Ezt olvasta már?


Horvátországnak is fontos a Magyarország elleni, csütörtöki Európa-bajnoki selejtező

Horvát–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedések Splitben

A helyszín, Split a 2015-ös, emlékezetes horvát–olasz – szintén kontinensbajnokságra kvalifikáló – találkozó óta először ad otthont válogatott tétmérkőzésnek.


hirdetés

 

Sportpolitikai üzenete is van annak, hogy a horvát–magyart Splitben rendezik meg. A helyi klub, a Hajduk és a Horvát Labdarúgó-szövetség között ugyanis hosszú ideje fagyos a viszony, a splitiek magyarázata alapján a határozottan a fővárosi Dinamót favorizáló szövetségi ténykedés miatt.

 

A gesztusértékű ötletnek, hogy a magyarok elleni Eb-selejtezőt Splitben rendezzék meg, olyan „védnökei” voltak, mint Zlatko Dalic szövetségi kapitány és Luka Modric, a vb-ezüstérmes válogatott csapatkapitánya. Más kérdés, hogy a Hajduk továbbra is tartja a három lépés távolságot – például semmilyen formában sem kíván részt vállalni a biztonsági intézkedésekből, mi több, az egyesület az első csapattól az utánpótlásig bezárólag átmenetileg Brac szigetére költözött, az alkalmazottaknak pedig háromnapos szabadságot adott.

 

Már a mérkőzést megelőző napon rendőrök százai teljesítenek szolgálatot a Poljud Stadion körzetében, megelőzendő a nemkívánatos cselekedeteket. Emellett drónokkal, valamint rendőrségi helikopterekkel is pásztázzak a létesítmény környékét.

 

A Horvátországban szinte példátlan biztonsági intézkedések egyik oka politikai, hiszen ismert: a teljes horvát felső vezetés jelen lesz a mérkőzésen Andrej Plenkovic miniszterelnöktől a miniszteri körön át Kolinda Grabar-Kitarovic elnökig, akik számára a legfontosabb személyeknek fenntartott helyek majd mindegyikét lefoglalták. Természetesen Orbán Viktor kormányfő is a meghívottak között van, az ő érkezése szintén külön eljárási protokoll alá esik.

 

A szövetség már hétfőn lezáratta a stadion környékét, ahol a szurkolóknak várhatóan több ellenőrzőponton kell majd áthaladniuk. Értelemszerűen külön figyelmet fordítanak a magyar szurkolók érkezésére és biztonságos elhelyezésére, és fokozottan ügyelnek a horvát válogatott otthonául szolgáló impozáns Le Meridien Lav szállodára is.

 

A stadion területén ötszáz főből álló biztonsági személyzet ügyel majd a rendre, ugyanakkor a rendőri jelenlét az objektumban minimális lesz, nem úgy az arénán kívül.

 

Szerény számítások szerint a biztonsági intézkedések összköltsége elérheti a félmillió eurót. Egyöntetű a vélemény: Split ilyen előkészületeket az 1979-es Mediterrán Játékok óta nem látott.

 

EB 2020, SELEJTEZŐ

E-CSOPORT

Október 10., csütörtök

20.45: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)

20.45: Szlovákia–Wales

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA 1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10

2. Szlovákia 5 3 – 2 9–7 +2 9

3. MAGYARORSZÁG 5 3 – 2 7–6 +1 9

4. Wales 4 2 – 2 4–4 0 6

5. Azerbajdzsán 5 – 1 4 5–13 –8 1

Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

nso.hu







0

hírek innen, onnan

Valamennyi Railjet továbbra is a teljes útvonalán közlekedik Magyarország felé

A MÁV megerősítette, Magyarország felé valamennyi Railjet továbbra is a teljes útvonalán közlekedik.

Megtízszerezte adózott eredményét az OPUS Global a tavalyi év azonos időszakához képest 2023 első félévében

Árbevételét 59%-kal, míg üzemi eredményét 164%-kal növelte az OPUS Global Nyrt. a ma közzétett, IFRS szerinti, konszolidált...

Sophie Turner egy levéllel buktatta le Joe Jonast, itt vannak a hollywoodi válás részletei

Egyre inkább elmérgesedik a viszony Joe Jonas és Sophie Turner között. Az egykori álompár szeptember elején jelentette be, hogy válnak.

Brüsszel megálljt parancsol a kínai dömpingnek

Nem biztos, hogy a magyar külügyminiszter erre gondolt, amikor piacaink megvédését kérte számon az Európai Unión.

A terroristák egyre hatékonyabban élnek a technológia által kínált lehetőségekkel

Közben az is látszik, hogy irányt váltott a nemzetközi terrorizmus.

Ezt az 5 dolgot veszik rajtad észre a pasik elsőként

Megfigyelted már, hogy milyen dolgokat veszel észre elsőként a pasikon, vagy akár nőkön? Talán nem mondunk azzal újdonságot, hogy a...

Kiderült Manuel féltve őrzött titka: ezekből a boltokból lopott - felelősségre vonhatják?

A rapper Manuel volt a Telex After című podcastjának legutóbbi vendége. Az előadó többek között nehéz gyerek- és fiatalkoráról...

Görbe Nóra elárulta, miért nem akarta folytatni a Lindát

Négy csatorna is szeretett volna újabb részeket.

Kiderült, mi okozta a kínos hibát az legújabb iPhone-oknál

Az Apple iPhone 15 Pro és Pro Max felhasználók közül néhányan arra panaszkodnak, hogy az új készülékek túlságosan felforrósodnak...

Vasárnap fontos szabály élesedik: ezt minden magyar autósnak tudnia kell

Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL...

0

Sport

Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?

Az előző bajnokság ezüstérmese három meccse nem nyert meccset, sőt, gólt sem lőtt. A hétvégi Diósgyőr elleni meccs után nagy bajba kerülhetnek.

Ilyen tizenegyest biztos, hogy még soha, sehol nem látott korábban - videó

A szenegáli focista alighanem beírta magát a játék történelmébe.

A magyar kapus drámája: újra meg kell küzdenie a posztért, ami egyszer már az övé volt

Csapatkapitányként sérült meg, most újra ki kellene szorítania riválisát a kapuból.

Itt a nagy bejelentés: megrendezik az évszázad bokszrangadóját

Végre összecsap egymással a két veretlen nehézsúlyú ökölvívó.

Húsz év után távozik a fehérvári focicsapat stábjának egyik legfontosabb tagja

2003 óta volt részese a klub sikereinek, most azonban átadja a helyét a bizalmi poszton.

Gólt szerzett a magyar válogatott játékos az éllovas ellen

Erdély Csanád gólt ütött és gólpasszt adott a dán jégkorong-bajnokság éllovasa, az Aalborg ellen, a vendég Esbjerg pedig 5–4-re győzött.

Ennél szánalmasabb bohóckodást idén még biztosan nem látott - videó

A belga válogatott sztárjának mutatványánál csak a bíró reakciója volt siralmasabb.

Kis híján „belehalt” a belga szélső abba, hogy hozzádobták a labdát

Szánalmas bohóc lett Yannick Carrascóból, nehéz eldönteni, hogy Diego Simeone büszke lenne-e rá vagy tarkón csapná.

Borzalmas ügyetlenség: óriási helyzetet hagyott ki a Zalaegerszeg focistája - videó

Közvetlen közelről nem tudott az üres kapuba lőni a Puskás Akadémia elleni meccsen.

Sergio Ramos góljával nyert rangadót a Barcelona

Egy gól döntött a Barcelona és a Sevilla meccsén, egy öngól.

0

Bulvár

„A nő, akivel a férjemnek viszonya volt, felhívott és kitálalt” – Igaz válási történetek

Se szeri, se száma a lánykérős videóknak a neten, de arról sokkal kevesebben beszélnek őszintén, hogyan mondták el a párjuknak, ha válni akartak. Az alábbi nők a WomensHealthMaggel osztották meg kendőzetlenül a f

„Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt”

Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.

Putyin meglepő kijelentést tett - az ukránok Orbán Viktornak üzentek

A háború 583. napja volt a pénteki. Hírösszefoglaló az elmúlt órák eseményeiről.

Újabb háború készül Magyarország szomszédjában? Amerika figyelmeztette a szerbeket

Példátlan méretű katonai csapatösszevonásokat lát Szerbiában a koszovói határ mentén az Egyesült Államok.

A 87 éves Alain Delont így ölelte lánya: Anouchka a posztjával keményen nekiment apja élettársának

Alain Delon lánya, Anouchka nem hagyja, hogy bemocskolják a színész becsületét.

Mi történhetett? Pintér Sándor azonnali hatállyal menesztette az idegenrendészeti főigazgatóság vezetőjét

Halmosi Zsolt vezetői kinevezését indoklás nélkül vonta vissza a belügyminiszter. Menesztette a Komárom-Esztergom megyei főkapitányt is.

1 hétig napi 3 liter vizet ittam, ennyit változott tőle a bőröm: képeken a bizonyíték

Az egyik legolcsóbb szépségtanács, amit lépten-nyomon olvasni, hogy igyunk sok vizet. De vajon tényleg működik? Újságírónk szó szerint a saját bőrén tapasztalta meg a belső hidratálás hatását.

A nagy hódító iszonyatos végzete – élve temethették el Nagy Sándort

Egy relatíve új tudományos elmélet szerint Nagy Sándor lehetett a leghíresebb ember, akit élve temettek el.

0