Ezt olvasta már?


Késes támadás Hamburgban, egy halott

Késes támadás történt pénteken a németországi Hamburgban, egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A Spiegel Online hírportál szerint a támadó menekültként érkezett Németországba, és egy hamburgi menekültszálláson lakott.

Az eset délután történt Hamburg Barmbek nevű városrészében. A rendőrség este közölte, hogy a feltételezett elkövető 26 éves, az Egyesült Arab Emírségekben született, állampolgárságának megállapítása folyamatban van. A Bild című lap értesülése szerint a férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy "Allahu Akbar!" (Allah a leghatalmasabb).

A hamburgi rendőrség az eset után kiadott első közleményét frissítve azt közölte, hogy a feltételezett elkövető a nyomozás első megállapításai alapján belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe.

A késelés után elhagyta az üzletet, és menekülés közben megsebesített négy embert.

A támadót járókelők fogták le, a férfi dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.

Az első közleményben még az állt, hogy a férfi belépett az üzletbe és válogatás nélkül rátámadt vásárlókra. Több embert megsebesített, majd elmenekült, és a közelben rendőrök elfogták.

Az újabb tájékoztatás szerint az eset háttere továbbra is ismeretlen, a nyomozást folytatják, második támadóra utaló jelek nincsenek.

A szupermarkethez egy terrorelhárító alakulatot is riasztottak. A környéket lezárták, felette rendőrségi helikopter köröz - írta hírportálján a Bild.

A halálos áldozat a helyszínen talált igazolványok alapján egy 50 éves német állampolgár.

A támadásban a korábban közölt adatokkal szemben nem négy, hanem hat ember sebesült meg.

Közvetlenül a támadásban egy 50 éves nő, valamint egy 64 éves, egy 57 éves, egy 56 és egy 19 éves férfi késszúrásos sebesüléseket szenvedett, a feltételezett támadó ártalmatlanítása közben pedig megsebesült egy 35 éves férfi is. Valamennyien kórházba kerültek, vannak köztük súlyosan sebesültek is, akiket műteni kellett.

A tartományi rendőrség az eset kivizsgálására nyomozócsoportot állított fel a gyilkossági és az államvédelmi osztály munkatársainak részvételével - áll a közleményben, amely szerint valamennyi lehetséges irányban nyomoznak, "hangsúlyozottan beleértve" az államvédelmi területet.

A Spiegel Online hírportál biztonsági forrásokból származó értesülése szerint is a támadó - Ahmad A. - biztos, hogy kapcsolatban állt a radikális iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzatával, a szalafizmus követőinek körével. Ugyanakkor az is ismert, hogy pszichés problémái voltak és rendszeresen fogyasztott kábítószert. Az egyelőre nem ismert, hogy politikai indítékból vérengzett-e.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Covid-csalások: hírhedt bűnözőt adtak ki Amerikának

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való...

Varga Viktor nem vitte túlzásba a fellépőruhát: egy szál kisgatyában állt a közönség elé – videó

Szokatlan látvány fogadta a hajdúszoboszlói Hungarospa közönségét: Varga Viktor egy szál makk-alsóban állt színpadra, majd a medencébe...

Idén is meghirdetik a neves dizájnversenyt

Új kategóriák és különdíjak is szerepelnek az idei felhozatalban.

Itt van Tóth Gabi nagy bejelentése, erre senki sem számított

Alig jelentette be új előadó-művészeti mentorstúdióját Tóth Gabi, máris a vártnál jóval többen jelentkeztek. Az énekesnő szerint...

Halálra ítéled a növényeidet, ha ilyen cserepeket használsz

A nyári meleg a cserepes növényeket is megviseli. Különösen rossz helyzetben vannak azok, amelyek műanyag cserépbe kerülnek, hiszen nem...

Kátai-Németh Vilmos: átfogó megújulási programot indít a kormány a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerben

Átfogó megújulási program indul a hazai szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerben a rendszerszintű problémák, többek között a...

Itt a Tisza-kormány elképzelése a Velencei-tó megmentéséről

Röviden távon kotrással, hosszabb távon csapadékmegtartással és egy készülő, 12 pontos intézkedési tervvel mentené meg a...

Szintet lép a kínai autóoffenzíva: ott mérnek csapást Európára, ahol a legjobban fáj

A Xiaomi által vezetett kínai technológiai és autóipari óriások az európai prémium autópiac meghódítására készülnek.

AI és leépítések: négy tech óriás, négy különböző stratégia a háttérben

2026 közepéig összesen 156 975 munkahely szűnt meg világszerte. Bár a tech szektorban zajló elbocsátási hullámot gyakran egységesen az...

„Nem olyan lett a végeredmény, mint szerettem volna” – Kóbor Léna Gyöngyhajú lány-feldolgozását többször is fel kellett venni

Kóbor János lánya először betegen énekelte fel az Omega-sláger feldolgozásának első verzióját, de nem volt megelégedve vele, ezért...

Ezzel az egyszerű módszerrel azonnal eltüntetheted a fehéres-szivárványos lerakódást a lábasok aljáról

Ebben a cikkben megosztom, hogyan tudod te is könnyedén újjá varázsolni a lábasok alját ecet segítségével, hideg és meleg módszerrel...

Eldőlt Tóth Balázs sorsa a Blackburn Roversnél

Az angol másodosztályú klub az elmúlt napokban újabb szerződéstervezetet tett a válogatott kapus elé...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.

0