Ezt olvasta már?


Illegális szoftvereket találtak a debreceni pénzügyőrök

Illegális szoftvereket tartalmazó laptopokat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei két autószervizben. A feltárt jogsértés a becslés alapján több mint 3,5 millió forint kárt okozott a jogtulajdonosoknak.

Hajdú-Bihar megyében a pénzügyőrök rendszeresen végeznek közös ellenőrzéseket a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) munkatársaival az autóalkatrész-forgalmazók és az autószervizek által használt szoftverek jogtisztaságának vizsgálata céljából.

Két észak-alföldi autószervizben a gépjárművek diagnosztizálására használt laptopokon a pénzügyőrök és a JAF munkatársa a legális programok mellett illegális szoftvereket is találtak. A szervizek vezetői a programok jogtisztaságát sem számlával, sem licence szerződéssel, sem egyéb okmánnyal nem tudták igazolni.

A NAV munkatársai az illegális programokat tartalmazó laptopokat lefoglalták. A vállalkozók a szoftverek jogosulatlan használatával becslés alapján több mint 3,5 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. A pénzügyőrök szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

A járműipari jogsértések kiszűrésére a jövőben is folytatódnak a NAV és a JAF közös ellenőrzései.







0
0
0

hírek innen, onnan

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a...

Van, ahol még tisztelet övezi Orbánt

Az ellenállás faiskolájáról és Trump meggondolatlanságáról szólnak vasárnapi lapszemléink.

Bakteriális szennyezettség miatt tiltották meg a fürdést öt Velencei-tavi strandon

Nemcsak a Velencei-tónál, hanem egy dunaújvárosi szabadstrandon is probléma van a vízminőséggel. A fürdőzési tilalom visszavonásig...

Kijevi hadiüzemeket támadtak az oroszok

Csoportos csapást mért az orosz hadsereg kijevi hadiüzemekre, valamint a csornomorszki kikötő katonai infrastruktúrájára – közölte...

Átalakulhat a Gondosóra, az eszköz azonban biztosan megmarad

Felülvizsgálja a kormány a Gondosóra program működését, de pánikra nincs ok, mert a jelzőkészülékek megmaradnak.

A két szememmel láttam, hogy a Télapó nyáron is dolgozik – riport az északi sarkkörön túlról, ahol több a rénszarvas, mint az ember, és nem megy le a nap

Mit csinál a Télapó nyáron? Hogy kerülnek F-18-as vadászgépek a kunyhója fölé? Miért jobb a rénszarvasoknak az aszfalton, mint az...

Újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő

Két napon belül ez már a harmadik hasonló akció volt.

Ne próbáld ki otthon: olajcsere 60 km/órás sebességnél

Új értelmet kap a gyorsszerviz kifejezés.

„Tűrhetetlen, hogy Oroszország megsérti Románia légterét” - három drónt lőttek le a hétvégén

A román államfő szerint elfogadhatatlan az orosz légtérsértés.

Kiderül az igazság a magyar kórházakról: drasztikus lépésre szánta el magát a miniszter

Átláthatósági fordulat jön a magyar kórházakban, kiderül, hol mekkora a fertőzésveszély.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0