Ezt olvasta már?


Kitiltották Ukrajnából Steven Seagalt, Putyin hollywoodi barátját

Négy évre megtiltották a kijevi hatóságok Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek a beutazást Ukrajnába - hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtóosztálya. - Pécsi Napilap -

A közleményben az SZBU az ukrán nemzeti érdekek védelmével indokolta a döntést, amely szerint 2021-ig nem teheti be a lábát az országba a 65 éves harcművész - hétdanos aikidómester - és hollywoodi akciósztár, A Lángoló jég, a Tűz a mélyben, az Úszó erőd és más hasonló, kaszasikert hozó filmek főszereplője.

Seagal az elmúlt éveken számos alkalommal tett olyan nyilatkozatot, amelyben támogatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt és politikáját, beleértve a Krím Oroszország általi önkényes elcsatolását, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat.

Putyin - aki inkább a dzsúdónak hódol a küzdősportok közül - tavaly novemberben orosz állampolgárságot adományozott a hollywoodi hírességnek.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Seagal 2014 augusztusában, négy hónappal a Donyeck medencében kitört szakadár lázongások után az akkor már elcsatolt Krím félszigeten részt vett zenekarával egy Putyin-barát motorosklub show-műsorában, és kitűzte a színpadra az önkényesen kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság zászlaját, és elénekelte "himnuszát".

Az ukrajnai beutazás megtiltásához már az is elegendő ok a jelenlegi kijevi jogszabályok szerint, hogy az ukrán hatóságok engedélye nélkül járt az elcsatolt Krímben, amelyet Ukrajna saját területének tekint, és a világ országainak java része nem ismeri el a félsziget Oroszországhoz tartozását.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Pályázatot hirdet az Oktatási Minisztérium, hogy a következő tanévben már több tankönyvből lehessen válogatni

A cél a tanulók számára elérhetővé tenni korszerű, pedagógiailag megalapozott kiadványokat, különösen a tanulók eltérő életkori,...

Nyilvános Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata

Harminchat évig volt képviselő, húsz évig miniszterelnök, de csak 9 millió forintot sikerült félretennie.

Idd ezt kávé helyett minden reggel és éberebb leszel, mint valaha

A tökéletes megoldás a reggeli fáradtságra

„Soha nem felejtünk” – megrázta Franciaországot egy 11 éves lány meggyilkolása

Lyhannáért napokon át tízezrek izgultak, holttestét egy gabonasilóban találták meg. Feltételezett gyilkosát hamar elfogták, de sokan a...

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8...

Nyíregyházi győzelmével magyar bajnok lett az Újpest

Története első aranyát szerezte meg a lila-fehér gárda.

Ruff Bálint javaslatára felmentik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét

Magyar Péter alá is írta a felmentésről szóló határozatot.

Ha ezeket a növényeket elülteted, a vakond messziről kerülni fogja a kerted

Nincs idegesítőbb annál, mint amikor a gondosan ápolt, zöld pázsitot éktelen földkupacok csúfítják el. Mielőtt drága és ronda...

Elkezdődött a tiszavirágzás

A kérészek csak az utódnemzésért élnek, utána elpusztulnak. Nászuk egyedülálló magyar természeti jelenség.

Ezekkel az óriáshajókkal érkeznek Magyarországra is a kínai autók

Két saját, egyenként 7000 autó szállítására alkalmas Ro-Ro hajóval szolgálja ki az európai igényeket a Geely.

Öreg hiba, amit mindenki elkövet makacs dugulásnál: így úszhatod meg a szerelőt

Amikor nem folyik le a víz a konyhában, a legtöbben pánikszerűen az agresszív, nátrium-hidroxid alapú lefolyótisztítókhoz nyúlnak.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Toroczkai László is ott volt a magyar-finn focimeccsen, így reagáltak a szurkolók a megjelenésére

Az elmúlt két hétben több fontos focimeccset is rendeztek a Puskás Arénában, több politikus is megjelent ezeken.

Szoboszlai és Borka felrobbantotta a netet, szenvedélyes csókban forrtak össze

"Ez csak női válogatás lehet" - Meglepő kritikával szembesült a magyar válogatott sztárja.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.

Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség

A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban

Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

0