Húszmillió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak az állattenyésztők
Egy bő hónapjuk van az állattartóknak felkészülni a versenyképességüket javító, a környezetvédelmi szempontokat fokozottabban érvényesítő, illetve jövedelembiztonságuk növelését támogató pályázatra.
. A „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című felhívásra várhatóan április 24-től adhatják be kérelmeiket.
A kiírási feltételeknek eleget tevő pályázók - mezőgazdasági termelők,mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők - maximum 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek, a rendelkezésre álló forrás erejéig. A sertés- és baromfitartók számára elkülönített keretösszeg 1-1 milliárd forint, így a támogatott projektek várható száma eléri majd 200 – 250et.
Támogatható tevékenységek:
A járványvédelemhez kapcsolódó építéssel járó tevékenységek: Állattartó telepi épületek, építmények építése, kialakítása, felújítása, átalakítása, pl. telepi hullatároló kialakítása és korszerűsítése, kéz- és lábfertőtlenítő kialakítása a beléptetéshez, telepi fertőtlenítőkapu telepítése; kerítésrendszer kialakítása, korszerűsítése/fejlesztése, kerékfertőtlenítő medence kialakítása, korszerűsítése, állatrakodó kialakítása a kerítés vonalában.
Építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése: Állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése, például telepi hullaégető, fertőtlenítő permetezők, nagynyomású fertőtlenítő mosóberendezés, seprőgép (fertőtlenítő fúvókákkal, szivattyúval), mosórobot,madárháló beszerzése.
Továbbá pályázni lehet még a telepi takarmánytárolás, és kezelés korszerűsítésére. Ilyennek számít például a fix takarmánybehordó vonal kiépítése a kerítés vonalától az istállóig, takarmánykeverő épület kialakítása, fejlesztése, a telepi takarmány higienizáló, mobil telepi takarmánykiosztó, takarmányszállító kocsi beszerzése.
A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan: 2020. április 24. naptól lesz lehetőség.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 20 millió forint.
A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.
A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
A támogatásról bővebben itt olvashat.
forrás: magyarmezogazdasag.hu
hírek innen, onnan
Veszettség elleni oltást is kapott, mégis meghalt a 12 éves fiú
Egy 12 éves fiú halt meg Maharashtra állam Thane körzetében, hetekkel azután, hogy egy kóbor kutya megharapta – közölte a család, mely...
3 napos időjárás: Bosszantó hozadéka lesz a hét eleji enyhülésnek
Vegyes halmazállapotú csapadék, borongós idő és fokozatos enyhülés jellemzi a következő napokat.
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
Dupla lakbér, tripla rezsi, nulla eredmény - így működik a bérlakásfejlesztés a 18. kerületben
Az ügyre Kádár Tibor, a Fidesz–KDNP képviselője hívta fel a figyelmet.
Felháborító kontármunka: milliókat kért az életveszélyes tetőért
Vádat emeltek a nógrádi ügyészek egy lengyel férfi ellen, aki lassan hét éve vállalta el egy salgótarjáni családi ház tetejének...
Ez a legjobb öregedésgátló stratégia: így maradhatunk fittek és mozgékonyak idősebb korban is
Az életkor nem lehet indok arra, hogy abbahagyjuk a testmozgást; épp ellenkezőleg, idősebb korban különösen fontos a fizikai aktivitás a...
Csodás hírt közölt Laár András: új taggal bővült a család
Új társra talált a KFT korábbi frontembere.
Csúnyán átvertek és elraboltak egy angol fociedzőt
Egy hihetetlen történet.
Mit tehet egy gyógyíthatatlan beteg az egészségéért?
Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk...
Kiszerettek a magyar cégekből a külföldi befektetők
A háború és a gazdasági helyzet sem segít, de a magyar kormány is sokat tett azért, hogy a magyar vállalatfelvásárlási piac ennyire...
Sydney Sweeney megtörte a csendet, kitálalt a párkapcsolatáról
Sydney Sweeney most őszintén beszél múltbéli szerelméről.
A Financial Times szerint a demokrácia gyorsabban hanyatlik az USA-ban, mint az orbáni Magyarországon, de van egy fontos különbség
Drámai, hogy mekkora a hanyatlás az eddig bevett normák követésében az Egyesült Államokban, írta a lap.
Sport
Egyhangúlag dicséri az angol média a 4–1-es liverpooli sikerben főszerepet játszó magyarokat
De miért kell Szoboszlai Dominikot jobbhátvédben játszatni?
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is reagált a válogatott klasszis állóvízet felkavaró kijelentéseire
Madaras Norbert nem finomkodott.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik helyére igazolna a Liverpool
Az eddig viszonylag csendes átigazolási időszaka az utolsó 48 órában még hozhat fordulatot a PL-címvédőnél.
Tovább folytatódik az ETO–DVSC balhé, a Loki keményen beszólt az MLSZ-nek
Az NB I-es mérkőzés végén történtek kapcsán közleményt adott ki a debreceni klub, amely egy korábbi bajnokira is visszautalt.
Alcaraz Djokovicot legyőzve írt történelmet az Australian Open döntőjében
Carlos Alcaraz az Australian Open új bajnoka.
Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó
A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.
Serie A-csapattal kell versenyeznie a Fradinak a válogatott játékosáért
A Ferencváros után egy olasz első osztályú csapat is beszállt a versenybe Bolla Bendegúzért.
Yamal gólja, De Jong fektetős cselei minden pénzt megérnek
Bőkezűen pazarolták el a helyzeteket a katalánok.
Komoly balhé a kézilabda Eb utolsó napjain, már az EHF elnöke is megszólalt
A bronzéremért küzdő horvátok háborognak, a panasz következtében a jövő Európa-bajnokságain nagy változás jön.
Sírva ment le a pályáról a Real Madrid sztárja, az igazi dráma mégis a 100. percben jött
Jude Bellingham hosszú időre kidőlhet sérülés miatt.
Fetrengett a Garden a röhögéstől, lerepült a paróka a bunyós fejéről
Ilyesmit még nem látott a patinás sportcsarnok közönsége.
Szoboszlaiék edzője megható pillanatot osztott meg az újabb Liverpool-siker után
A holland menedzser kénytelen volt ismét jobbhátvédként bevetni a magyar válogatott sztárt.
Bulvár
Új párt miatt aggódhat Magyar Péter, bekövetkezett a legnagyobb félelme
Egy új fordulat nagy bajt jelenthet a Tisza Pártnak.
Mínusz 20 fok közeleg
Észak-Európa felett egy nagy kiterjedésű anticiklon helyezkedik el, melynek áramlási rendszerében sarkvidéki eredetű, egyre fagyosabb légtömeg érkezik a kontinens belsejébe. Területén éjszaka nagyrészt -20, de nap
Bajban a Fidesz, egy szakértő mondta ki az igazságot, ez lehet a párt vége?
Bajban lehet a Fidesz.
Ebben a percben érkezett. Hazatért a fiú, akit annyian kerestek
Megkerült a dunabogdányi fiatal: édesanyja hálás szavakkal köszönte meg a segítséget.
Így csapnak le az USA különleges egységei Oroszország szívében
A The Telegraph szerint 2025 júniusa óta a CIA Oroszország mélyére nyúló műveleteket hangolhat össze, hogy megüsse az ellátást és az ebből származó bevételeket.
Belenyúlt a kormány a bankszámlákba
Február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát.
Ez okozza az öregszagot – egy étel segíthet megszabadulni tőle
Az öregszag nem higiéniai kérdés, hanem a korral járó biológiai folyamatok eredménye, és egy vegyület okozza. Megfelelő étrenddel azonban enyhíthető.
"Magammal viszlek": mindenki szeme láttára a vonat elé rántotta a fiatal lányt a zavart támadó
.A fiatal lányt egy szudáni bevándorló rángatta be a sínek közé.
A szakemberek sem hisznek a szemük-nek: jön a sarkvidéki tél, és pontosan eddig marad
Sarkvidéki hideg időjárás: hosszan maradhat velünk
Több városban is forrnak az indulatok, tízezrek tüntetnek Orbán Viktor szövetségesei ellen
A szervezők szerint csak a fővárosban 80-90 ezren vehetnek részt a demonstráción.
Vigyázz. Óriási kárt okozhat az autódban ez a mindennap használt eszköz
Szinte minden autóban ott van, rutinszerűen használjuk, és fel sem merül bennünk, hogy baj lehet belőle. Pedig ez az apró, ártalmatlannak tűnő eszköz akár komoly és drága károkat is okozhat, ha nem figyelsz rá.
A magyar színészpárnak vissza kellett adniuk örökbe fogadott fiukat: nem született vér szerinti gyermekük
Zsadon Andreának és Szolnoki Tibornak nem adatott meg, hogy vér szerinti gyermekük szülessen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


