Ezt olvasta már?


Így jutott Európa csúcsára a magyar lakáspiac

Magyarország 11,6 százalékkal drágulással a legjelentősebb áremelkedést érte el Európában a múlt év harmadik negyedében az Eurostat friss adatai szerint. - Pécsi Napilap -

A kimagasló drágulás kivételes piaci helyzetben, a kínálat bővülése mellett ment végbe - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Budapesten 2016 végére 19,9 millió forintra, a többi nagyvárosban pedig 12,5 millió forintra emelkedett az a lélektani árszint, ami felett már visszaesett a kereslet. Az elemzés szerint a jövőben részben a kínálatbővülés miatt visszafogottabb lehet a drágulás a lakáspiacon.

A magyar lakáspiac újabb eredményével került be az európai élmezőnybe. Azzal egyidejűleg, hogy a múlt év harmadik negyedében Magyarország a lakásépítési engedélyek 232 százalékos emelkedésével Írország mögött a második volt Európában, a magyar lakások 11,6 százalékkal drágultak. Ezzel az eredménnyel pedig Magyarország lett az első az Eurostat listáján, amely szerint az Európai Unióban 4,3 százalékos volt az átlagos áremelkedés. Az ingatlan.com friss elemzésében azt vizsgálta, hogyan jutott Európa élmezőnyébe a magyar lakáspiac. Az eredmény azért is kivételes, mert a lakásdrágulás jelentős kínálatbővülés mellett ment végbe. Az ingatlan.com adatai szerint ugyanis 2016-ban 22 százalékkal nőtt a magánszemélyek által értékesíteni kívánt lakóingatlanok száma az előző évhez képest. 2015-ben pedig negyedével több lakást szerettek volna eladni, mint egy évvel korábban.

 

Kivételes helyzet, lélektani árszinteknek

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta, a jelentős kínálatbővülés mellett végbement lakásdrágulás azt mutatja, hogy nagyon mélyről indult el a piac 2014-ben. A válság során nagyon sok lakásvásárlást halasztottak későbbre a háztartások, az utóbbi években látott drágulást nagy részben ez fűtötte, de szerepet játszott benne a lakáshitelek elterjedése és a befektetési célú vásárlások is.

A szakember arra is rámutatott, hogy az elmúlt évben a vevőknek több hónapra volt szükségük, hogy alkalmazkodjanak az áremelkedéshez. Ennek eredményeként jól láthatók azok az árszintek, amelyeket még elfogadhatónak tartott a piac. Budapesten gyakorlatilag már nem lehet 5 millió forintnál olcsóbb lakást vásárolni, de a 10 millió forintnál olcsóbbak is ritkának mondhatók. Az ingatlan.com adatai alapján a vásárlók ezért 2016 első felében leginkább a 10 milliónál drágább, de 15 milliónál olcsóbb lakásokat keresték. A tavalyi év második felében viszont már 15-20 millió forint közötti ártartomány volt a legnépszerűbb. A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban viszont 8,5 millió forint volt az a lélektani értékhatár, ami fölött jelentősen csökkent a lakások és házak iránti kereslet a tavalyi év első felében. 2016 második felében viszont már 12,5 millió forintig emelkedett ez az árszint.

 

Fékeződhet az áremelkedés üteme

Balogh László hozzátette, hogy a kínálatbővülés, ezen belül az új lakások megjelenése miatt a drágulás üteme csökkenni fog a következő időszakban. Az áremelkedés ütemének lassulását vetíti előre az is, hogy már tavaly is átlagosan két héttel hosszabb idő alatt lehetett értékesíteni egy ingatlant mint 2015-ben. Ehhez tavaly átlagosan 2,5-3 hónapra volt szükség településtől és ingatlantípustól függően. Emellett a vásárlók pénzügyi mozgástere is határt szabhat a fék nélküli áremelkedésnek. “Fontos azonban, hogy az áremelkedésben várható lassulás ellenére továbbra is vannak olyan kerületek a fővárosban és a nagyvárosokban, ahol lesz még tere a drágulásnak. Ezek elsősorban a városközponttól nem túl nagy távolságra fekvő, jó tömegközlekedéssel rendelkező városrészek lehetnek.” - tette hozzá a szakember. Összességében az ingatlan.com szerint kiegyensúlyozottabbá válhat az elmúlt két évben jelentős élénkülést és drágulás elérő használtlakás-piac, a drágulás pedig várhatóan visszafogottabb lesz.







0
0
0

hírek innen, onnan

Peruiakat csalhattak az oroszok az ukrán frontra, Lima vizsgálódik

Egy ügyvéd szerint október óta akár 600 perui is a háborúba kerülhetett, mivel egyre kevesebb a katonája Oroszországnak.

Magyar Péter újabb részleteket jelentett be

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök...

„Egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján” - Magyar Péter egész napos rendszerváltó népünnepélyt hirdetett a Kossuth térre

A Tisza Párt elnöke Facebook-posztban tette közzé a május 9-i esemény részletes programját. A nap az Országgyűlés alakuló ülésének...

Százezrek körül szorul a hurok: kártya híján nincs ingyenes orvosi ellátás, marad a behajtás

Több százezer magyarnak van akkora járuléktartozása az állami egészségügyi szolgáltatások felé, ami miatt már érvénytelenítették a...

A 13 milliárd dolláros világbajnokság – a FIFA mennybe megy?

Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában megrendezett tornából származó bevételek a sporttörténet legjövedelmezőbb versenyét...

Ukrajna az orosz árnyékflotta két olajszállító hajóját tette használhatatlanná a Fekete-tengeren

Az oroszok civil célpontokra mért hétvégi csapásainak a mérlege: legkevesebb nyolc halott, több mint 70 sebesült.

Döntött az OPEC+ az olajkitermelésről, de az iráni konflikus mindent felülírhat

Az OPEC+ újabb szerény kitermelésnövelésről dönt vasárnap, az emelés azonban a gyakorlatban mindaddig csak papíron marad, amíg az...

Ne dőlj be a rozmaringos trükknek: elmondjuk, miért nem alszol tőle jobban, és miért nem riasztja el a szúnyogokat sem

Bár dekorációnak és illatosítónak kiváló, a rozmaring nem csodaszer. Eláruljuk, miért ne várj tőle se pihentetőbb alvást, se...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból

Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben valójában kire számíthat.

0