Ezt olvasta már?


Isztambuli merénylet: beismerte az elfogott gyanúsított a vérengzés elkövetését

Beismerte az éjszaka elfogott üzbég Abdulgadir Masharipov, hogy ő követte el a vérengzést szilveszter éjjel az isztambuli Reina szórakozóhelyen - jelentette be Vasip Sahin, Isztambul tartomány kormányzója kedden a török nagyvárosban. - Pécsi Napilap -

Sahin elmondta: az előállított férfi ujjlenyomata megegyezik a támadás helyszínén talált mintákkal.

Masharipov 1983-ban Üzbegisztánban született, Afganisztánban kapott kiképzést, négy nyelven beszél, Törökországba illegálisan lépett be, feltételezhetően 2016 januárjában - mondta.

A tartományi kormányzó leszögezte, hogy a mészárlás mögött az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet áll.

Hozzátette: a török rendőrség január 1. óta 152 rajtaütés során ötven embert vett őrizetbe a terrorcselekmény miatt. Isztambulon túl Konya, Hatay és Izmir tartományban voltak razziák. A hatóságokhoz az eltelt időszakban körülbelül 2200 lakossági bejelentés érkezett, miközben nagyjából 7200 órányi biztonsági kamerafelvételt vizsgáltak át.

Sahin arról is beszámolt, hogy Masharipov három nappal ezelőtt érkezett abba a külvárosi, Esenyurt körzetben található lakásba, ahol a rendőrség megtalálta őt. A rajtaütésben a tettes mellett egy iraki férfit és három nőt is elfogtak a hatóságok. A török sajtó korábbi híradásai szerint Masharipov lakótársa kirgiz volt, a nők pedig afrikai országokból jöttek. A rendőrök 197 ezer dollárt (mintegy 57 millió forint), valamint 2 drónt és 2 pisztolyt is találtak a lakásban.

A tartományi kormányzó közölte: az éjszakai rajtaütésben a rendőrök nem használták a fegyverüket, a lakásban tartózkodók nem próbálták használni fegyvereiket.

Sahin azt is elmondta, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben az éjszaka folyamán Masharipov mellett nem volt ott 4 éves gyereke. Az üzbég férfinek egy 4 éves és egy 1 éves kisgyereke van, feleségét január 12-én állították elő a hatóságok.

Egy közelben lakó az ablakából videóra vette, hogy a rendőrök örömükben megölelik egymást a sikeres rajtaütés végén.

Masharipov az isztambuli Reina klubban szilveszterezők közül harminckilenc embert, köztük több külföldit megölt, hatvankilencet pedig megsebesített.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Atombombát dobna a Fidesz, bár Magyar Péter szerint csak az uniós pénzekre fájna a foguk

A Tisza-kormány pár hét alatt letárgyalta, amire az előző kormány három év alatt nem volt képes: a korrupcióellenes intézkedésekkel a...

Legénység nélküli hadihajót fejleszt Oroszország

Folyamatban van Oroszország első legénység nélküli hadihajójának kifejlesztése - jelentette ki Alekszandr Moiszejev, az orosz...

29 ember sebesült meg a berlini Pride elleni támadásban, iszlamista terrortámadásként kezelik

Az elkövető nemrég szabadult a börtönből, még mindig keresik.

Autó ütközött vonattal Tállyán, egy férfi nem élte túl

Egy andráskereszttel jelzett átjáróban történt halálos baleset vasárnap, egy nőt mentőhelikopterrel szállítottak kórházban.

Kimászott a tetőablakon és lezuhant a pécsi gyermekotthon tetejéről egy 14 éves lány

A kislány korábban is elszökött a gyermekotthonból, most kórházban ápolják.

PC-re költöznek a retro Xbox-játékok, itt van négy cím, amit már nyomkodhat is

A Microsoft is meglovagolja a retro-hullámot, immáron PC-n és kézikonzolokon is nyomkodhatók az Xbox ikonikus játékai.

Alkotmánybíró-vita: Melléthei-Barna Márton visszavágott Tuzson Bencének, de Hende Csaba sem hagyja annyiban a leváltását

Tovább folytatódott a hétvégén a Hende Csaba alkotmánybíró leváltása körül kialakult éles vita a Tisza és a Fidesz között. A...

Az Iszlám Államnak fogadott hűséget a berlini Pride elleni merénylet gyanúsítottja

A 21 éves Abdul B.-t gyanúsítják azzal, hogy tömegbe hajtott egy furgonnal a berlini Pride-felvonuláson.

Korlátozzák az androidos telefonokat, távolról törölhetnek appokat – mit jelent ez számomra?

Lényegében lezárhatja az androidos készülékeket a Google, hogy csak olyan alkalmazások kerülhessenek rájuk, amelyek fejlesztői fejet...

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről

Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.

Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott

A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.

0
0

Bulvár

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.

Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon

A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a hitelesség legerősebb eszközei. Orbán Anita külügyminiszter divatválasztásai kö

0