Jogerősen börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki lefejezéssel fenyegette a rendőröket
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki lefejezéssel fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket a Hajdú-Bihar vármegyei Berekböszörményben - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-t kedden.
hirdetés
Dobó Dénes tudatta: a törvényszék ezzel helyben hagyta az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság ítéletét, így az jogerőre emelkedett. Egyidejűleg a bíróság egy korábban jogerőssé vált ítéletben kiszabott kétéves börtönbüntetés utólagos végrehajtását is elrendelte, mivel a férfi a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.
A tényállás szerint 2022. január 29-én a vádlott házastársának segélyhívására érkeztek meg a rendőrök egy berekböszörményi ingatlanhoz. A járőrök a vádlottat igazoltatni akarták, ő azonban ittas állapotban nem volt hajlandó alávetni magát az intézkedésnek.
A férfi az egyik rendőrt azzal fenyegette, hogy megöli és lefejezi, ha beteszi a lábát az ingatlan területére. A később kiérkező erősítést ugyanezzel fenyegette a vádlott.
A rendőrök előtt ismert volt, hogy a vádlott korábban egy karddal súlyosan megsebesített egy embert, ezért fokozott óvatossággal jártak el.
A férfi nagyjából egy órán keresztül megakadályozta a rendőri intézkedést, végül a rendőrök megtörtén ellenállását, majd testi kényszert alkalmaztak, és előállítottak - közölte a szóvivő.
hírek innen, onnan
Magyar parancsnok kerül az Eufor élére
Magyar parancsnok kerül az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletének élére - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi...
Sejtelmes fotó került elő Liluról Balogh Levente társaságában, forró hangulat uralkodott a Cápák Között forgatásán
Lilu sejtelmes fotót osztott meg Balogh Leventével a Cápák Között forgatásáról
A kormány megemelte az idei hiánycélját
A 2024-es hiánycélt 5,2%-ra emelték.
Blikk: szlovák bombát használt az esztergomi robbantó a TEK ellen
Éjjelente áshatta ki azt a 38 méteres alagutat, amit tárolásra használt, és vélhetőleg menekülőútnak készített.
Másfél éve küzd a főváros az áron alul eladott belvárosi ingatlanokért, egyelőre sikertelenül
Az V. kerület tavaly 850 millióért adott el értékes ingatlanokat, a főváros bírósághoz fordult az ügyekben, hogy élhessen az...
120 új munkahely jön létre Győrben
A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrben - jelentette be...
23 éve eltűnt, azóta is hazavárják a szülei Tamást
A mai napig bíznak fiuk hazatérésében.
„Karom olyan, mint a forradalom: 56-os” – A Szingli vagy svindli az önimádók párkeresője
„Az agyam mindjárt kiég. Megyek, és inkább nézem a Love is Blindot” – kommentálta a feleségem a látottakat, miután nagyjából 20...
Egy éven belül két betege is meghalt, elítélték az ajkai orvost, de továbbra is dolgozhat
Ügyvédje szerint az eset a vidéki kórházak orvoshiány-problémáira világít rá.
Tizenkét éves az Azénpénzem.hu
Tizenkét évvel ezelőtt, 2011. október 3-án indult útjára az Azénpénzem.hu. Célunk az volt, hogy független elemzéseinkkel segítsük az...
Férjhez ment az Exatlon versenyzője
Kőnig Anna álomszép menyasszony volt.
Magánklinikája miatt vették elő az orosházi kórház vezetőjét
Az Országos Kórházi Főigazgatóság soron kívüli vizsgálatot indított.
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere
A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát
A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.
Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát
Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
Iker Casillas kiakadt egy sör miatt
Meglepte „Madrid lelke”.
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára
Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
Bulvár
Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el
A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.
Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök
A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.
Hatalmas a baj. Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki
Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.
Bántalmazta a háziorvosát egy nyugdíjas, mert nem hosszabbította meg az alkalmasságiját
Felfüggesztettet kértek a szécsényi férfire.
Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.
Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki
Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.
Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.
Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon
Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.
Ungár Péter: Már nem élek együtt édesanyámmal, Schiffer András pedig nem fogadja a köszönésem
Az LMP társelnöke reagált azokra a kritikákra, miszerint nem hiteles ellenzéki politikus, mert az édesanyja Orbán Viktor tanácsadója.
Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig
Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat