Ezt olvasta már?


Kikaptunk az ausztráloktól

A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnokságra készülődő ausztrál nemzeti csapatot fogadta Budapesten, és 2–1-es vereséget szenvedett.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

MAGYARORSZÁG–Ausztrália 1–2 (Sainsbury 88. – öngól, ill. Arzani 74., Kádár 92. – öngól)

Groupama Aréna, 10 091 néző.

Tény, hogy a Kazahsztán és Skócia elleni hazai vereséget, majd a Fehéroroszországban kiszenvedett döntetlent követően régen tapasztalt, de sajnos nem ismeretlen futballellenes hangulat követte. A nemzeti válogatott olcsó viccek, internetes poénok tárgya, áldozata lett, története során nem először, és az sem kérdés, hogy ezt jórészt magának köszönhette.

Ebben a légkörben fogadta Georges Leekens együttese a vb felkészülés végén járó, vagyis mentálisan és fizikálisan csúcsformában lévő ausztrál válogatottat.

Ezek után sok mindenre számítottak a szurkolók, csak arra nem, hogy a ciprusi APOEL magyar légiósa trükközik először, de pontosan lehetett érezni, hogy az ifjú labdarúgó megmozdulásai felvillanyozták a nézőket.

És apropó, nézők.

Ez a bizonyos hangulat a nézőszámon is jól látszott.

Néhány hónapja még magától értetődő volt, hogy a nemzeti csapat telt ház előtt lép pályára a Groupama Arénában, ezúttal a korábbiakhoz képest nagyon kevesen voltak a tribünön – jól lehetett látni, hogy teljesített mostanában a magyar válogatott.

Azt rögtön érzékelhettük, hogy ez a bizonyos futballellenes miliő zavarja a játékosok önbecsülését, akik akaratosan, elszántan vetették magukat a küzdelembe. Amúgy ez alapvető elvárás egy válogatott játékostól, de úgy tűnt, a futballisták elhatározták: ha nem is brillíroznak, azzal senki ne vádolja őket, hogy motiválatlanok, kedvetlenek lennének. Amikor Robbie Kruse közelről a kapu fölé perdítette a labdát, megijedtünk, lehet akármilyen harcias a válogatottunk, a védekezésében még mindig akadnak hibák, de szerencsére megúsztuk a helyzetet. Sőt a túloldalon Sallai Roland egy magasan érkező labdát a levegőbe felugorva ollózó mozdulattal próbált kapura lőni, s bár a labdája célt tévesztett, a tetszetős mozdulat, no meg az, hogy egyáltalán megpróbálta, vastapsot érdemelt.

Lényegesen jobban nézett ki a magyar válogatott, mint néhány napja Bresztben, hiába volt papíron erősebb ellenfél a pályán (ehhez azért tegyük hozzá, hogy az ausztrálok futballját alaposan felmagasztalták a meccs előtti nyilatkozatokkal...). A fegyelmezettebb védekezéshez agresszívabb középpályás labdaszerzés is társult időnként, s a nemzeti csapatunk három gólt szerezhetett volna. Itt azzal van a baj, hogy – volna...A legnagyobb lehetőség Szalai Ádám előtt adódott, aki Varga Roland átadását követően egyedül maradt a kapussal szemben, de Bundesliga-tapasztalatát meghazudtolóan bátortalanul fejezte be az akciót. Később Kleinheisler László remek mozdulattal a magasra felpattanó labdát lőtte el látványos mozdulattal, ekkor a léc segítette ki Mathew Ryant, a szünet előtt közvetlenül pedig Kádár Tamás fejesét mentették a gólvonalról.

Szóval, lehet, hogy a vb-re készülő ausztrál csapat nem égett maximális hőfokon, de ez legyen az ő problémájuk, a magyar válogatott a meccs első félidejében még csapatnak nézett ki, szervezetten, fegyelmezetten védekezett, megbecsülte, megtartotta a labdát, nyugodtan passzolgatott a mezőnyben.

A szünetben Gulácsi Pétert Dibusz Dénes, egy óra elteltével Szalai Ádámot Böde Dániel váltotta, és ha valaki véletlenül tévedt volna az arénába, a játék képe alapján nehezen állapította volna meg, a pályán lévő két csapat közül melyik utazik a világbajnokságra, és melyik az, amelyiket a saját szurkolóik kacagták ki az elmúlt napokban.

Csakhogy ez a picinyke öröm nem tartott sokáig...

A semmiből gólt kapott a válogatott: Vinícius nem blokkolt, Dibusz Dénes rosszul nyúlt a labdához... Sajnálni lehetett mindezt, mert nem volt benne ez a gól a vendégek játékában, de a szerencse ezúttal kisegítette a magyarokat: a csapat, ha mosolyogtató öngóllal is, de egyenlíteni tudott.

A baj az, hogy nem ez volt a slusszpoén. A végén balszerencsés módon Kádár Tamásról is a kapuba pattant a labda – kikapott a magyar válogatott. Pedig a játék képe alapján többet érdemelt volna szombat délután a válogatott, ugyanakkor látni kell azt is, hogy még egy meglehetősen gyenge színvonalú mérkőzésen sem lehet megengedni azt a luxust, hogy kimaradjanak az igazán nagy helyzetek.

A felkészülésnek vége – hogy a Georges Leekens irányítása alatt három vereséget és egy döntetlent produkáló nemzeti csapat mire lesz képes a szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában, megjósolhatatlan.

Illetve... Azt azért látni, hogy a mostani, az első félidőben látott jobb futballal is igencsak rizikós vállalkozás lesz minden meccs...

 

Forrás: nso.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Történelmi teszt lesz ma: átlépheti a hangsebességet egy repülőgép

A kísérlet során az X–59-est egyre nagyobb sebességre gyorsítják majd és egyre magasabbra fog emelkedni, hogy lássák, miként viselkedik...

Ez a világ legegészségesebb salátája. Íme, hogyan termesztheted a saját kertedben

Bár a legtöbben a rukkoláért vagy a spenótért nyúlnak a piacon, a kutatók szerint egy elfeledett vízi növény, a vízitorma (más néven...

„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács

A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban,...

Törvényi döntés. Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai

A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével...

Elfelejtheted a Birmingham bandáját – ezek a sorozatok még jobbak

A bűnügyi műfaj Hollywood egyik legerősebb történetmesélési terepe maradt, ugyanakkor a 21. század televíziós forradalma során olyan...

Lebukott a Samsung titkos újdonsága – mobil, ami felkavarhatja a piacot

A GSMA adatbázisában három új Samsung készülék jelent meg, köztük a várhatóan szeptemberben érkező Galaxy S26 FE.

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása...

Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben

A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0