Ezt olvasta már?

0

ITM: emelkedik a pedagógusok bére és ösztöndíjat kapnak a tanulók a szakképzésben

Emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére júliustól, és a következő tanévtől ösztöndíjat kapnak a tanulók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.


hirdetés

A közlemény szerint a szakképzésben dolgozó pedagógusok béremelése a szakképzés átalakításának egyik fontos eleme. Az a cél, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy az oktatók is nagyobb megbecsülést kapjanak. A kormány ezért kiemelt, átlagosan 30 százalékkal megemelt bérezést kíván biztosítani a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógusnak.

Mivel az igazgatók látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. Lesznek olyanok, akiknek a fizetése akár ötven százalékkal is megemelkedik, míg másnak az átlag alatti mértékben nő.

A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet.

Egy egyetemi diplomával és tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye a jelenlegi bruttó 300 ezer forint helyett júliustól akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja. Egy húsz éve tanító szakoktató a jelenlegi 274 ezer forint helyett 356 ezer forintot vagy akár többet is kereshet majd - írták.

Első ütemben 50 százalékkal nőnek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan idővel akár a piaci szintet is elérhetik - tették hozzá.

A béremelésre a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít. Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A magasabb bérezés és a kiemelkedő tudású szakoktatók bevonzása érdekében a szakképzésben dolgozó pedagógusok a munka törvénykönyve alá fognak tartozni, nem a merev közalkalmazotti bértábla alá - fogalmaztak.

Ettől még megmarad a pedagógusok jogosultsága a jubileumi jutalomra az eddigi közalkalmazotti jogviszony beszámításával. Mivel a jubileumi jutalom alapja esetükben az emelt bérük lesz, ezért még magasabb összegre lesznek jogosultak.

Nemcsak a bérük lesz magasabb és rugalmasabb, hanem a béren kívüli juttatások megállapításában is nagyobb teret ad a munka törvénykönyve a munkáltatónak - írták.

A végkielégítésre való jogosultság idejébe a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő is beszámít. A korábban megszerzett minősítését sem veszíti el a pedagógus, így ha a későbbiekben ismét a köznevelési törvény hatálya alá tartozó intézményben vállal munkát, a megszerzett fokozata szerint sorolják be.

Annak érdekében, hogy a szakképzésben a legfelkészültebb oktatók a legújabb ismereteket oktassák, számukra négyévenként legalább egy alkalommal kötelező a továbbképzésben való részvétel, elsősorban vállalati környezetben vagy képzőközpontban.

Az egyik legfontosabb változás a részletszabályokban, hogy a kötelező óraszámok a pedagógusok számára kedvezően alakulnak. A rendelet szerint a szakképzésben oktatóknak heti 22, az osztályfőnököknek 21 tanórájuk lesz. Ezt az oktatási munkaidőt azonban éves keretben kell számolni, amelybe beleszámíthat a digitális alkotó központok tevékenységében való részvétel, a minőségbiztosításban végzett tevékenység, a mentori feladatok ellátása, a tartós helyettesítés vagy éppen a szakértői munka is. Ha összességében a megadott éves keretnél több ledolgozott óra jön ki, akkor az túlmunkának számít, és túlórapénz jár érte.

A megújuló rendszerben nemcsak a pedagógusok, hanem a szakképzésben tanuló diákok is többletjuttatást kapnak ösztöndíjak formájában. A nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel.

Technikumban, nappali rendszerű oktatásban minden tanuló az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult. A szakképző iskolák 9. évfolyamán ez havi 15 ezer forintot jelent minden tanuló számára. Az ágazati alapképzést követő években akár havi 10-50 ezer forint közötti ösztöndíjat is kaphatnak azok, akik önhibájukon kívül, az adott terület sajátosságai miatt nem vesznek részt külső vállalati oktatásban.

A duális képzésben résztvevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsga eredményétől függően 150-300 ezer forint közötti összeget egyszerre kapnak kézhez.

A közlemény szerint az intézmények a jövőben a szakképzési centrumoknak nem tagintézményei, hanem iskolái lesznek, minőségi versenyhez vezető szakmai szabadsággal rendelkeznek majd.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok nem tudja legitim elnöknek tekinteni Aljakszandr Lukasenkát

Az Egyesült Államok nem tudja legitim elnöknek tekinteni Aljakszandr Lukasenkát - jelentette ki az amerikai külügyi szóvivő újságírói...

Soha nem volt még ennyi fertőzött 24 óra alatt Izraelben, mint most

Izrael is negatív rekordot döntött a napi koronavírus esetek számában, miután soha ezelőtt nem regisztráltak ennyi fertőzést az országban.

Hét megyére figyelmeztetést adtak ki - Friss időjárás-előrejelzés csütörtökre

Ilyen időjárás várható csütörtökön. Mutatjuk a részleteket:

Trump szerint a 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget

A 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban egy...

Szállodaszövetség: Budapesten 70 százalék feletti, vidéken 20-40 százalékos lehet a bevételkiesés idén

A választ adó hotelek 10 százaléka még szeptemberben is zárva tartott, ezek 90 százaléka budapesti szálloda.

Franciaországban kötelező lesz minden apának kivennie egy hét szabadságot a gyereke születésekor

"Az idő alapvető tényező a gyerek és szülei közötti fontos kapcsolat kialakításában."

Kiengedték Navalnijt a kórházból, van esély a teljes felépülésre

Megerősítette az Alekszej Navalnijt kezelő berlini kórház, hogy kiengedték egy hónap ápolást követően az ellenzéki politikust, akit a...

Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Megnyílt a World Press Photo kiállítás szerdán a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idei tárlaton 151 sajtófotót láthat a közönség, köztük...

Itt halnak meg a legtöbben koronavírusban Délkelet-Ázsiában

A napi adatok szerint Indonézia is rekordot döntött, mivel soha ezelőtt nem voltak ilyen nagy számok az új fertőzések számába, miközben...

A főszereplők elmondják: 2-0-ról majdnem bukott az FTC a BL-ben

A Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott a norvég bajnok, a Molde otthonában a Bajnokok Ligája playoff körében. Ez a párharc már...

Hivatalos: Di Mariát több meccsre is eltiltották, novemberig kiesik

Hivatalosan is megerősítésre került, hogy a PSG sztárját több mérkőzésre is eltiltották a Marseille elleni elvesztett rangadót követően.

Erre nem számított sem Orbán, sem Vidnyánszky: Sztrájkot hirdettek az SZFE vezetői

A tárgyalás eredménytelenül zárult, a felek csütörtökön tartják a következő egyeztetést.

Sport

Ultimátumot kaptak a szurkolók: karanténba kerülnek a Bayern-drukkerek, akik eljönnek a budapesti szuperkupa-m...

Miközben Németországban, azon belül is Bajorországban hatalmas küzdelem folyik a koronavírus megfékezésére, Markus Söder, bajor tartományi miniszter ultimátumot adott azoknak a Bayern szurkolóknak, akik a többszöri

A Mainz csúnyán elbánt Szalai Ádámmal

A játékos egykori menedzsere szerint mondvacsinált indokkal tették ki a keretből, továbbra is helye van a Bundesligában. Szalainak az NB I egyelőre nem opció.

Szalai Ádám kirúgása miatt sztrájkolnak a Mainz futballistái

A csapat megtagadta a részvételt a szerda délutáni edzésen.

Forrnak az indulatok: Porto polgármestere feljelenti az UEFA-t, mert Budapestre vitték a Szuperkupát

Nem csak Münchenben, Portóban is nagyon haragszanak az UEFA-ra. Rui Moreira, a város polgármestere azonnal feljelentené az UEFA-t, mert szerinte teljesen indokolatlanul változtattak helyszínt. Mindenféleképp kártérítésre, leginkáb...

Meghalt a legendás jugoszláv kézilabdázó

Zlatko Portner háromszor nyert BEK-et, egyszer pedig világbajnoki címet is ünnepelhetett.

Teljesen megbénítja Budapestet a Szuperkupa: a rendőrség megmagyarázta, miért van szükség a lezárásokra

Budapest Megbénult a közlekedés a fővárosban, péntekig ugyanis korlátozzák a forgalmat a V., VII., VIII. és XIV. kerületében az Európai Szuperkupa-labdarúgó-mérkőzés miatt.

Saját csapatorvosa szúrta át a Super Bowl-győztes játékos tüdejét

Rosszul sikerült egy kezelés a Los Angeles Chargers csapatánál.

Drága vétel volt, a Barcelona játékosával erősített a PL-csapat

Fontmilliókat költöttek a katalánok alapemberére.

Otthonában gyilkolták meg az olasz futballbírót és modell menyasszonyát

Szörnyű gyilkosság történt kedden az olaszországi Lecce városában. Az otthonukban találták holtan Daniele De Santist (33) és a menyasszonyát, a modellként is dolgozó Eleonora Mantát (32). A tettest, ahogy az indokokat is még keres...

Eldőlt, melyik három focista közül kerül ki az UEFA Év játékosa

Messi a negyedik, Cristiano Ronaldo a tizedik lett a szavazáson.

0

Bulvár

Emberméretű patkányt találtak a csatornában a rémült munkások

Hamarosan jelentkezett is az óriásrágcsáló tulajdonosa.

Szinetár Dóra elsírta magát: Szente Vajk olyat mondott neki, mint még egy rendező sem

Szinetár Dóra a 9-től 5-ig című musicalben nem először dolgozott együtt Szente Vajkkal. A rendezővel korábban a Shrek próbáin már dolgozott együtt.

Koronaszégyen: egy újabb probléma, amit a járvány eredményezett

Corona-shaming, magyarul koronaszégyen ezzel az új kifejezéssel kell megismerkedniük a munkáltatóknak a járvány második, őszi hulláma kapcsán. Ez a cikk Koronaszégyen: egy újabb probléma, amit a járvány eredményezett ezen a webol...

Most vásároljon elektromos kerékpárt, a kormány akár 150 ezer forinttal is besegít

Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős á...

Koronavírus - ezekben a magyar városokban robbanhat be még jobban a járvány

Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Kaposváron, Szekszárdon, Pécsett, Békéscsabán és Egerben is növekedő tendenciát mutattak ki az új koronavírus örökítőanyagának mennyiségében.

Hevesi Kriszta elárulta, nyitott házasságban élnek-e férjével

Sokan hiszik azt, hogy nem jó a kapcsolatuk.

Tilla óriási hírt közölt: Hamarosan minden megváltozik a Sztárban Sztárban

Tilla izgalmas kulisszatitkokat árult el a Sztárban Sztárról. A műsorvezető szerint egy nagyon szórakoztató szakasz vár a nézőkre, így érdemes lesz nézni a show-t!

Csehszlovák terepjáró a feledés homályából: Skoda Trekka

A keleti blokk gazdasági, politikai hibáit hosszasan lehetne taglalni, nem kis vitát gerjesztve, de ettől függetlenül nagyon sok remek műszaki, járműipari ötlet született, néha még a nyugataikat is megelőzve. Cikksor

Meghalt Michael Chapman

A Dühöngő bika és a Taxisofőr világhírű operatőre 84 éves volt.

blogmorzsák

Top 10 William Holden film

William Holden az ’50-es évek egyik legtöbb bevételt hozó sztárja volt, Alkony sugárút, Sabrina, Híd a Kwai folyón és még sok más.

Hogyan (ne) pózoljunk a fényképeken?

Sok embernek a fotózás az egyetlen, ahol szembesülni kell azzal, hogy mi a valóság és mi az idealizált képe magáról.

Miért nehéz váltani?

Pedig van, amikor már nem lehet tovább halogatni, mondjuk egy munkahelyváltást.

Aszalt rizseshús?!

Nem csak zöldséget, meg gyümölcsöt, hanem készételeket is száríthatunk.

"Én meghatódni szeretek a zenén"

Interjú a budapesti indie rock színtér féltve őrzött kincsével.

Három gyerekkel utazni könnyebb, mint kettővel

Judyés férje három gyerekkel járják a világot.

Pilismarót megúszta – felkészül Zebegény?

Akkor most egy hatalmas bányát készítenek elő? Vagy csak a telkekre fáj valaki foga?

Miért nem terjedt el a virtuális valóság a karantén alatt?

A Facebook óriásit hibázott azzal, hogy nem összpontosított eléggé a technológiára.

„Ezért nem választottam soha“

„A választás és népszavazás arról szól, hogy mit érzünk.“

Devizahitelek

Ki járt jól? Az állam és az emberek nem. Ez egyértelmű.

Fekete-Győr korszakot vált

Kormány és ellenzéke egyaránt azt akarja elhitetni velünk, hogy létezik mindenkihez kegyes tőkés társadalom.

Orbán rossz kérdésre rossz választ ad

Hiába csinál úgy mintha a kis, szegény és rosszul szervezett Magyarország képes lenne megvédeni magát.

0