Ezt olvasta már?


Így csökkenthetjük a továbbtanulás költségét

– Idén több mint százezer diák számára nyitott még a kérdés, melyik felsőoktatási intézménybe jelentkezzen. - Pécsi Napilap -

A továbbtanulás – még az államilag finanszírozott képzéseken is – plusz terhet ró a családokra, ezért jó tudni, mivel lehet csökkenteni a havi költségeket, hogy a tudáson ne kelljen spórolni.

 

Hatalmas különbség van a lakóhelyén államilag finanszírozott képzésen tanuló, a családdal együtt élő hallgatók és az önköltséges képzésben részt vevő, albérletben lakó hallgatók havi költségei között, a felsőfokú tanulmányok azonban minden esetben többletterhet jelentenek a családok számára. Érdemes azonban minden lehetőséget megragadni a kiadások csökkentésére, hiszen a diploma még mindig az egyik legjobb, sokszorosan megtérülő befektetés: a versenyszférában átlagosan havi bruttó 300 ezer forinttal, az állami és nonprofit szférában pedig átlagosan 120-130 ezer forinttal keresnek többet az egyetemi végzettségűek azoknál, akiknek csak gimnáziumi érettségijük van.[1]

Mire költsünk, mire ne

A HÖOK 2013-as felmérése szerint az egyetemisták havonta átlagosan 60 ezer forintot költenek utazásra, kollégiumra vagy albérletre, élelmiszerre, bulizásra, könyvtárra és fénymásolásra. A legnagyobb kiadást – átlagosan a tanulmányi költségek harmadát – a tandíj jelenti, ezért igencsak megéri alaposan felkészülni a felvételire. Az albérleti árak utóbbi egy-két évben látott drasztikus emelkedése miatt mindenképpen érdemes kihasználni a kollégiumi férőhelyeket, ennek hiányában pedig akár az ingázás is szóba jöhet, hiszen Budapest esetében egy külső kerületből bejárásnál olcsóbb és kényelmesebb is lehet hazautazni.

 

Arra is van ma már lehetőség, hogy a könyveket, jegyzeteket ingyenesen, online formában elérjék a hallgatók. Az Akadémiai Kiadó www.vilagraszolo.com oldalán megtalálhatjuk a gazdasági felsőoktatásban leginkább használt szakkönyveket és jegyzeteket olvasható és szerkeszthető digitális formában. „A január 31-ig ingyenesen, ezt követően minimális, csupán néhány ezer forintos előfizetéssel elérhető szolgáltatásunkon keresztül több mint 70 mű áll rendelkezésre, amelyeket nemcsak olvasni lehet, de saját jegyzeteket, bejegyzéseket is lehet készíteni és nyomtatni. Érdemes figyelni a frissítéseket is, mert hétről hétre folyamatosan bővül a digitális formában elérhető szakkönyvek kínálata. Így a tudáson biztosan nem kell spórolni a leendő és a már vizsgákra készülő hallgatóknak” – mondta el dr. Réffy Balázs, az Akadémiai Kiadó igazgatója.

 

 


[1] Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, 2014







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A rajongók egy őrült részletre figyeltek fel a Reszkessetek, betörőkben - te kiszúrtad?

Több mint harminc év kellett hozzá, de a nézők végre kiszúrták azt, ami eddig végig ott volt a szemük előtt. És most már nincs visszaút.

Szakértők állítják: ezek az ételek fagyasztva sokkal egészségesebbek

Gondoltad volna, hogy egyes élelmiszerek esetében jobb döntés, ha friss helyett fagyasztottat választasz? Pedig több táplálkozási...

Rendkívüli változás az időjárásban. Szibériai, erős, hideg tél zúdul a nyakunkba a napokban

Sarkvidéki hideg érkezik: fordulat jön még a héten! Ebben nem lesz köszönet. Itt a legfrissebb időjárás-előrejelzés a térségre.

Egy raktárépületben találták meg az amerikai egyetemi lövöldözés gyanúsítottjának holttestét

A férfi korábban az egyetem tanulója volt. Pár nappal a támadás után az MTI egyik professzorát otthonában ölhette meg.

Itt az orvos, hol az orvos?

A Népszavában december elején jelent meg egy írás a beteg által zsebből (out of the pocket) és a közpénzből (NEAK) fizetett...

Nyelőcső spazmus

A nyelőcső görcs, vagy szakkifejezéssel spazmus a nyelőcső ún. motoros zavarai közé tartozó kórkép, amely a nyelőcső falában futó...

Napi horoszkóp: az Ikrekre sorsfordító szerelem vár, a Rák pénzügyi sikert arat, a Nyilas karrierlehetőséget kap

Kedves Oroszlán! Egy hosszadalmas, régóta végzett és fáradságos munkájának a bérét szeretnéd learatni. De ne kapkodj, az...

Ha irodában dolgozol, téged is fenyegethet ez a fájdalmas betegség

A folyamatos gépelés, az egér- és a mobilhasználat ismétlődő mozdulatai tartós túlterhelést jelentenek a kéz és a csukló számára.

Megöli a piaci lakáshitelezést az Otthon Start? Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Az Otthon Start októberi berobbanása felforgatta a magyarországi lakáshitel-piacot, aminek járulékos vesztesei a piaci termékek.

0

Sport

Egy ukrán mentette meg a Real Madridot a világra szóló szégyentől

Ha nincs Thibaut Courtois, ott van Andrij Lunyin.

Sokkolja a kézilabda világát egy kiszivárgott e-mail: sikkasztás, korrupció, súlyos vádak

A diktatórikus módszerekkel uralkodó elnök ördögi terve látott napvilágot az IHF tisztújítása előtt.

Magyarországra érkezik a népszerű sportruházati bolt

2026-ban nyílhat meg az első üzlet.

Magyar csodagyerek? 13 éves futballistáról áradoznak Angliában.

A 2016-os Premier League-győztesnél már a 18 évesekkel készülhet.

Orosz hőst ünnepel a futballvilág, Ukrajnában a nevét sem hajlandók leírni

A PSG hat trófeával zárja a 2025-ös esztendőt.

„Nyugodj békében, barátom” – lelőtték a magyar bajnok futballista korábbi csapattársát

Kontinenstornán is szerepelt a harminchárom évesen elhunyt labdarúgó.

Kubatov is elismerné Dárdai újpesti kinevezését: "Én nem tudnék vele együtt dolgozni, de..."

A Fradi elnöke is elmondta véleményét Dárdai Pál várható újpesti szerepvállalásáról.

Fegyveres támadásban életét vesztette a korábbi válogatott labdarúgó Ecuadorban

A két motoros a futballista mellett a játékos édesanyjára és egy másik nőre is rálőtt.

Három éve láthattuk minden idők egyik legizgalmasabb futballmeccsét

Három éve játszotta Argentína és Franciaország a 2022-es világbajnokság döntőjét.

Kubatov Gábor: Az MLSZ elnökének klubérdekeltségei példátlanok

A Ferencváros elnöke csütörtökön este az M4 Sportnak adott interjút.

Otthagyta a „nyugdíjas állást”, hazatér a magyar futball egyik legjegyzettebb szakembere

Még nem lila a vére, a Fradival való rivalizálással sem akar foglalkozni, de hisz abban, hogy odaérhet vele az Újpest.

Elképesztő gesztus Kylian Mbappétól, bearanyozta a labdaszedő kisfiú napját

Kevés ilyen úriember futkározik manapság a futballpályákon.

0
0

Bulvár

Előnászútra indult a szerelmespár: a férfi beugrott a reptér mosdójába, majd amikor kijött, ez a sokkoló látvány fogadta a menyasszonya helyett

A negyvenes éveiben járó vőlegénnyel madarat lehetett volna fogatni, amikor szerelme igent mondott a házassági ajánlatára. Úgy tűnt, a két ember közös története meseszerűen indul, ám minden a feje tetejére állt

Bődületesen dolgot mondott Magyar Péter, ez lehet a Tisza Párt vége?

A legnagyobb ellenzéki pártnak hatalmas gondjai lehetnek.

Most érkezett! Orosz katonák törtek be egy NATO tagállam területére

Szerda délelőtt három orosz határőr engedély nélkül lépte át az észt határt az Ida Viru megyei Vasknarva térségében, a Narva folyón.

Gyomorforgató módon bújik ki a felelősség alól a milliós kárt okozó multi

Csak a hosszadalmas pereskedés maradna, de ezt nem vállalja a károsult.

Rendkívüli havazás robban be Magyarországra karácsonykor, ebben az országrészben esik a legtöbb hó, az egyik legpontosabb előrejelzés már tudja?

Egy friss időjárási előrejelzés szerint karácsony környékén olyasmi történhet Magyarországon, amire kevesen számítottak.

Vallott Kim Dzsongun volt alkalmazottja: döbbenetes szabályok szerint él a diktátor személyzete, elképesztő, miket kell betartaniuk

Egy egykori észak-koreai alkalmazott törte meg a csendet, és olyan részleteket árult el Kim Dzsongun közvetlen környezetének mindennapjairól, amelyek még a diktátorról szóló korábbi sokkoló híreken is túltesznek.

Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó

Drámai terrorelhárítási akció zajlott le Sydney közelében csütörtök este, ahol jelöletlen rendőrségi járművek gázoltak el egy Bondi Beach irányába tartó férficsoportot. A hatóságok szerint a gyanúsítottak p

Menekítsd ki a pénzed, ha itt tárolod: újabb cég szűnik meg Magyarországon

A Revolut után újabb szolgáltatást függesztenek fel.

Lebukott Szijjártó Péter New Yorkban, az éj leple alatt hagyta el a szállodát

Nem akárkivel futott össze kora hajnalban New York utcáin.

Kamerák előtt alázták meg a TV2 műsorvezetőjét: azonnal elhagyta a stúdiót

Szépréthy Roland egyszerűen otthagyta a forgatást a durva beszólás után.

Kitálalt a javítóintézet volt lakója: Az igazgató élettársa megcsókolt, majd elárulta, hogy a főnöke lányokat futtat

A fiú szerelmes lett a rendésznőbe, aki a Szőlő utcai intézmény volt igazgatójának élettársa volt, és vele is megosztotta azokat a brutális dolgokat, amiket az igazgató csinált.

Titkolt fegyverüzlet: a kormány gyakorlatilag ajándékba adott 66 harckocsit Szerbiának

Amikor a szerbek Bosznia ellen fegyverkeztek, a magyar kormány harckocsikkal támogatta azt. Most egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hogy a korábban kommunikált 26 helyett 66 darabot adtak el, de azt is olyan áron

0