Két dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg
Két nagyszabású dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton az MTI-vel.
Azt írták, hogy a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó egyes szakaszainak korszerűsítését és tizenkét nyugat-magyarországi vasútállomás infrastruktúrafejlesztését megalapozó tervezés és engedélyeztetés összesen 5,7 milliárd forintból valósul meg.
A TIM az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) pályázatain idén nyerte el a két projekt teljes költségvetéséből mintegy 4 milliárd forintot fedező uniós forrást. Az előkészítések megindításának utolsó feltétele teljesült azzal, hogy a kormány nemrégiben a hazai önrész biztosításáról is döntött - tették hozzá.
Kifejtették, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz a transzeurópai hálózatok kiépítésének és korszerűsítésének felgyorsítását szolgálja. A sikeres pályázatoknak köszönhetően már több mint 700 milliárd forint értékben valósulnak meg közlekedésfejlesztési projektek e pénzügyi alapból Magyarországon.
A CEF forrásai hasznosultak a többi között a Kelenföld-Pusztaszabolcs vonalszakasz korszerűsítésében, a Déli vasúti összekötő híd felújításában, háromvágányosra bővítésében, a Monostori híd megépítésében Komáromnál.
Az idei támogatási döntések teszik lehetővé az elektromos autók hazai gyorstöltő hálózatának kiterjesztését is - jelezték.
Úgy folytatták, hogy a Borostyán árufuvarozási folyosót magyar-lengyel-szlovák-szlovén közös kezdeményezésre vette fel az európai vasúti teherkorridorok sorába az Európai Unió.
A Fehéroroszország határától a koperi kikötőig vezető vasútvonalak és szolgáltatásaik korszerűsítése tovább erősíti Magyarország pozícióját az észak-déli közlekedési tengelyen.
A közép-európai folyosó fontos ipari központokat és intermodális terminálokat kapcsol össze az Adriai-tengerrel és a nyugat-balkáni államokkal. Kiterjedt hazai hálózatának része a felújítás alatt álló Budapest-Kelebia és Rákos-Hatvan szakasz is.
A közlemény szerint a GYSEV gondozásában most a vasúttársaság által üzemeltetett Hegyeshalom-Zalaszentiván szakasz korszerűsítésére készül megvalósíthatósági tanulmány. Szombathelyig a tanulmánytervi szintű műszaki tartalmat dolgozzák ki, a vasi megyeszékhelytől délre az engedélyezési tervek készülnek el.
A környezetvédelmi engedélyek megszerzésével záruló projekt 3,5 milliárd forintos összköltségének nagyjából hetedét biztosítja a magyar kormány.
Az útvonal fejlesztése hozzájárul a vasúti teherforgalom fellendítéséhez, a kötött pályás áruszállítás vonzóbbá tételéhez, a nagy távolságú közúti fuvarok vasútra tereléséhez - fűzték hozzá.
A CEF2 új elemként támogatja a polgári hasznosításra is alkalmas katonai mobilitási projekteket.
A tavasszal elnyert forrásból öt dunántúli vasútvonal tizenkét állomásának infrastruktúrafejlesztése startolhat el a MÁV vezényletével.
A majdani beruházások a katonai egységek és eszközök hatékonyabb, gyorsabb mozgathatósága mellett a polgári személy- és áruforgalom színvonalának emelését is szolgálják.
A 2,2 milliárdos összértékű előkészítés kiadásait közel felerészben az elnyert támogatás finanszírozza.
A projekt eredményeként a megvalósíthatósági tanulmány, az építési és környezetvédelmi engedélyek, a kivitelezési tenderdokumentáció is rendelkezésre áll majd - írták.
A CEF2 jelenleg nyitott kiírásában többek között e fejlesztés kelet-magyarországi párjához, újabb tizenkét helyszínen tervezett beruházások előkészítéséhez igényel forrást a TIM.
A tagállamok szeptember végéig jelezhetik projektötleteiket, a beérkező javaslatok közül 2023 elején választják ki a támogatásra érdemeseket.
Ha kedvező döntések születnek, egyebek mellett megépülhet a térségi vonatközlekedést felgyorsító zalaszentiváni deltavágány, és Budapesten megvalósulhat a Gubacsi vasúti híd fejlesztése - áll a tárca közleményében.
hírek innen, onnan
100 évente van csak ilyen szerencse! Ma 3 csillagjegy megkapja a kozmikus főnyereményt
Te közte vagy?
Az Egyesült Királyságig is ment kampánylevél Orbán Viktortól
A háborús riogatás sem maradt ki a levélből.
Csodálatos hír érkezett a kutyásoknak: hatalmas lépésre készülnek a Balatonnál
Fordulóponthoz érkezett az ügy.
Indul a Millió lépés tavaszi kihívása – minden mozgás számít.
Megkezdőik március 23-án a Millió lépés 11 hetes kihívása: Magyarország egyik legnagyobb, mozgásra ösztönző közösségi programja...
Orosz kémek, befolyásolási kísérletek, és a politikai döntés, hogy ez ellen ne küzdjön keményen a hatalom
Magyarországon könnyebb lehet az orosz hírszerzés dolga, mert az állam nem tesz meg mindent vele szemben – vélte Krekó Péter és Panyi...
Becsapódtak a rakéták, súlyos károkat okoztak: lángokban áll a világ legnagyobb gázközpontja - Mi lesz így az energiaárakkal?
Irán rakétacsapást mért Katar legfontosabb cseppfolyósított földgáz (LNG) feldolgozó központjára, Ras Laffanra, súlyos károkat okozva...
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Ritka, de súlyos mellékhatása lehet a fogyást segítő „csodaszereknek”
Kanadai kutatók összesen 30 millió mellékhatásos esetet vizsgáltak meg, amelyek a fogyást segítő készítmények számlájára írhatók.
A Tisza Párt kezdeményezésére az Európai Parlament újra napirendre vette a Beneš-dekrétumok ügyét
A fideszes Gál Kinga szerint az uniós intézményekben nincs szándék a fellépésre a pozsonyi kormány ellen.
Vomberg Frigyes a földbe tiporta a nézőket, ezekkel a szavakkal üzent nekik a séf
Nem köntörfalazott, amikor kimondta, hogy mit gondol a nézők véleményéről.
Dr. AI: diagnosztizál és leleteket értelmez a technológia
„Az egészségügyi AI‑megoldások valódi értéket csak akkor képesek biztosítani, ha működésük átlátható szakmai kontroll,...
Putyin támadásra készül Európa határain
Európának komolyan kell vennie egy orosz támadás lehetőségét – figyelmeztetett az EU védelemért felelős biztosa Brüsszelben. A Forum...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


