Ezt olvasta már?


Karácsony szerint az orvosi fizetésemelés jó, de más is kell

A főpolgármester is örül az orvosi béremelésnek, és további belátást kér a kormánytól, valamint együttműködést.

Örül a MOK által is történelminek nevezett orvosi béremelésről szóló kormánydöntésnek Karácsony Gergely, ugyanakkor azt írja a Facebookon, jó lenne, ha az erősödő járvány idején a kormány jobban figyelembe venné az egészségügyi és járványszakértők álláspontját. "A szakemberek, a kormány által felkért kutatócsoport is a tesztelések számának növelésére, országosan elérhető ingyenes tesztkapacitás kiépítéséra tettek javaslatot. Mi a fővárosban saját forrásból az elmúlt napokban újabb több mint 20 ezer tesztet szereztünk be, folyamatosan szűrjük az idősotthonok lakóit, a szociális intézményeink dolgozóit. Vizsgáljuk az új tesztelési eljárások hatásait, beszerzésének lehetőségeit".

Az időseket is meg kell védeni, "Jakab professzor arra figyelmeztet, hogy a járvány erősödése hamarosan elérheti az időseket, betörhet az idősotthonokba, szociális intézményekbe. Ha van, ami ellen a védekezés nem tűr halasztást, hát ez az. Már 25 idősotthonban jelent meg a vírus országszerte, ebből 23 nem fővárosi fenntartású, nem táborozik a kapujuk előtt a lakájmédia. Budapesten már nyáron speciális felkészülést rendeltem el, de az országos védekezés is halaszthatatlan.

Erről is érdeklődtem augusztus 17-én (!) küldött levelemben Kásler miniszternél. Párbeszédet, egyeztetést kezdeményeztem, a kórházi fertőzések megelőzéséről érdeklődtem, egységes eljárásrendet kezdeményeztem, információkat kértem. Másfél hónappal később, szeptember 30-án kaptam választ Fülöp államtitkártól. Van benne pár kioktató mondat, egy kis pestiútazás, táblázatok arról, hogy milyen védőeszközöket szerzett be a kormány, és néhány politikai lózung az első hullám elleni védekezés világraszóló sikereiről. Válaszok nincsenek, az együttműködési felvetésről egy szó sem."

168 óra







0
0
0

hírek innen, onnan

Leáldozhat a régi zuhanyfejeknek? Ez az újdonság a vízkő ellen is felveheti a harcot

Egy különleges zuhanyfej érkezik a Lidl kínálatába július 20-tól, amely nemcsak látványos extrákat, hanem praktikus megoldásokat is...

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a...

Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő, augusztus 18. a határnap – A király beszéde mikrofonja VI. György előtt is ott állt

Forsthoffer Ágnes teljes jogkörrel gyakorolja az államfői feladatokat Sulyok Tamás mandátumának megszűnése után. Az Országgyűlésnek...

Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el, hogy megmentsék a tengert: 50 évvel később ökológiai katasztrófának bizonyult

Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el Floridában egy mesterséges zátony létrehozása érdekében, ám fél évszázaddal később a...

A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk

István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.

Most dől el, ki keres pénzt napjaink technológiai forradalmán

A jelenlegi trendek alapján a chip- és memóriagyártók a mesterséges intelligencia előretörésének egyértelmű nyertesei. De sokszor...

Vitézy Lázár után Navracsicsnak is nekiment, újabb háború robbant ki a vasút miatt

Vitézy Dávid újabb politikai csörtébe keveredett: ezúttal Navracsics Tibort vette célba a balatoni vasút fejlesztése miatt. Szerinte a...

Döntött az EU: búcsút inthetünk a vizes és üdítős hatos pakkoknak, eltűnhet a zsugorfólia

Az Európai Unió új csomagolási szabályai komoly változásokat hoznak az italgyártásban. A cél az egyszer használatos műanyagok...

Látványos napfogyatkozás lesz hamarosan Magyarországon – ekkor kell kémlelni az eget

Augusztus 12-én látványos részleges napfogyatkozás látható Magyarországon. A ritka jelenség kora este, közvetlenül napnyugta előtt éri...

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

0
0

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

0