Kik között dől el az önkormányzati választás?
A Fidesz újabb rekordot ért el: a jelentősen csökkentett önkormányzati létszám mellett is minden idők legtöbb jelöltjét állítja csatasorba, több mint 8 ezret.
A Jobbik közel került az MSZP-hez, de a politikailag fontos helyeken még jelentős lemaradásban van a radikális párt. Összességében a jelöltállítás leginkább az LMP-t küldte padlóra - vélekedik Török Gábor politikai elemző.
Péntek délután lejárt az ajánlószelvények gyűjtésére rendelkezésre álló idő. A hivatalos honlapra folyamatosan kerülnek fel az indulók, de számos helyen már nem várhatók lényeges változások.
A főváros 23 kerületében összesen 81 polgármesterjelölt indul
A főváros 23 kerületében összesen 81 polgármesterjelölt indul az október 3-ai önkormányzati választáson az Országos Választási Iroda (OVI) péntek délután négy óra utáni adatai szerint. A jelöltállítás határideje lejárt, jelölt csak az lehet, aki eddig leadta az összegyűjtött, szükséges számú ajánlószelvényeit.
A www.valasztas.hu honlap folyamatosan frissülő összesítése szerint kerületenként jellemzően három vagy négy jelölt méreti majd meg magát, ám a X. és a XIV. kerületben öten versengenek a polgármesteri posztért. Egyetlen helyen, a XIII. kerületben csak ketten indulnak a kerületvezetői székért.
A legjellemzőbb, hogy a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP jelöltjei indulnak egymás ellen.
A X. kerület az egyik hely, ahol öt jelölt indul; itt a négy említett párton kívül a jelenlegi (volt szocialista) polgármester, Verbai Lajos függetlenként méretteti meg magát. Rajta kívül csak egy független polgármesterjelölt indul még, a XXII. kerületben Szirtes Edit.
A 81 polgármesterjelölt között a nők aránya a 10 százalékot sem éri el; mindössze heten indulnak el, az OVI adatai szerint az I., a VI. a XI., a XVI. és a XXII. kerületben (a VI.-ban és a XXIII-ben azonban ketten is).
Hat polgármesterjelölt indul civil szervezet támogatásával, közülük öt "helyi", kerületi érdekképviseletre szerveződött. Egy országos civil szervezet állított polgármesterjelöltet, a Seres Mária nevével fémjelzett Civil Mozgalom Egyesület, a főváros XVIII. kerületében.
A jelöltállítás határideje péntek délután négy órakor járt le, ajánlószelvényt is csak eddig az időpontig lehetett gyűjteni. Az összegyűjtött, de le nem adott ajánlószelvényeket pedig hétfőig kell megsemmisíteni.
Négyen indulnak Pécs polgármesteri székéért
Négyen versengenek a polgármesteri tisztségért Pécsen az október 3-i önkormányzati választásokon.
A jelenlegi polgármester, a fideszes Páva Zsolt mellett Meixner Andrást, az MSZP, Gyimesi Gábort, a Jobbik és Keresztes László Lórántot, az LMP jelöltjét is nyilvántartásba vették. Az őket jelölő pártok a baranyai megyeszékhely mind a 19 egyéni választókörzetében indíthatnak jelöltet, a mandátumok sorsába három helyen a Nemzeti Demokraták Pécs Egyesület, egy kerületben pedig egy független induló is beleszólhat.
Jobbik és LMP: nincs polgármesterjelölt Veszprémben
A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Lehet Más a Politika polgármesterjelöltjének nem sikerült összegyűjtenie a megfelelő számú (minimum 964) ajánlószelvényt Veszprémben, így e két párt nem indíthatja jelöltjét a tisztségért - tájékoztatta Mohos Gábor, Veszprém aljegyzője, a helyi választási iroda vezetőhelyettese pénteken az MTI-t.
Elmondta: mindkét párt leadta ugyan pénteken az összegyűjtött ajánlószelvényeket, de számuk jóval kevesebb volt a nyilvántartásba vételhez szükségesnél. Így három polgármesterjelölt versenghet a választáson a tisztségért: Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Hartmann Ferenc (MSZP) és Molnár Ernő (Lokálpatrióták Egyesülete).
Hárman indulnak Lázár János ellen Hódmezővásárhelyen
A Hódmezővásárhelyt 2002 óta irányító Lázár János ellen hárman is indulnak a város polgármesteri posztjáért.
A valasztas.hu adatai szerint a Fidesz országgyűlési frakcióját vezető politikuson kívül a helyi választási bizottság polgármesterjelöltként vette nyilvántartásba Kis Andreát (MSZP), Molnár László Vilmosnét (Jobbik), valamint Havránek Ferencet (Zöld Demokraták-Zöld Baloldal - Zöldek Szövetsége).
A megyei jogú város mind a tíz egyéni választókörzetében indít jelöltet a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Zöld Baloldal, és már a Jobbik kilenc jelöltjét is nyilvántartásba vette a helyi választási bizottság.
Száznál többen indulnak képviselőségért Miskolcon
Négy párt, illetve egyesület indít képviselőjelöltet Miskolcon az októberi helyhatósági választáson a város valamennyi választókerületében; a húsz posztért több mint százan szállnak ringbe - tájékoztatta Veres László, a miskolci városháza szóvivője az MTI-t pénteken.
A Fidesz-KDNP pártszövetség, az MSZP, a Jobbik és a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület egyaránt 20-20 képviselőjelöltet állított a borsodi megyeszékhelyen. A Civil Mozgalom Egyesület 5 jelöltjét, a Lehet Más a Politika (LMP) 13 jelöltjét vették nyilvántartásba, valamint 6 független jelöltet is.
Az LMP egy, és a Magyar Kommunista Munkáspárt két jelöltjének nyilvántartásba vétele még döntésre vár, a Helyi Választási Bizottság vasárnap határoz róluk.
A képviselőjelöltek között nincs MDF-es és SZDSZ-es.
Miskolc polgármesteri posztjáért egyébként négyen indulnak: Szegedi Márton (Jobbik), Hircsu Ákos (Szemléletváltást Miskolcon Egyesület), Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) és Káli Sándor (MSZP). Kriza Ákos és Káli Sándor négy évvel ezelőtt is indult, akkor Káli Sándor nyert.
Öt polgármesterjelöltre szavazhatnak a székesfehérváriak
Öt polgármesterjelölt közül választanak városvezetőt október 3-án a székesfehérváriak - közölte a helyi választási iroda helyettes vezetője.
Laczi Zoltán tájékoztatása szerint a helyi választási bizottság péntek esti ülésén polgármesterjelöltként nyilvántartásba vette Fertő Lászlót, a Civil Mozgalom, Cser-Palkovics Andrást, a Fidesz, Gál Péter Pált, a Jobbik, Márton Zoltánt, az MSZP és Juhász Lászlót, a Válasz - Független Civilek Magyarországért jelöltjét.
A Civil Mozgalom színeiben induló Fertő László a Fidesz egyik városi alapító tagja, 1998 és 2002 között a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke volt. A Fidesz, a Jobbik, az MSZP és a Válasz polgármesterjelöltje önkormányzati képviselőként jelenleg is részt vesz a közgyűlés munkájában.
Székesfehérváron a Civil Mozgalom, a Fidesz, a Jobbik, az MDF, az MSZP és a Válasz 14 választókerületben állított jelöltjeit nyilvántartásba vette a választási bizottság, továbbá az LMP két képviselőjelöltjét, valamint két független képviselőjelöltet is.
Győrben három polgármesterjelölt lesz
Három polgármesterjelölt versenghet Győrben egy hónap múlva az önkormányzati választáson - közölte a megyeszékhely jegyzője, a választási bizottság elnöke pénteken.
Borkai Zsoltot (Fidesz-KDNP) és Hegyi Zoltánt (MSZP) már nyilvántartásba vették, Vörös Gyula (Jobbik) ügyében a nap folyamán döntenek, de a leadott ajánlószelvények száma alapján nem látszik kétségesnek az ő indulása sem - mondta el Lipovits Szilárd. Tájékoztatás szerint ez a három jelölőszervezet, valamint a Pro Urbe Egyesület tudott valamennyi egyéni választókerületben jelöltet állítani, mellettük a Győri Nők Független Szervezete indíthatja emberét hat vagy hét körzetben.
Sopronban négy polgármester-jelölt indulhat
Sopronban négyen adták le a polgármester-jelöltséghez szükséges számú ajánlószelvényeket - hangzott el a helyi választási bizottság pénteki ülésén.
A várost 2006 óta irányító Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) mellett Gőbl Gábor (Jobbik) és Nagy Tamás (Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület) mellett a függetlenként induló, korábban az MSZP által támogatott egykori polgármester, Walter Dezső kvalifikálta magát - mondta el az MTI-nek Dobos József jegyző.
A Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP és a városvédők tudtak mind a 12 egyéni körzetben jelöltet állítani, független indulóknak három, az SZDSZ-nek és a Civil Mozgalomnak egy helyen sikerült ez - közölte.
Török Gábor: A Fidesz újabb rekordot ért el
A Fidesz újabb rekordot ért el: a jelentősen csökkentett önkormányzati létszám mellett is (a korábbi 29 ezerről 20 és fél ezerre olvadt az összes megpályázható pozíció száma) minden idők legtöbb jelöltjét állítja csatasorba, több mint 8 ezret. A 3177 polgármesteri állás közül 1140 esetében van fideszes pályázó írja blogján Török Gábor politikai elemző.
Az MSZP bizonyította, hogy a szervezettsége még nem roppant meg. Közel 200 polgármester-jelöltjük, minden fontosabb helyen, valamint 19 megyei listájuk biztosíthatja, hogy az önkormányzatokban továbbra is jelen legyen a szocialista párt - s ez akkor is igaz, ha Budapesten és a megyei jogú városokban eddig birtokolt pozícióikból minden bizonnyal sokat veszítenek.
A Jobbik közel került az MSZP-hez, de azért a számok azt mutatják, hogy a politikailag fontos helyeken még jelentős lemaradásban van a radikális párt.
Nagy hajrával megmenekült a komoly visszhangot kiváltó kudarctól az LMP, ha nem került túl sok rontott vagy problémás ajánlás a benyújtottak közé, akkor Jávor Benedek neve szerepelhet a főpolgármesteri szavazólapon. A hatalmas energiákat igénylő, presztízs szempontból fontos gyűjtés mellett azonban meglepően foghíjas az indulók listája. Jelenleg mindössze 12 budapesti kerületben mutat indulót a választási honlap, a megyei jogú városok többségében sem lesz ott az LMP (a 23-ból 21-ben egyelőre nincs polgármester-jelöltjük!). A korábbi választások esetében nem emlékszem olyan parlamenti pártra, amely az önkormányzati választáson mindössze négy megyei közgyűlési listával rendelkezett volna.
Összességében a jelöltállítás leginkább az LMP-t küldte padlóra - vélekedik Török Gábor.
S a többi párt? Többségében néma csend: a kétfarkúak elvéreztek, a kommunistáknak öt polgármester-jelöltje lett (és egy Nógrád megyei közgyűlési lista!), a megújulni akaró MDF-nek mindössze három, az MSZDP-nek öt, a MIÉP-nek kettő, a Zöld Demokratáknak egy (Hódmezőváráshelyen).
Az SZDSZ színeiben egy soproni egyéni választókerületben jelentkezett be jelölt. Feltűnő viszont, hogy helyi egyesületeknek, egyéb szervezeteknek még ott is sikerült megyei listát állítaniuk, ahol az LMP erre képtelen volt.

- Tűzesetek Veszprém megyében
- Hófúvás miatt több út még járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplénben
- Megnyílt a Foodapest és az UKBA szakkiállítás
- Borsodi szocialisták szponzorálják az éhségmenetet
- Elképesztő meccs: a sírból hozta vissza a United a Chelsea ellen!
- Brutális rablás: a kisfiúra is fegyvert fogtak
- MÁV: javult a helyzet a vasútvonalakon
- Negyven embert helyeztek el átmeneti szállásokon Csongrád megyében
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

