Ezt olvasta már?

Bejrúti robbanás - Elindult a debreceni különleges orvos- és mentőcsoport

A mentési munkálatok segítésére pénteken elindult Bejrútba a Debreceni Egyetem (DE) különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) - közölte a szervezet sajtószolgál...

0

Kékszalag - Hatszáznál több hajót várnak a csütörtök reggel rajtoló 52. versenyre

Hatszáznál is több vitorlást várnak a szervezők a csütörtök reggel 9 órakor rajtoló 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke szerdán Balatonfüreden, a verseny sajtótájékoztatóján.


hirdetés

Kollár Lajos szerint nagy a vitorlázókedv, mivel tavasszal nem tudtak versenyeket tartani, a hajósok pedig megméretnék magukat. Reményei szerint rekordot is dönthet a nevezők száma - 2018-ban 682 vitorlás indult. Hozzátette, a meteorológusok idén is a tavalyihoz hasonló gyenge szelet várnak. Holczhauser András, az MVSZ főtitkára kiemelte: a hagyományos Balaton-kerülő viadalon fokozott figyelmet fordítanak a járványügyi előírásokra. A nevezéshez kézfertőtlenítés után, szájmaszkban lehet csak belépni és testhőmérsékletet is mérnek a versenyzőknél. A főtitkár elmondta: az elmúlt két hétben 90 új hajót regisztráltak a rendszerben, és szerda délelőtt 350 körül járt az indulók száma. Közölte, a balatonkenesei bóján nem módosítottak, azonban három helyen - köztük a tihanyi csőben is - a süllőágyak miatt sárga kivilágított bójával jelzik a veszélyes szakaszokat.

Holczhauser András tájékoztatása szerint a tizenharmadszor megrendezett ifjúsági versenyen, a Kékpántlikán 51 hajó indult szerda délelőtt.

Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta, Balatonfüred életében fontos szerepet tölt be a sport, azon belül is a vitorlázás.

A Kékszalag nemcsak egy tókerülő verseny, hanem a vitorlázás ünnepnapja is Balatonfüreden, a tókerülő verseny bekerült a város értéktárába is - monda az alpolgármester.

A címvédő Petrányi Zoltán, a Racing Django kormányosa egy "szeszélyes nőhöz" hasonlította a Kékszalagot, mert nehéz megszerezni és még nehezebb megtartani. Úgy érzi, körülbelül tíz csapat esélyes a győzelemre.

A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas izgalmas versenyt vár. Azt mondta, tavaly is hasonlóan erős volt a mezőny, mindenkire nagyon oda kell figyelni. Csapatukba két 19 éves fiatalt építettek be, Zentai Benedeket és az egyik legtehetségesebb hazai vitorlázónak tartott Dejonghe Arthurt.

Kelemen Tamás, az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty taktikusa elmondta, a várható kis szél nem kedvez a hajójuknak. Taktikájukat az határozza meg, hogy a szélcsendes időben ne maradjanak le az élmezőnytől, és ha feltámad a szél, abból előnyt tudjanak kovácsolni.

Detre Szabolcs, aki testvérével, Zsolttal a magyar vitorlássport egyetlen olimpiai érmese (1980, Moszkva, bronz), a Lillafüred 75-ös cirkáló taktikusa a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vitorlázás alapját a klasszikus hajók adják, ezért ezekre is érdemes odafigyelni.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot.

A Kékszalagot tavaly a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django nyerte, a rendkívül szélcsendes versenyben 15 óra 37 perc alatt megkerülve a Balatont. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Meghalt egy egészséges hétéves fiú koronavírusban

A koronavírus miatt halt meg egy egyébként egészséges hétéves kisfiú az amerikai Georgia államban jelentette pénteken a helyi sajtó. A...

Hülkenberg: Ez az eredmény engem is meglepett.

Nico Hülkenberg a Racing Pointhoz beugró versenyzőként csatlakozott a 70. évforduló Nagydíján, és remek eredménnyel ajándékozta meg az...

Libabőrösnek születtem, mit tegyek? A keratosis pilaris sokakat érint, mégis keveset tudunk róla

Libabőrös lettem. hétköznapi szófordulat, mondjuk, és szinte érezzük, ahogy karunkon minden pici szőrtüsző érdesebbé, pirosabbá...

Ha akar venni egy lakatlan szigetet, most egy egyszobás londoni lakás áráért megteheti

Egy édesvízi tóban található ez a 20 éve lakatlan sziget, ahol egy óriási tölgyerdő és sok kenguru van. Az ára pedig 195,5 millió forint.

Forma-1: nagy meglepetéseket hozott a második silverstone-i időmérő

Meglepetésre Valtteri Bottasé lett a pole pozíció, a beugró Hülkenberg pedig a harmadik helyet csípte el.

Forma-1: csapattársa verte meg Hamiltont, és nem ez volt az egyetlen meglepetés

A 30 éves pilótának Valtteri Bottasnak ez az idei második, és pályafutása 13. pole pozíciója.

"Rekordmértékű a Fidesz népszerűsége Budapesten"

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Twitter-oldalán egy, a héten megjelent...

Egyre több külföldi tartózkodik engedély nélkül Csehországban

A cseh rendőrség tavaly 5677 olyan külföldi állampolgárra bukkant, aki engedély nélkül tartózkodott az országban. Az illegálisan...

Szörnyű helyzetbe került Dévényi Tibor: "Még mindig sokkos állapotban vagyok"

A népszerű lemezlovas őszintén vallott a történtekről.

Erre a hírre várt a fél Dunántúl

Novemberben indul az M83-as út fejlesztése 132 milliárd forint állami forrásból, amely révén új nyomvonalon lesz elérhető Pápáról...

Váratlan hírt közölt Csepregi Éva

A Neoton Famíliáról van szó...

Sport

Agyba-főbe verték a Fradi volt futballistáját

Busai Attilával szerdán éjszaka történt a sajnálatos eset.

Cristiano Ronaldo és a Real Madrid drámájával indult újra a Bajnokok Ligája

A portugál világsztár 10 év után marad le ismét a sorozat végjátékáról. Zinedine Zidane szerint nincs okuk a szégyenre.

?Vállalom a felelősséget, miattam estünk ki a Bajnokok Ligájából?

Kétszer hibázott nagyot a Real Madrid többszörös BL-győztes és világbajnok futballistája, Raphael Varane a Manchester City elleni Bajnokok Ligája meccsen, ki is esett a Real.

Meghalt a magyar röplabdázás egyik legnagyobb alakja

Kasziba István öt csapattal összesen nyolc bajnoki címet nyert, és irányította a női válogatottat is.

Agyba-főbe verték egy budapesti szórakozóhelyen a Fradi egykori focistáját, Busai Attilát - Egy szemtanú elmes...

Budapest Ijesztő történet jutott el a Blikkhez: az egyik budapesti szórakozóhelyen szerda éjjel brutálisan megverték a korábban több élvonalbeli klubnál is futballozó Busai Attilát (31). Minderről egy olvasó számolt be lapunknak, s a rendőrség is megerősítette, hogy eljárás indult az ügyben.

Kényszerhelyzet, Kozák Danutának ismét választania kell

A magyar kajak-kenu terveit csak megzavarhatta, de nem írhatja át, hogy elhalasztották az olimpiát.

Súlyos bírói hiba is kellett a Juventus BL-kieséséhez

A pénteki mérkőzést látva valóban felmerül a kérdés: mi szükség van a VAR-ra.

Már megbánta a Real Madrid, hogy megvétózta Bale kínai szerződését

Tavaly a walesi egy lépésnyire volt Jiangsu Suningtól, de végül maradt a spanyol fővárosban.

A Győr és az FTC is orosz csapat ellen kezd a BL-ben

A címvédő Győri Audi ETO KC az újonc Cszka Moszkva otthonában, a Ferencváros pedig Érden a szintén orosz Rosztov-Don ellen kezdi meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének csoportkörében.

Sarri a Juventus kiesése után: Kevesebbet vártam a csapatomtól

A Juventus ugyan 2-1-re legyőzte az Olympique Lyont a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, de idegenben rúgott góllal a francia csapat jutott tovább. A meccs után a Juve edzője, Sarri elég érdekeset mondott.

0

Bulvár

Elültette a rejtélyes kínai magokat egy férfi, és döbbenten tapasztalta, mi nőtt ki belőlük

Több ezren kapnak postai csomagban világszerte ilyen magokat, és miután az amerikai férfi két hónapja elvetette őket, most kiderült hogy mi is az a növény.

Meghalt Reigl Judit

A Kossuth-díjas festőművész 97 éves volt.

Boggie hatalmasat villantott a koncertjén - Kínos ruhabakiját máig emlegeti a zenekara

Boggie véletlenül eggyel kevesebb ruhadarabban lépett színpadra a kelleténél.

Agyba-főbe verték a Fradi volt futballistáját

Busai Attilával szerdán éjszaka történt a sajnálatos eset.

Németh Kristóf plasztikáztatta az arcát - Elárulta, miért feküdt kés alá

El sem hiszed, miért kellett átszabni Németh Kristóf arcát.

4 imádni való balatoni strand, ahol ingyenes a belépés: tiszta a víz, gyönyörű a környezet

Több hangulatos, szép szabadstrand van a Balatonnál, ahol kellemes a környezet is.

Szinetár Dóra új helyre költözik szeptembertől

Nem kell csüggedni a rajongóinak, nem fog túlságosan messze menni.

Miért nem nyáron termel a napelem a legtöbbet?

Sokak számára érthetetlen lehet, hogy miért is termel többet a napelemes rendszere a változékony időjárású tavaszi hónapokban, mint a derűs, napos nyári időszakban.

Ki szoktad önteni a rizs főzővizét? Ezért ne tedd!

Azt már tudjuk, hogy a tészta főzővize számos praktikus dologra jó, például száraz hüvelyesek áztatására, szószok, mártások sűrítésére, sőt virágöntözésre is. De mi a helyzet a rizzsel? Biztosak vagyunk benne, hogy 10-ből legalább 9-en kiöntik a tejszerű főzővizet. Pedig felesleges a lefolyóban végeznie, ugyanis még hasznát vehetjük. És hogy hol? Hihetetlen vagy sem, de a [...]

Elbambult az M0-son egy sofőr, elképesztő, hogy mit művelt az autójával - videó

Csak három napja használták az új védőeszközt, már össze is törte a túl gyorsan hajtó autós.

Véresre verték nyaralása alatt a topmodellt

Pontosan nem tudni, mi történt, az eset mindenesetre aggasztó.

blogmorzsák

Karanténba zárt esküvők

Az elmúlt hónapokban szinte mindenkinek lett olyan ismerőse, akinek az esküvői terveit kettétörte a világban kialakult pandémia. Hogyan hatott a vírus az esküvőiparra?

A Kékszalagon egymásért is drukkoltak a versenyzők

"Európa legnagyobb és legrégebbi tókerülő versenyének három résztvevőjével beszélgettünk."

Tényleg megőrült Péterfy Bori?

"Azt ígérte, dühös lesz az új lemeze. Meghallgattuk."

Az autó vagy a motorkerékpár biztonságosabb?

Most kiderül, az autó vagy a motor számít-e biztonságosabb közlekedési eszköznek – legalábbis a szakértők szerint.

Kedves Blogger, most tényleg megjelenhetsz az Indexen!

Ennek köszönhetően tartalmaiddal jóval több olvasóhoz juthatsz el.

Képtelen lerázni az exét

„Hallgatom, hogy mennyire fáj neki még mindig a szakítás, de a barátnőm életképtelennek tartotta már.“

Mit érez a kutyád, ha szomorú vagy, és hogyan próbál segíteni?

Hihetetlen, de kutyusod kiszagolja, ha feszült vagy, s a maga módján még vigasztalni is próbál.

Kik tagadták meg az ételt Nyírbátorban?

Két napja a nyírbátori idegen­rendészeti fogdán fogva tartott 52 külföldi többsége éhségsztrájkol.

Rokon, barát körbe-körbe

Hogy a csudába nem sújt le ilyenkor Orbán ostora?

Az orbánista értékrend avagy Megadja doktor 6.6 milliója

„Ez a 6.6 millió forint jelenleg egy egyetemi professzor évi fizetése Magyarországon.“

Képválogatás a nosztalgia jegyében

Fotók, amelyekről biztosan nektek is eszetekbe jut valami emlék!

Szörnyű név, korrekt megvalósítás

Avokádó és bacon a Zing legújabb burgerének névadó különlegessége, megnéztük, hogy működik ez a nyárias szendvics.

0