Ezt olvasta már?

0

Kétszáz kamionnyi ajándék a rászoruló gyermekeknek

Hálaadó gyermeknapot tartanak Debrecenben 2018. november 10-én a Stichting Kinderen in Nood 200. kamionjáért.


hirdetés

A holland szervezet (magyar elnevezés: Gyermekek Szükségben Alapítvány) a Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve évek óta segít a magyarországi és határon túli rászoruló gyermekeken és családokon ajándékcsomagokkal, bútorokkal, játékokkal és ruhaadományokkal.

„Nemcsak kapni, adni is öröm” – szól a közismert mondás. Az adventi időszakban még inkább előtérbe kerül az adományozás fontossága, hiszen a rászoruló családok számára a karácsonyi időszak az anyagi terheken túl lelki nehézségeket is magában hordoz. Habár az ünnep jó esetben nem csupán az ajándékokról szól, hanem az együtt töltött, szeretetteljes időről, mégis nagy szomorúságot jelent egy kisgyermek számára, ha a fenyőfa alatt nem várja semmilyen meglepetés.

A legtöbben nem is sejtik, hogy napjainkban is hány magyar családot érint ez a nehézség. A Magyar Református Szeretetszolgálat évek óta azon dolgozik, hogy a rászorulók terheit könnyíteni tudja – ehhez azonban számos nagylelkű támogatóra és segítőre is szükség van. A holland Stichting Kinderen in Nood (Gyermekek Szükségben Alapítvány) rendszeresen támogatja a szervezet közvetítésével a hazai és határon túli családokat – gyermekek számára ajándékcsomagot, rászoruló családoknak ruhaadományt, a nehéz helyzetben lévő intézmények számára pedig bútorokat és anyagi támogatást is juttattak már el – legutóbb például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség bombatámadásban kiégett székházának felújítását segítették.

Szombaton nagy ünnepre készülünk: november 10-én reggel 9 órára gördül be a Debreceni Református Nagytemplom elé a szervezet kétszázadik, adományokat szállító MAC kamionja. A templom előtt elhangzó ünnepi köszöntők után 10 órától a Kölcsey Központban folytatódik a hálaadó gyermeknapi programsorozat a Hahó együttes koncertjével, kézműves foglalkozásokkal, ugrálóvárral és a Református Szeretetszolgálat érzékenyítő játékaival. Természetesen ide sem érkeznek üres kézzel a szervezők: a rendezvényen adják át ajándékaikat a Stichting Kinderen in Nood képviselői a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat Nevelőszülői Hálózatának gyermekei részére.

 







0

hírek innen, onnan

Sittes botrányba keveredett cégre bízták a 8,8 milliárdos uszodabizniszt

A két pályázó cég üzleti kapcsolatban áll, az egyik Tiborcz István üzleti köre, a másikat Mészáros Lőrinc környékén emlegetik.

Új miniszter vezényelheti a paksi atomerőmű gigaberuházását

Lassan halad az új atomerőművi blokkok beruházása, és ez a tárca nélküli miniszter székébe kerülhet.

Újabb takarékszövetkezet építi le fiókjait

Gazdasági okokkal magyarázza fiókjainak bezárását a Pannon Takarék Bank.

Elszabadultak az indulatok az X-Faktorban, a veszekedés a szünetben is folytatódott

Az RTL Fókusz stábja az élő show előtt meglátogatta a versenyzőket is.

Mi az első teendő, ha baleset részese vagy? A legtöbben nem tudnának segíteni

Segítségnyújtás közúti baleset esetén: te tudnád, mi a teendő?

Már 79 halottja van a kaliforniai tűzvésznek

A tűzvészben az eddigi becslések szerint mintegy 12 ezer épület semmisült meg.

Rájöttek a vombatkaki titkára

Amerikai kutatók kiderítették, mitől kocka alakúak.

Ezek a legjobb színpárok a karácsonyfán

Egyszínű vagy tarka? Nem csak ez a két véglet létezik. Ha az arany középutat keresed, mutatjuk, melyek a legjobb színpárok a karácsonyfán.

Mutatjuk, hol várható ma hóesés

Túlnyomóan borult lesz az ég, és délnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső.

A csőd szélén áll Katie Price: fizetésre akarja kényszeríteni gyermeke apját

A modell a hétvége folyamán szívszorító baba fotókat osztott meg az exbarátjával közös fiáról Instagram oldalán.

Itt a friss felsőoktatási világrangsor: a Semmelweis érte el a legjobb eredményt

Mind a négy magyar orvosi egyetem felkerült a Times Higher Education (THE) tematikus felsőoktatási világrangsorára. Az orvosi és...

Öt jel: Végre ismét van válogatottunk

Két meggyőző sikerrel zárta a Nemzetek Ligáját és az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely Észtország után Finnországot is...

0

Sport

Vágóhídra küldte a magyar válogatottat saját szövetségi kapitánya

Kommentár nélkül idézzük fel azt a történetet, amikor Rátgéber László nem utazott el az oroszok elleni kosármeccsre.

Meccset nyert a világ leggyengébb futballcsapata

Három gólt rúgva verték meg jóval magasabban jegyzett ellenfelüket.

Felakasztotta magát a fiatal labdarúgó

Öngyilkos lett egy 19 éves olasz futballista, Fabiano Colinucci.

Kettővel vezetett, végül hárommal kikapott a világ egyik legjobb válogatottja

Belgium az év egyik legváratlanabb eredményét hozó meccsén 52-re kikapott Svájctól a Nemzetek Ligájában, mindezt úgy, hogy 17 perc után kettővel vezetett.

Guardiola a felelős a német válogatott gyalázatos szerepléséért

Ezt nem mi mondjuk, hanem egy korábbi válogatott futballista.

Guardiola tette tönkre a német válogatottat?

Hans-Peter Briegel ezzel a merész kijelentéssel állt elő.

Nehéz pillanatok várnak Marco Rossira, ha ez valóban megtörténik - Márpedig ő szinte biztos benne

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés fontosságát.

Németország öt perc alatt elszórakozta a franciák továbbjutását

Ronald Koeman válogatottja az utolsó öt percben egyenlített Németország ellen.

A döntő sem ment el botrány nélkül a szellentéses dartsversenyen

Ezúttal nem egy békegalamb, hanem a győztes bicskanyitogató viselkedése volt az ok.

Marco Rossi az olaszokat várja ellenfelünknek az Eb-selejtezőn

A szövetségi kapitány értékelte a Nemzetek Ligája szereplést.

Öngyilkos lett egy 19 éves olasz futballista

Senki nem tudja, hogy mi vezetett a tragédiához.

A 90. percig úgy tűnt, a németek becsületből nyernek egy meccset

Azok után, hogy a hollandok szenzációs játékkal legyőzték a németeket, majd a franciákat is, az utolsó, sorsdöntő meccsen teljesen csődöt mondtak. Vagyis majdnem teljesen, 85 percig.

0

Bulvár

Gyorséttermi dolgozók rántják le a leplet, mit ne rendelj náluk

Hébe-hóba mindannyian elcsábulunk a gyorsétteremi kosztnak, még akkor is, ha fejben tudjuk, hogy ezeken a helyeken egyetlen étel sem olyan tökéletes, mint a reklámfotókon.

Olyat tett az osztrák kancellár Soros Györggyel, mint amire Orbán soha nem lenne képes

Vasárnap este fogadta hivatalában Soros Györgyöt Sebastian Kurz osztrák kancellár. A találkozó kiemelt témája a CEU Bécsbe költözése volt. A Soros által alapított egyetemet egy éve próbálja elűzni Magyarországról a kormány, mostanra úgy fest, sikerrel: október végén az egyetem vezetése december elsejéig adott határidőt a magyar kormánynak, hogy aláírják azt az együttműködési megállapítást, ami garantálhatná az egyetem további működését Budapesten. A kormány azonban a saját maga által szabott feltételeket nem hajlandó betartani, így olyan helyzetbe hozták az egyetemet, hogy költözniük kell. Nem meglepő módon Ausztria pedig kapva kap az alkalmon, hogy a közép-kelet-európai régió egyik legmagasabban jegyzett, rengeteg kutatási forrást és erős nemzetközi kutatói hálózatot fenntartó...

DIGI- vagy UPC Direct-előfizető? Lesz dolga

Újra kell hangolnia a tévékészülékeiket.

40 éve vették, de fogalmuk sem volt, hogy felbecsülhetetlen értékű

A műkincsek Indiana Jonesa bukkant a nyomára.

Vágóhídra küldte a magyar válogatottat saját szövetségi kapitánya

Kommentár nélkül idézzük fel azt a történetet, amikor Rátgéber László nem utazott el az oroszok elleni kosármeccsre.

Soha ne ülj keresztbe tett lábbal - ígérd meg.

Amúgy sem egészséges, de sportolóként még inkább nem ajánlott.

Putyin tőrbe csalhatta Orbánt - a Fehér Házat el is lehet felejteni

A Gruevszki-ügy valószerű forgatókönyve, hogy a menekülést nem kizárólag a magyar titkosszolgálat szervezte, hanem bizony Moszkva lehetett a művelet karmestere fehérorosz és szerb segédlettel. A Kreml pedig aztán a szaftos részletek kiszivárogtatásával ráhúzhatta a vizes lepedőt Orbánra, hiszen nyugati alternatívái bezáródásával így még inkább ráutalt lehet Moszkvára. Káncz Csaba jegyzete.

10 vécé, amitől garantáltan összecsinálod magad

Mielőtt iszol egy pohár csapvizet vagy kimész pisilni, mindenképp olvasd el ezt a cikket. Szemléletformáló erejű lesz, ígérjük!

Meg is ölheted vele a madarakat a kertben: ezt soha ne tedd az etetőbe

Ha ezeket az ételeket teszed a madáretetőbe, akár meg is mérgezheted vele a kerted lakóit.

Húzós pillanatok a ValóVilág fürdőjében: Nem tudom így bugyiban, b*szd meg, rendesen leborotválni - videó

VV Vivi és Reni megpróbált bugyiban szőrteleníteni, ami nehezebbnek bizonyult, mint azt gondolták.

Tényleg van összefüggés a korán kelés és a rák között? Egy új kutatás megadta a választ

Gyakran hallani arról, hogy a korán kelőket kevésbé fenyegeti a rák kialakulásának kockázata, mint a későn fekvő, későn kelő, bagoly típusú embereket. Most a brit kutatók egy új tanulmánnyal álltak elő a témában.

Egy hétköznapi magyar gumis elmondja a tutit a téli gumikról

Meglepő dolgok derülnek ki a kiselőadásból.

blogmorzsák

Gyakorlati tanácsok londoni utazáshoz

Olcsó londoni repülőjegyhez, olcsó transzfer. Hasznos tanácsok a Stansted és a Luton repülőterekről.

Macron ajánlata visszautasíthatatlan

Értetlenkedik a világ: miért csempésztek Magyarországra egy köztörvényes bűnözőt?

Az eltanult Soros modell?

Tanulságok a populizmus világából.

Elon Musk vízen jár?!

A 2018-as „Elon Musk a világ shortosai ellen” című sorozatot végignézve hihetetlennek tűnik, de Elon Musk jelen pillanatban nyerésre áll.

Titkos hotelszobák kizárólag szupergazdagoknak

Egyes luxushotelekben olyan privát szobák vannak, amelyekről az átlagember még csak nem is tud.

Botrány a Corvinuson

Lánczi gyógyszere elgurult, Pavlik sorszámozná a diákokat.

Bizarr megoldások a kutyaszájszagra

Rágógumi, pofaszőrnyírás, fogkrém – csak néhány azon bizarr megoldás közül, amelyet a kutyások vetnek be kedvencük szájszaga ellen.

Hogyan szabaduljunk meg az ételmolyoktól? Egyetlen módszer van

Az ételmoly hamar beveszi magát mindenhova, ráadásul nem csak az ételekben tanyázik.

Van két videóm, jutyuber vagyok

A nagypofájú jutyuber, Radics tá­vozott tegnap a villából, melyet láthatóan igen nehezen viselt kétnapos villaszerelme, Vivi.

A Gruevszki-ügy jelentősége 4 pontban

Az esetből világosan látjuk Orbán saját hatalmának korlátairól alkotott képzeteit.

Ahol imádják a magyarokat

Albánia Európa egyik legkülön­le­gesebb helye - vajon milyennek látja egy évek óta ott élő és egy először odalátogató magyar?

Magyar divat a kifutókon

Magyar tervezők impozáns kollekciói az ősz legnagyobb divateseményein.

0