Íme, a tízmilliárdos debreceni útfejlesztés
2019-ben a város nyugati és északkeleti területei kapják a legjelentősebb útfejlesztéseket, ugyanakkor csomópontok és kerékpárutak is épülnek.
Jelentős forrásokat szánnak 2019-ben Debrecenben útépítésre és útjavításra - adta hírül a Hajdú Bihari Napló a polgármesteri hivatalra hivatkozva. 2019-ben útépítésre összesen 9,23 milliárd forintot fordítanak a városi költségvetésből. További 500 millió forint nagy felületű aszfaltozásra és járdajavításra, 100 millió forint pedig útstabilizációra áll rendelkezésre.
A Thyssenkrup és a Vezér utcai lakótelep is közelebb kerül az autópályához
Az egyik legjelentősebb fejlesztés a júliatelepi úthálózatot érinti. A város északkeleti részén (a Külső Sámsoni út és a 4-es főút közötti terület) jelenleg még sok földút van.
Itt uniós és önkormányzati forrásból, közel egymilliárd forint értékben hét új út épül fel.
Ebben a projektben most a kisajátítási eljárás zajlik, ebben az évben szeretnék azt lezárni és elkezdeni az útépítést.
Debrecen nyugati határában egy jelentős előrelépést hoz a Domokos Márton út fejlesztése. A jelenlegi földútnak egy 1 kilométeres szakaszát aszfaltozzák le a Vezér utca és a 33-as főút között. Ez egyrészt tehermentesíteni fogja a Vezér utcát a Thyssenkrupp-gyár teherforgalmától, miután közvetlen kapcsolatot ad a gyárnak a 33-ashoz és ezáltal az autópályához. Ugyanakkor a Vezér utcai lakótelep is összeköttetést nyer ezekhez az utakhoz, ezáltal a Böszörményi út terhelése is csökken. A kivitelezés napjainkban is tart, az év első felében átadják a forgalomnak az egykilométeres szakaszt.
Megújul az autópályára felvezető Kishegyesi út
A Déli Ipari Park esetében az ipari terület belső úthálózata már elkészült, két fontos csomópontja pedig ebben az évben valósul meg.
Egy osztályozó csomópont épül a Krones új gyáránál (400 millió forintból), valamint egy ötágú körforgalom a 47-es útnak a Panoráma úthoz vezető, hosszúpályi elágazásánál, 570 millió forintból.
Mindemellett javul a város nyugati részén található NI Hungary Kft. és a Tócoskert elérhetősége is. Ehhez korszerűsítik a Kishegyesi utat az autópálya-lehajtó és a Határ út között, továbbá jelzőlámpás csomópont épül a Határ úti és a Pósa utcai kereszteződésben. Szintén korszerűsítik a vasúti átkelő és a Derék utca között a Kishegyesi utat. A beruházás 963 millió forintba kerül, amelyből 33 millió forint az önerő.
Egészen a Mester utcáig nyúlik Debrecen új körútja
A beszámoló a nyugati kiskörút harmadik ütemének az előkészítése is elkezdődik a Hatvan és a Mester utca között, a kivitelezés a jövő évben indulhat. A belvárosban új nyomvonalon épülő körúton korábban az Erzsébet utca, a Széchényi utca és a Hatvan utca összeköttetése épült meg az Antall József utca és a Tisza István utca által.
Szintén a város nyugati területén, a 33-as főútra felvezető Köntösgát sor korszerűsítése is elkezdődik az év második felében (236 millió forintos uniós támogatással), és a beruházás részeként nemcsak az utat, hanem a járdát is felújítják.
Új csomópontot kap a Pallagi út
Lakossági kezdeményezésre épülő útfejlesztésre 930 millió forintot költenek – derült ki a polgármesteri hivatal összegzéséből. Ugyanakkor kerékpárút épül a nyugati és az északi városrészben.
Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programjában 53 csomópont átalakítása szerepel. A város zöldövezetében is újabb csomópont épül át: a Nagyerdei körút és a Pallagi út kereszteződésében lesz körforgalom, ami közel 40 százalékkal növeli a csomópont áteresztőképességét. A forgalmat is korlátozó építkezés már elindult.
Forrás: magyarepitok.hu
hírek innen, onnan
Ez a világ legegészségesebb salátája. Íme, hogyan termesztheted a saját kertedben
Bár a legtöbben a rukkoláért vagy a spenótért nyúlnak a piacon, a kutatók szerint egy elfeledett vízi növény, a vízitorma (más néven...
„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács
A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban,...
Törvényi döntés. Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai
A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével...
Elfelejtheted a Birmingham bandáját – ezek a sorozatok még jobbak
A bűnügyi műfaj Hollywood egyik legerősebb történetmesélési terepe maradt, ugyanakkor a 21. század televíziós forradalma során olyan...
Lebukott a Samsung titkos újdonsága – mobil, ami felkavarhatja a piacot
A GSMA adatbázisában három új Samsung készülék jelent meg, köztük a várhatóan szeptemberben érkező Galaxy S26 FE.
Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...
Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása...
Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben
A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.
A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között
Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.
Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7
A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád
Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták
Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst
Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


