Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje
A munkanap-áthelyezés és az október 23-i ünnepnap miatt a mostani és a következő hétvégén is változik a vonatok menetrendje - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
Közleményük szerint szombaton a pénteki menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A következő, négynapos hosszú hétvégén is módosul a közlekedési rend. Október 21-én és 22-én az ünnepnapi, 23-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A Mávinform azt ajánlja, a megnövekedett utasforgalom miatt az október 19-23. között közlekedő járatokra időben, elővételben váltsák meg az utasok a jegyeiket.
Kitértek arra is, hogy a szeptember 30-ától Nyíregyháza-Debrecen-Budapest útvonalon, vasárnapi menetrend szerint közlekedő TELEVONAT kivételesen 23-án, kedden indul.
hírek innen, onnan
Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Segesváron találkozott az RMDSZ volt elnökével.
Valaki hazavitte a milliárdos főnyereményt? Íme az Ötöslottó mai nyerőszámai
Jó ideje halmozódik már az Ötöslottó nyereménye, ma 1,14 milliárd forint volt a tét!
Repülőgépet igazoltattak a balatoni vízirendőrök
Nem hajó, de rendben kell lennie minden okmányának.
Nem akartam házsártos anyós lenni, mégis azzá váltam
Azt hittem, a menyem lesz a legnagyobb kihívás az életemben, végül a saját múltammal kellett szembenéznem.
Bőröndbe zárva szállítottak két kutyát a távolsági buszon, másnapra elpusztultak az oxigénhiány miatt
Az RTL értesülései szerint azért zárthatták bőröndbe a két kutyát, hogy ne kelljen menetjegyet venni az állatoknak.
Egyszerre több irányból támadva próbálták összeroppantani a legendás Azov-hadtestet - Csúfos kudarcot vallott az összehangolt offenzíva
Az ukrán védelmi erők sikeresen visszaverték az orosz csapatok nagyszabású, több irányból kibontakozó offenzíváját az háború kezdete...
„Több botoxot neked” – Juhász Hajnalka elárulta, mivel sértegették a parlamentben
Juhász Hajnalka az Indexnek árulta el, hogy a Tisza Párt képviselője, Hatala-Orosz Csaba a külsejére tett személyeskedő megjegyzést a...
Magyar Péter is kilátogatott a Magyar Nagydíjra – videós összefoglaló érkezett a Hungaroringről
Videós összefoglaló érkezett a Magyar Nagydíjról, amire Magyar Péter miniszterelnök is kilátogatott.
„A Facebookon megbolondították a fiatalokat, fogalmuk sincs semmiről” – fideszesek Orbán-beszéd után
Enervált beszédet mondott Tusványoson Orbán Viktor, ami után megkérdeztük a híveket, hogyan kell értelmezni az elhangzottakat. Senkit nem...
Körülbelül kétszázan vettek részt Nagyváradon az önkormányzat által nem engedélyezett Pride-on
Más romániai városokban lehetett Pride-ot tartani, a nagyváradi polgármester nem engedélyezte, de ez sokakat nem különösebben érdekelt.
Helyére került a 2500 tonnás acélóriás a Soroksári út felett
Helyére került a Déli Körvasút új, 2500 tonnás acél hídszerkezete a Soroksári út felett – közölte Vitézy Dávid közlekedési és...
Tömegverekedés tört ki az EasyJet Teneriféről induló járatának
Tíz utas csapott össze a gépen.
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


