Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat idei díjazottjait
Kihirdették csütörtökön Budapesten az idei Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait. A neves szakemberekből álló zsűritől 16 pályázó kapott elismerést.
Nehéz időszakokban és a bizonytalanságban szükség van arra, hogy észrevegyük a szépet és jót, nehéz időkben kell igazán az, ami helyes úton tart bennünket - hangsúlyozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott díjátadón.
Idén 3500-an jelentkeztek az amatőr és professzionális fotósoknak meghirdetett pályázatra, a szakmai zsűri csaknem 38 ezer fotó közül választotta ki a díjazott felvételeket.
Dömötör Csaba szerint a fotózás állandóvá tesz egy pillanatot: megörökít, kiemel és megőriz, mindezt pedig egy gyorsan változó és bizonytalan világban teszi. Úgy vélte, különleges érzék kell ahhoz, hogy felismerjük az állandóságot.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tavalyi díjátadó óta a pályázat újabb és újabb utakat járt be: megjárta a Duna-korzót, jelenleg pedig Debrecenben mutatkozik be szabadtéri kiállításon, de terveik szerint a fotók több városban is láthatók lesznek majd országszerte.
Dömötör Csaba köszönetet mondott munkatársainak és a zsűritagoknak, akik "régóta dolgoznak azon, hogy ez a pályázat az ország legnagyobb ilyen kezdeményezése lett".
Beszélt arról is, hogy a képek látleletet adnak 2021 Magyarországáról és többféle nézőpontból megmutatják hazánk legszebb arcait. Kiderül belőlük, hogy sok magával ragadó és felemelő hely, korszakos épület és élni akaró közösség van Magyarországon.
Végül Klebelsberg Kunót idézve hangsúlyozta: egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel kapcsolja magához.
Ebben az évben ismét az Eiffel Műhelyház adott otthont a fotópályázat ünnepélyes díjátadójának - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki szerint a fotózás a képzőművészet azon ága, amely "az emberi érzéket, ízlést és művészi attitűdöt a technikával kombinálja. Az ember és a technika együttműködéséből valami magasabb rendű születik, egyfajta transzcendens alkotás jön létre" - fogalmazott a főigazgató.
A Magyarország 365 fotópályázatra idén is három - természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek - kategóriában jelentkezhettek professzionális és amatőr fotográfusok. A szakmai zsűri mindhárom kategóriában három díjat osztott ki, az első helyezett 1 millió, a második 500 ezer, a harmadik pedig 300 ezer forintot kapott. A közönségszavazás győztesei ugyancsak 1 millió forint jutalomban részesültek kategóriánként.
A szakmai zsűri döntése alapján a természet és táj kategória első helyezettje Daróczi Csaba A halak csillagképe, második helyezettje Litauszki Tibor Áthúzás, harmadik helyezettje pedig Prisznyák Tibor Hajnali látomás című képe lett. Közönségdíjat kapott Makai Balázs Harmatos szitakötő című felvétele. A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Radisics Milán kapta Roxy, a szomszédunk című sorozatáért.
Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Daróczi Csaba A Magyar Zene Háza, a második díjat Novák Gábor Ködtakaró, a harmadikat pedig Hodossy Ilona Csúcsra fel című fotója kapta. Közönségdíjat nyert Herman Dóra A mesebeli kastély című felvétele. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Holczer Tibor Pentele híd című fotója érdemelte ki.
Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István lett A pillanat varázsai című sorozatával, a második Mohos Márton Búcsú, a harmadik pedig Kiss Andrea BuSHOW című sorozatával. A közönségdíjat Orbán Péter Első sorból című fotója nyerte. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete különdíját Szabó Nándor kapta Az élet útja című képéért, az Operaház különdíját Zsila Sándor Az Öreg Hölgy című sorozata érdemelte ki.
A pályázatot ebben az évben negyedik alkalommal hirdette meg Magyarország kormánya a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben.
A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be hazánk természeti és épített örökségét, az itt élők ünnepeit és mindennapjait, mindazt amire büszkék lehetünk Magyarországon. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a résztvevőknek arra is, hogy alkotásaikat a nagyközönség előtt is megmutassák, népszerűsítsék.
A zsűri elnöke Kaiser Ottó fotográfus volt, tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, 2018-ban és 2020-ban az év természetfotósa, valamint Rizsavi Tamás fotográfus volt.
hírek innen, onnan
Magyar Péter már 30 százalékpontos előnyben a Polymarketen, Orbán Viktor győzelmére egyre kevesebben fogadnak
Magyar Péter győzelmét már 65 százalékra árazzák az itthon elérhetetlenné tett oldalon, ami 30 százalékpontos előnyt jelent Orbánnal...
Molnár Áront letiltotta a Facebook, szerinte az orosz titkosszolgálat állhat a háttérben
A színész szerdán arról számolt be, hogy 72 órás korlátozást kapott a Facebookon, így posztolni sem tud. A noÁr mozgalom alapítója...
Mi lesz most a földgáz árával? Súlyos rakétacsapás érte Katar ipari központját
Katar külügyminisztériuma határozottan elítélte azt az iráni támadást, amely jelentős károkat okozott az ország egyik legfontosabb...
Magyar Péter felkérdezte Orbán Viktort az ukrán zászlós akcióról
A Tisza Párt elnöke Tolnán arról beszélt, hogy 15-16 éves gyerekek mögé bújva akarták lejáratni a Tisza Pártot, de azt is elbukták a...
„Ez nem emlékkoncert.” – Fenyő Miklós családja nem hallgat tovább
Meglepő közleményt adott ki pár órája a magyar rock and roll legenda rokonsága, ami alaposan felkavarta az állóvizet a zenei életben....
Botrány a 70. Eurovízión: így szakadt ketté a mezőny Izrael miatt – mutatjuk, kik maradnak távol
Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a...
Alkohollal ünnepelt, aztán kocsiba ült Tamási fideszes alpolgármestere, csak jöttek a rendőrök a szondával
A politikus ügyében nyomozás indult, ő maga közleményben kért elnézést.
A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában
Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt...
Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete
Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta...
2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon
A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett...
Bejelentették: adócsökkentéssel fékezné az üzemanyagárakat újabb európai ország
Az üzemanyagra kivetett jövedéki adók csökkentését, valamint a fuvarozókat segítő adójóváírást jelentett be Giorgia Meloni olasz...
A Fidelitas elnöke szerint nekik nincs közük az ukrán zászló kifeszítéséhez
Ennek ellenére a szervezet budapesti elnöke elég egyértelműen kapcsolatban állt az egyik akciózóval.
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


