenek magukkal!

A meccset a tv-ben is megnézheti M4. 20 óra

pmfc.hu







0

hírek innen, onnan

Meghalt Szirtes András

A filmes 72 éves volt.

Manuel csúnyán megsérült a legutóbbi koncertjén, gipszbe került a lába

Videó is készült arról, ahogy a biztonságiak kicipelik a színpadról.

Létszámhiány miatt bezárhat a János kórház pszichiátriája

Felmerült, hogy bezárják a János kórház pszichiátriáját, miután az osztály dolgozói létszámhiánnyal küzd. A Magyar Pszichiátriai...

Levágják a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról

Nem várnak tovább Ausztriában a késve érkező magyar vonatokra. 

Lehet örülni: nagyot esett az eurózóna inflációja

Szeptemberben jelentősen, a vártnál nagyobb mértékben esett az eurózóna inflációja - derül ki az Eurostat adataiból. Mind a...

Ugyanazt keresi a fiatal munkavállaló és a fiatal fogyasztó

Májusban osztották ki a 2022-es év menedzsere díjakat. Ennek kapcsán a Menedzserszövetség és a Portfolio a Business Menü Bombera...

Nagyon furcsa tüneteket tapasztalhat, aki megfertőződik a Pirolával - mutatjuk, mire figyeljen.

Szakemberek szerint a legtöbben a "szokásos" covid-tüneteket észlelik, de vannak, akiknél más a helyzet.

Biciklisávban száguldó mentőautóról tett közzé videót Karácsony Gergely

A főpolgármester szerint a felvétel önmagáért beszél: "tiszta szerencse, hogy budapesti ügyekben nem kell a propagandára hallgatni, elég,...

Intézményi távhő: nagy bejelentést tett a szakminiszter

A nem lakossági fogyasztók januárban egyszer már megfelezett költségeit újból azonos arányban csökkenti a tárca. Az önkormányzatok,...

Eláll a lélegzet: nem sokat bíznak a képzeletre a szuperszexi atlétanő érzéki fotói

Az angolai származású portugál hármasugró őrületbe kergeti a rajongóit.

Imádjuk, ahogy a 67 éves Andy Garcíából bolondot csinálnak a gyerekei

A négygyerekes Andy Garcíát egy TikTok trenddel őrjítették meg a gyerekei.

Vajúdó menye kidobatta az anyóst a szülőszobából: egyenesen vérlázító, mire vetemedett az idős nő

A kismama precízen megtervezett mindent a szülés előtt, modortalan anyósa azonban alaposan keresztülhúzta a számításait.

0

Sport

Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról

A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.

Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából

Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.

Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása

A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.

70 milliós támadó ejtette ki a Manchester Cityt

Minden hazai kupasorozatot már egészen biztosan nem fog megnyerni a Manchester City.

Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen

Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.

Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának

Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.

Kritikus állapotban került kórházba a korábbi NB I-es focista

A 38 éves játékos ötvenszer lépett pályára a válogatottban.

Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban

A Ferencváros csapatát erősíti.

Szoboszlai: Karrierem egyik legszebb gólja volt

A Ligakupában rúgott óriási gólt Szoboszlai Dominik. A meccs után többek között a góljáról is nyilatkozott.

Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért

A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.

A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért

A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.

0

Bulvár

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor

Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.

Orbán Viktor nyugdíjkiegészítést jelentett be

A Facebook oldalán tette a bejelentést a miniszterelnök.

Csíkos köröm, mi okozhatja?

A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.

Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?

Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde

Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...

Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.

Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek

Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted

Kitálaltak az áldozatok: Póka Egon éveken át fogdosta és csókolgatta a diákjait

Több női oktató is szenvedett a toxikus légkörtől. Voltak olyan diákok, akik a bántalmazások miatt hagyták el a zenei pályát.

Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával

Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.

Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére

Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.

Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember

Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.

blogmorzsák

Nagy sajtos pizza teszt

31 bolti sajtos pizza vaktesztje 2.000 - 7.000 Ft/kg ársávban.

Ezért érdemes ezt nőként is tudni!

A BPH rengeteg férfit érint. Ezeket a panaszokat a családtagok is észlelhetik.

0