Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.
hirdetés
A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben.
A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett.
Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer védte meg címét. A férfiaknál Cseh Lászlónak sikerült hasonló, 2004 és 2012 között 400, 2006 és 2014 között pedig 200 méter vegyesen nyert ötször egymás után.
A délutáni program utolsó előtti döntőjét a háromszoros olimpiai bajnok a második, Jakabos pedig a hatodik idővel várta. Utóbbi 14 év után állhatott újra rajtkőre ennek a számnak az Európa-bajnoki döntőjében, akkor Madridban hatodik lett. Hosszú a döntő miatt végül "beáldozta" a 200 méter hátat, így pihenten vághatott neki a négy hossznak.
A pillangó után második volt egyetlen századdal lemaradva brit riválisa mögött, háton az élre állt és hét tizedes előnyt szedett össze. Ez mellen eltűnt, azaz dönthetett a gyors, ami óriási küzdelmet hozott, s végül nyolc századdal Hosszú diadalmaskodott.
"Ez a szívemből jött. Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a versenyt, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült - nyilatkozott az európai szövetségnek a célba érkezést követően. - Igazi kihívás volt, a győzelem megmutatta, hogy a körülmények ellenére képes vagyok keményen versenyezni. Most minden eddiginél motiváltabb vagyok, kőkeményen fogok edzeni és az úszásra összpontosítani a következő években."
Hosszú a magyar küldöttség hatodik medencés érmét szerezte. Korábban győzött 200 méter pillangón Milák Kristóf és Kapás Boglárka, második lett 200 m pillangón Kenderesi Tamás és 800 m gyorson Késely Ajna, illetve utóbbi harmadikként csapott a célba 1500 gyorson.
Eredmények:
női 200 méter vegyes, Európa-bajnok:
HOSSZÚ KATINKA 2:10.17 perc
2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:10.25
3. Maria Ugolkova (Svájc) 2:10.83
...8. JAKABOS ZSUZSANNA 2:13.37
hírek innen, onnan
Jön a hatalmas port kavart dokumentumfilm, ami idegölőbb lesz, mint bármi, amit eddig láttál
A Netflix végre lerántotta a leplet az őszi kínálatáról, amely most is sok meglepetést tartogat.
Fokozódik a feszültség a Spitzbergák körül: szinte ismeretlen térségben csaphat össze a NATO az oroszokkal
A 21. század egyik geopolitikai csatározásainak egyik legfontosabb színtere lehet az Északi-sarkvidék. Sokan úgy tekintenek a területre,...
Az észak-koreai vezető levelet írt a kínai elnöknek
Az észak-koreai-kínai együttműködés mélyítését szorgalmazta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Hszi Csin-ping kínai elnöknek írt...
Elképesztő mennyiségű eső önti el Magyarországot, itt a riasztás
Jelentős csapadékra lehet számítani vasárnap.
Magyarország is érintett a világ eddigi legnagyobb éghajlatvédelmi perében
2020-ban hat portugál fiatal 32 ország kormányát perelte be mondván, nem tesznek eleget a klímaváltozás ellen, ezzel pedig az ő emberi...
Harry visszautasította az apját: Károly békejobbot nyújtott fiának, aki nem kért belőle
Már tényleg nincs visszaút a család számára?
Súlyos dolog derült ki az esztergomi robbantásban meghalt rendőr múltjából
Korábban már majdnem meghalt a kommandós.
A Gránit Bank Magyarország leggyorsabban növekvő digitális bankja
A „Leggyorsabban Növekvő Digitális Bank Magyarországon 2023” díjat ítélte a Gránit Banknak a neves brit pénzügyi szaklap, a Global...
Egyre feszültebb a viszony Ukrajna és fontos szövetségese között - Háborús híreink vasárnap
Az Ukrajna által javasolt béketerv, valamint a fekete-tengeri gabona-egyezmény felélesztésére irányuló legújabb ENSZ-javaslatok "nem...
Nyolc év után visszatérő csapattársának adta a díját az MU óriási gólt szerző klasszisa – videóval
Bruno Fernandes nemes gesztust tett a Burnley elleni győzelem után.
BL-győztes az NB I-ben, Sztankovicsot egy hét alatt megszerették a fradisták
Két különböző kupasorozat után a bajnokságban is jöhet a bemutatkozás.
Az egyiket nyakon lőtték, a másikat hasba Óbudán
Fegyverrel támadtak kukásokra Óbudán péntek reggel, mindketten megsérültek, kórházba vitték őket.
Sport
Botrányos. A nyerészkedők 150 ezer forintért árulják a jegyeket a magyar-szerb meccsre
Pénteken három óra alatt az összes jegyet eladták a Magyarország–Szerbia Eb-selejtezőre, ám úgy tűnik, sokaknak eszük ágában sincs kimenni a meccsre – ellenben tízszeres áron árulják a belépőket.
Fotó: Lothar Matthäus lebukott az Oktoberfesten
A német labdarúgás egyik legnagyobb ikonja nemcsak a pályán, hanem azon kívül is változatos életet él. Most rajtakapták, hogy ismét a volt feleségének csapja a szelet.
Még Szoboszlai is megjelent, de elmaradt az újabb magyar csoda
Damon Heta elvitte a show-t Budapesten.
Elhunyt a gólkirály, akit meccs közben kellett kórházba szállítani
Egy hétig küzdött az életéért, de ezt a csatát nem tudta megnyerni.
36 évesen meghalt a magyar focista
Szívrohama után nem tudták megmenteni az orvosok.
Meghalt az Európa-bajnok és BEK-győztes focista
A Milan korábbi játékosa az olasz csapatot óriási sikerekhez segítette.
Bognár György: „Könyves Norbi mentségére szóljon, hogy pótcselekvésként választott egy jobb megoldást…”
Elégedetten, de a rá jellemző visszafogottsággal értékelte csapata 2–0-s felcsúti győzelmét Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője. Kollégája, Hornyák Zsolt a vereségben is talált pozitívumot, igaz, csak egyet
A 81. percben még kétgólos hátrányban volt a Barcelona, aztán jött az őrült hajrá. – videóval
A Celta Vigo a 81. perc elején még 2–0-ra vezetett a Barcelona ellen, ám a katalánok elképesztő hajrával, Lewandowski duplájával és Cancelo góljával fordítottak, és begyűjtötték a három pontot.
Eldőlt Ricciardo sorsa a Forma–1-ben – hivatalos
Mindkét pilótájával szerződést hosszabbított a Forma–1-es AlphaTauri, amely Liam Lawson helyett Daniel Ricciardóval vág neki a 2024-es évadnak Cunoda Juki mellett.
Meghalt a megyei futballista, aki meccsen kapott infarktust
Szomorú hír jelent meg szombaton a közösségi médiában: elhunyt Zsolnay Zsolt, a Komárom-Esztergom vármegyei Tokod futballistája, akinek múlt vasárnap a Tatabányai Vasas elleni mérkőzésen megállt a szíve.
Sosem látott gólgálával nyert a magyar válogatott kiválóságának csapata
Majdnem összejött a percekénti találat.
Bulvár
Az Európa Tanács kiakadt Magyarországra, felszólították a magyar vezetést
Haladéktalanul meg kellene szüntetni egy intézkedést.
10 szó Nyugat-Magyarországról, amit kevesen értenek – teszteld, te mennyit ismersz.
Az országban utazgatva, addig ismeretlen tájegységeket felfedezve meg-megüti fülünket néhány szép vagy éppen vicces hangzású szó. Hazánk középső vagy keleti részéről a nyugati régió felé indulva is felfedezh
Pintér Tibor Tenya bevallotta, hogy a nála 25 évvel fiatalabb Tóth Andi az esete volt
A színész szerint Tóth Andi akkor még a természetes szépség kategóriába tartozott, és nem kellett könyörögnie, hogy hadd udvaroljon neki.
Rendbe teszi a vérnyomást és a koleszterinszintet, tele van E-vitaminnal: a mandula 5 jótékony hatása
A mandula számos jótékony hatással bír, a vérnyomást és a koleszterinszintet is stabilizálhatja.
A férjem beleszeretett a lányunk legjobb barátnőjébe
Adél esete az amerikai szépséggel – Magyarországon.
Nádai Anikó teljesen felismerhetetlenre plasztikáztatta magát - képek
Sokkal többször megműtötte magát, mint amennyiről beszél. Megmutatjuk!
Orbán Viktor kommunikációs stábjában valaki véletlenül rátenyerelhetett a keverőpultra
Valaki nagyon sok gombot kipróbált a keverőpulton.
Kifutott a nyílt vízre a Balaton új csodája: a hajó most videón is megcsodálható
Megtette első útját a Tomaj névre keresztelt új katamarán pénteken.
Tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban
A rossz idő ellenére mentek be a vízbe.
Szoboszlai Dominikről rendkívüli hír érkezett, hát megtörtént
Elképesztő, hogy mi történt Liverpool-ban és a világon.
Kőgazdag Szandi szerint egyértelmű, hogy „egy kósza szőrszál se bugyogjon ki a bugyikájából”
Aranyköpésekben nincs hiány a Kőgazdag fiatalokban, elég csak a szereplőknek kinyitni a szájukat. Vigyázat, 18+ kategóriás tartalom!
Így menekült el az olimpiai bajnok gödi polgármester az újságíró elől
A Mészáros és Mészáros Zrt-ről kérdezte volna a riporter.
blogmorzsák
Gyilkosság a Weidlich-palotában
Kertész Zsigmond, a helyi mozi igazgatója volt az áldozata a megdöbbentő, nyereségvágyból elkövetett bűncselekménynek.
A Déli Körvasút rögös útja
Hogyan lett a Déli Körvasút az egyik legkonfliktusosabb kérdés a Budapestet és környékét érintő fejlesztéseknek?


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat