Ezt olvasta már?

Debreceni polgármester: augusztus 20-a Magyarország születésnapja

Augusztus 20-a, Szent István és az államalapítás ünnepe Magyarország születésnapja - hangoztatta Debrecen polgármestere kedden a helyi Szent István-domborműnél rend...

0

Javította Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzését az Európai Bizottság

Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, a korábban várt 3,2 százalékkal szemben idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít.


hirdetés

A brüsszeli testület csütörtökön tette közzé előzetes téli gazdasági előrejelzését, amelyben kiemelték, hogy a GDP tavaly a szakértői számításokat meghaladva 4,8 százalékkal nőtt, ami a negyedik legmagasabb érték az Európai Unióban, míg 2017-ben 4,1, 2016-ban pedig 2,3 százalékos volt az emelkedés.

Mint írták, a belső kereslet ciklikus fellendülése ellenállóbbá tette a magyar gazdaságot a nemzetközi környezet tavalyi viszonylagos romlásával szemben. A belföldi kereslet azonban mostanra elérte a csúcsát, innen már visszaesés várható, miközben az export növekedése továbbra is csak mérsékeltnek mondható, és ezek a tényezők nagy valószínűséggel a gazdasági növekedés lassulásához vezetnek majd.

A beruházások Magyarországon gyorsan nőttek minden szektorban, amit a magas kapacitáskihasználtság, az ingatlanpiac magára találása és a prociklikus költségvetési expanzió is segített. A beruházások GDP-arányos szintje várhatóan viszonylag magasan fog stabilizálódni a következő években, az európai uniós források felhasználásának tetőzése és az új lakóingatlanok kedvezményes áfakulcsának kivezetése után is.

A bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) rámutatott, hogy a magánfogyasztás növekedését elsősorban a stabil munkaerőpiac, a hitelezési feltételek változása és a magas fogyasztói bizalom segítette.

A foglalkoztatottság új rekordokat ért el, a munkaerőhiány, illetve a minimálbér emelése pedig a reálbérek további növekedését eredményezi. Az után, hogy a gazdaság felszívta a munkaerő-tartalékot, a foglalkoztatottság és a jövedelmek növekedése lassulni fog, s ez a fogyasztás dinamikájának mérséklődését vonja majd maga után.

Friss jelentésükben a szakértők végezetül rámutattak, hogy bizonyos külső tényezők részben ellensúlyozzák a növekvő hazai inflációs nyomást. Az erős kereslet és a munkaerőköltségek emelkedése növeli az úgynevezett maginflációt, a visszafogott olajárak nyomán azonban várhatóan 3 százalék környékén marad a teljes inflációs ráta 2019-ben és 2020-ban.

Az EU-tagállamok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát biztosító harmonizált fogyasztói árindex (HICP) idén 2,8, jövőre 3 százalékra nő majd éves átlagban - írták az elemzők.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.









Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

Lázár János talk show-t indított és a mezőhegyesi ménesbirtok körül furikázik vendégeivel

"Beszélgessen Lázár Jánossal, amiről szeretne". Egy Ladában Lázárral.

Afrika Kupa-győztes csatárt igazolt a Monaco

Kölcsönbe érkezik a Leicester City-től.

Most jött: meglőttek egy 18 éves fiút a rendőrök Debrecenben

A debreceni rendőrök fegyvert használtak egy férfi ellen, aki késsel támadt rájuk - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

Ez mindenkinek ki kellene próbálnia: uborkás arcmaszkok a ragyogó bőrért

Az uborka vitamin- és ásványianyag-, valamint magas víztartalmának (95%-a víz) köszönhetően táplálja, regenerálja, hidratálja és...

Dokumentumfilm készül Patrick Swayze életéről

A Dirty Dancing sztárja 10 éve hunyt el.

MC Hawer kiakadt: halálhírét keltették

Szakítás után álhír.

Eddig mindig zöld-fehér csapatok ütötték ki a Fradi kupaellenfelét

Előbb a Celtic, majd a Ludogorec akadályozta meg a Suduva El-főtáblára kerülését. Most a Ferencvároson a sor.

Magyar termékekkel bővít a Lidl

Az áruházlánc egyik legkedveltebb márkacsaládját érintik a változások.

Atombomba helyett tízezer műhold melegítené fel a Marsot

Elon Musk előállt egy újabb megalomán tervvel, hogy lakhatóvá tegyék a szomszédos bolygót.

Tuti tippek: Így kezeld az augusztusi depressziót

Vedd észre az okokat és kezeld a jeleket. Depresszió A nyári és azon belül is az augusztusi depresszió nem csak mese vagy valamiféle vicc,...

Lelőttek a rendőrök egy debreceni férfit

Késsel támadt a rendőrökre egy 18 éves férfi Debrecenben, a rendőrök meglőtték.

0

Sport

Döntöttek a botrányt botrányra halmozó kínai úszó doppingügyében: csak egyszer volt eddig példa hasonlóra

Szun Jang doppingügyében nyilvános tárgyalásra kerül majd sor, ilyenre eddig mindössze egyszer volt példa.

A BL-elődöntős Ajax nem tudta legyőzni Thomas Doll csapatát, otthon kapott ki a Kolozsvár

Gól nélküli döntetlen játszott az Apoel az Ajax Amszterdammal a Bajnokok Ligája playoffkörében.

Sírással zárta az edzéseket Tusup új tanítványa

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt Shane Tusup a magyar tehetség Bujdosó Zsombor mellett az olasz Ilaria Cusinato is edzeni fogja, aki egyébként Hosszú Katinka egyik legnagyobb ellenfele.

A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

Zombori Gábor olimpiai A szintet jelentő 3:46.06 perces eredménnyel megnyerte a 400 méter gyorsot a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság keddi nyitónapján. Ezzel ő az egyik magyar úszó, akinek megvan a tokiói induláshoz szükséges eredménye.

Nincs kifogás, a főtábla a cél: 1,3 milliárdot érhet a Fradinak az El-csoportkörbe jutás

Budapest A dicsőség mellett anyagilag is jövedelmező lehet a nemzetközi kupamenetelés a Ferencváros számára!

Itt kezdődött minden: Ronaldo elvitte kisfiát egykori lakótelepi albérletébe - így reagált a látványra

Rendkívüli "kirándulásra" vitte apja a kis Ronaldo Jr.-t: megmutatta neki egykori lakótelepi albérletét.

Coutinho nem világsztár, csak a Barca egyik cserejátékosa

Berti Vogts olyan nagyon nincs elájulva attól, hogy Philippe Coutinho a Bayern München játékosa lett.

Ronaldo: Manapság bármelyik játékosért fizethetnek 100 milliót, anélkül, hogy bármit bizonyított volna

Cristiano Ronaldo szerint több pénz van jelenleg a futballban, mint bármikor korábban.

Hullanak a támadók: nagy bajban a Barcelona és a Real Madrid

Ousmane Dembélé és Brahim Diaz hasonló okok miatt váltak harcképtelenné.

Nagy a baj. A vártnál súlyosabb Nagy Ádám sérülése

Heteket hagy ki, a válogatott szereplése is kérdésessé vált.

Bomba formában Nikolics Nemanja: Ibrahimovics mellé került az álomcsapatban a magyar csatár

Chicago Az USA-beli labdarúgó-bajnokság (MLS) előző hetének álomcsapatában kapott helyet az elmúlt időszakban elképesztő formában futballozó Nikolics Nemanja.

Bulvár

Teszt: sikerül felismerned a filmet egyetlen képkockából?

Vajon sikerül mindegyik filmet felismerned? A tesztből kiderül, mennyire figyelsz a részletekre!

Eladhatatlan a csemegekukorica, mi segíthet?

F. Zoltán kérdése: Eladhatatlan a csemegekukoricám a csövek végén található barnás-zöldes lárváktól. Melyik kártevőről van szó és hogyan tudok védekezni ellene?

Ilyen az élet egy észak-koreai kisvárosban

Az ország északi részén lévő Rason meglepően színes, halászokkal, farmerekkel és munkásokkal.

Ezért menekült a halálba Robin Williams

Az Oscar-díjas színész halála annak idején megrázta a világot.

"20 év házasság után jöttem rá, hogy a férjem egy sugar daddy"

Egy elvált nő mesélte el, hogyan derült ki, hogy exférje éveken át megcsalta és más nőkre költötte a közös pénzüket a háta mögött.

Újabb brutális vérengzés történt egy német vasútállomáson

Konyhakéssel ölte meg volt feleségét és annak új párját egy koszovói albán bevándorló. A tettes feltehetően nem tudta, hogy a pár két hónapos csecsemője a kocsiban várja szüleit.

Se bugyi, se más: az út közepén vetkőzött pucérra a ringó mellű álomnő

Csak meg ne üsse magát a meseszép Kinsey, ha tényleg így gördeszkázik!

Ezzel az 5 trükkel vesznek rá, hogy többet költs

Csak hisszük, hogy vásárláskor racionális döntéseket hozunk. A cégek ezt az online kereskedelemben is kihasználják.

Nem bocsát meg Demjénnek Bergendy

A két zenész 15 éve nem beszélt egymással.

Így beszél a szexről a fiatal magyar nő

"Ne virágnyelven beszéljünk a szexről"

Készült egy eszméletlen fotó az augusztus 20-i tűzijátékról

Rizsavi Tamás újra lecsapott, aminek ismét egy eszméletlen kép lett az eredménye.

Pénteken olcsóbb lesz a benzin, drágul a gázolaj a magyar kutakon

A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajért 3 forinttal többet kell majd fizetni.

blogmorzsák

Tíz dolog, amire Olaszország tanított

Mit tanulhatunk a lehetetlenről, az időről, a riposóról az olaszoktól? Tíz dolog, amit érdemes elsajátítani!

Nagy bajba kerülhetsz, ha rossz a gumi

A kresz előírja: indulás előtt mindig szemrevételezzük az abroncsokat!

Többezer éves korong titkát fejthetette meg a magyar professzor

Szenzációs eredmény: magyar tudós fejtette meg a többezer éves írást.

12 dolog, amit érdemes lenne hazahozni Hollandiából

Politikai kultúra, emberek közötti együttműködés, a nők és férfiak közti egyenlőség - egy amszterdami magyar listája.

Újságok a gyerekkorunkból

A Pajtás, a Dörmögő Dömötör és társaik.

Lakóautó építés az USA-ban egy nap alatt, ingyen

Az őszi időre tekintettel muszáj volt átalakítani a kisbuszt, ágy, asztal, több tér és tároló. Házilag.

Hetedére csökken a hatalmas tengerjáró hajók kénkibocsátása

Végre egy igazán jó emisszió-csökkentési hír.

Pókember nem lesz része az MCU-nak!

A Deadline információ szerint véget ért a Sony és a Disney közös üzlete.

A Felső-Tisza-vidéke, kimaxolva

Bicikli, túrabakancs, fürdőgatya kötelező!

Tudod felénk mekkorára nőnek a...

Bájos képeslapok a Photoshop előtti időkből, a vidéki Amerika elképesztő méretű vadjairól és terményeiről.

A legelső Dűne-játék, ami majdnem kaszát kapott

A francia Cryo műve ma is csodálatos, de nehezen született meg. Egy ideig párhuzamosan készült a Dune II-vel.

Végre ismét Brutal Assault!

Közép-Európa egyik legszínvonalasabb extrém metal fesztiválja idén is kitett magáért. Beszámoló az első napról.