Jellemzően borús, szeles idővel ér véget az október
Kevésbé napos, inkább borús, szeles idő várható október utolsó napjaiban. Jelentősebb lehűlésre egyelőre nem kell készülni:
Jövő héten fagy nem várható, napközben is 20 fok körül alakulnak majd a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfő reggelre délnyugaton már csökken a felhőzet, később az ország más területein is kisüthet pár órára a nap. Elszórtan zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén. Nagy területen erős, helyenként viharos lesz a szél. A minimumhőmérséklet 11-16 fok között valószínű. A nappali maximumok 19-26 fok között alakulnak.
Kedden többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. A szél is megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 11-18 fok lesz. Napközben 17-24 fokig melegszik a levegő.
Szerdán napos, csapadékmentes idő várható. A szél időnként élénk, a Kisalföldön erős lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 16-22 fok között alakul.
Csütörtökön, november elsején eleinte kevés felhő lesz az égen, majd a megnövekvő fátyolfelhőzet mellett estefelé már vastagabb felhők is sodródnak a Dunántúl fölé, ott már néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. Helyenként ekkor is megélénkül a légmozgás. A leghidegebb órákban 5-10, napközben 17-24 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken helyenként lehet eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-14, a legmagasabb hőmérséklet 19-24 fok között alakul.
Szombaton és vasárnap változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A szél időnként megélénkülhet. A minimumhőmérséklet mindkét nap 8-13 fok között alakul. Szombaton napközben 19-24, vasárnap 17-22 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
hírek innen, onnan
Német újságíró dedikál a Láng Tékában
Petra Thorbrietz szerint Magyarország Orbán alatt nem ellenségként tekintett a demokráciára, hanem kiaknázható erőforrásként.
Meddig tart az iráni háború, ez a legfontosabb kérdés ma a világban
Nem indokolt a túlzott nyugalom az olajpiacon.
Begőzölt a humanoid robot a kínai étteremben, hárman próbálták lefogni – videó
Vendégek vették videóra azt a jelenetet, amikor egy kaliforniai kínai étteremben egyszer csak „megborult” az ott dolgozó humanoid robot.
Kitiltották őket a presszóból, viperával estek neki az üzemeltetőnek
A sértettet a földön rugdosták és verték.
Kalauzt bántalmaztak a szentendrei HÉV-en
Köpködtek, majd fizikailag is bántalmazták a jegyvizsgálót.
„Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról
Győri Boldizsár a kijevi utcán arról kérdezte az embereket, mit gondolnak a magyar kormány ukránellenes kampányáról.
A szokásosnál korábban érkezik a nyugdíj a választás hónapjában
Az ok a naptárban és a hétvégében keresendő.
Kiskorú megalázása miatt kapott bírságot a TV2, de Balázsékat is nagyon megszórta a Médiatanács
Több mint 22 millió forint megfizetésére kötelezte a Radio Plus Kft.-t a „Balázsék” adásai miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési...
Olodimir Zelenszkij már a közvetlen fenyegetés előtt azt gondolta, Magyarországot folyamatosan kritizálhatja
Az ATV kérdésére, egyetértenek-e Donald Trump iráni háborújával, Gulyás Gergely azt mondta, szerintük Magyarország és az egész világ...
Nagyjából 3 és fél hónapra elegendő a stratégiai kőolajkészlet
A TV2 Tények arról érdeklődött, hány napra elegendő kőolajtartaléka van Magyarországnak, és milyen megoldást tud arra a kormány...
Autósok, figyelem: nagyon hasznos új funkcióval bővült a DÁP alkalmazás
Ideális esetben akár 10-20 percre rövidíthető az adásvétel ügyintézése.
Orbán Viktor: "Az egy színjáték, amit látunk"
A miniszterelnök megerősítette, hogy soha nem fog semmilyen, Ukrajnát érintő döntést támogatni addig, amíg a magyarok nem kapják meg az...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná
A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Ráeresztették a mesterséges intelligenciát Magyar Péterre, eldobsz mindent a végeredménytől
Különleges kapcsolat van Orbán Viktor és Magyar Péter között.
„Nincs más út” – drasztikus lépésre szánta el magát Robert Fico Volodimir Zelenszkij miatt
Meghúzzák a nadrágszíjat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


