Ezt olvasta már?


Két év múlva kerékpárúton mehetünk a Balatonra Budapestről

Az új európai bicikliúthoz fog csatlakozni

2019 nyarára elkészülnek a Budapest-Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra - jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hétfőn Velencén.

Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy a következő két évben "soha nem látott mértékű", kerékpáros turizmust érintő fejlesztés valósul meg Magyarországon. Kiemelt feladatnak nevezte a Balaton-kör rendbetételét és prioritásnak nevezte a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárút megépítését, amely az Eurovelo 14-es európai útvonal része lett, miután nemrégiben Brüsszelben elfogadták a nyomvonal tervét.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy a 110 kilométeres Budapest-Balaton bicikliút tervei 2-3 héten belül készen lesznek. Hozzátette: pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni.
Révész Máriusz az új európai bicikliúttal kapcsolatban kiemelte, hogy a nyomvonal a Bodeni-tótól indulva, Ausztrián keresztül haladva, Magyarországon az Őrséget, a Balatont, a Velencei-tavat, Budapestet, Egert, Hortobágyot és a Tisza-tavat érintve Debrecenig haladna. Hozzátette, hogy reményei szerint később két keréken Székelyföld vagy akár a Fekete-tenger is elérhető lesz majd.
A kormánybiztos rámutatott, hogy kevés információ áll rendelkezésükre a magyar kerékpáros életről, az utak kihasználtságáról, ezért a fejlesztési stratégiában számos helyen mérhetővé tennék a biciklis közlekedést. Megjegyezte, hogy jövőre írják ki a közbeszerzést a mérőberendezések beszerzésére, telepítésére.
Mint elmondta, a mérőhálózat kiépülését követően kétévente végeznének turisztikai méréseket, a köztes időben pedig a mindennapi kerékpáros közlekedést mérnék.
L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő közölte, hogy 2010 után a Velencei-tó térségében épült a legtöbb kerékpárút, ezek nemcsak a tóparton, hanem távolabb is megtalálhatók és kapcsolódnak például a Budapest-Balaton vagy a Vértes biciklis túraútvonalaihoz.
Bejelentette, hogy a Bejárható Magyarország program keretében a térségbe mintegy 400 millió forint érkezik: Sukorón és Agárdon biciklis pihenőpontok épülnek, továbbá több információs pont létesül a kerékpárutak mentén.
A képviselő a mérőberendezés telepítésével kapcsolatban elmondta: reményei szerint a jövőben mért adatok is alá fogják támasztani, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a Velencei-tó az ország egyik kiemelkedő kerékpáros turisztikai központja.
Bogdán Csaba a velencei TDM egyesület elnöke úgy vélte, a tényadatok ismeretében a jövőben pontosan meghatározhatók lesznek a turisztikai fejlesztések irányai és sok segítséget kapnak a szolgáltatások tervezéséhez is.
Szőke József a Mérföldkő Közlekedési Fejlesztő és Szolgáltató Kft. tulajdonosa elmondta, hogy teljesen magyar fejlesztésű fogalomszámláló berendezést készítettek, amely ultrahangos eljárással működik. A rendszer előnye, hogy az utak roncsolása nélkül kiépíthető, illetve gyorsan telepíthető fix és mobil módon is.
A helyszínen és online módon gyűjthetők az adatok, amelyek a forgalom irányát, nagyságát, az elhaladók számát mutatják, de a rendszer képes megkülönböztetni a gyalogost a kerékpárostól és a különböző időjárási körülmények alapján is szűrhetők a mért adatok.

A jelenlegi út egy 55 perces videóban.

Forrás: MTI
Fotó: Alex Blăjan on Unsplash







0
0
0

hírek innen, onnan

Durva fordulatot vesz az időjárás: 11 megyében jöhet az ítéletidő

Vasárnap délutántól többfelé is veszélyessé válhat az időjárás, a hevesebb zivatarokat jég, felhőszakadás és viharos széllökések...

Fogpótlás helyett fognövesztés: gyökeresen átalakulhat a szájsebészet

A fogorvostól való félelem sok embert visszatart a rendszeres szűrővizsgálatoktól, miközben a jelenlegi megoldások, mint a tömések vagy...

Családirtás és több haláleset is történt a falak között, ezt gondolják a helyiek: visszajárnak a lelkek az ácsi rémségek házába

Tizenhat éve nem volt lakója annak a családi háznak, ahol Cs. Krisztián féltékenységből megölte párját és két gyermekét, a 9 éves...

Áfonya, pisztácia és csokoládé: kíváncsi vagy, milyen volt az Anna-bál csúcsdesszertje?

Jakabfi Dávid különleges brownie-ja zárta a gálavacsorát.

Leszokna a dohányzásról? Több tízezer forintot kaphat érte.

A programban résztvevők közül minden második sikeresen leszokott a dohányzásról.

Kreml: Putyin és Orbán sosem tárgyalt orosz nyelven

Azért merült fel a kérdés, mert a volt miniszterelnök oroszul idézte Nyikolaj Csernyisevszkij Mit tegyünk? (Sto gyelaty?) regényének címét.

Az anyjába küldte Orbán Viktor igeforrása Tusványos szervezőjét az atlantista nyilatkozata miatt

„Nem biztos, hogy Orbán Viktoron múlik majd, hogy világos legyen, és megerősödjön a kép, hogy mi egy európai elkötelezettségű párt...

Tóka Gábor: egy Orbán elleni vádemelés pecsételné meg végleg a Fidesz sorsát

„Parádésan jelentkezett be Orbán Viktor Tusványoson a végkimerült Thürmer Gyula szerepének átvételére” – írta a Vox Populi...

Megszületett a döntés. Ő az idei Anna-bál szépe: meglepő, ami kiderült róla

A 18 éves balatonfüredi Windisch Laurát választották a 201. Anna-bál szépének.

24 év után előkerült Cserháti Zsuzsa utolsó felvétele, most először látható

Megható felvétel látott napvilágot Cserháti Zsuzsáról: 24 évvel az elkészülte után először mutatták meg azt a videót, amely az...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

0