Ezt olvasta már?

Bahreini Nagydíj: Hamilton nyert, Grosjean rémes balesetet szenvedett

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelynek rajtja után a francia Romain Grosjean...

0

Költözés a fővárosból vidékre

Az ember, ahogy idősödik, egyre jobban vágyik a nyugalomra. Vélhetően ez az oka annak is, hogy az idősebb budapesti lakosok elkezdenek epekedni a vidéki életért.


hirdetés

Nem tisztünk állást foglalni abban, hogy vajon vidéken vagy a fővárosban jobb-e élni, viszont most a vidékre költözés vélt előnyeit és hátrányait vesszük górcső alá, hogy lássuk, valóban jó döntés-e Budapestről vidékre költözni.

Vidéken több a szabadidő

Bármilyen furcsán hangzik, valóban igaz, hogy a vidéki embereknek több szabadidejük van, feltéve persze akkor, ha nincs hatalmas kertjük, és regiment haszonállatuk, melyeket állandó jelleggel gondozni kell. Ennek főként az az oka, hogy a fővárosban mindig van valamilyen rendezvény, amivel kapcsolatban úgy érezhetünk, hogy ezt nem lehet kihagyni, és ha véletlen valamelyik nap nem lenne programunk, jó eséllyel akkorra is kapunk egy meghívást valamelyik barátunktól vagy kollégánktól.

Vidéken ezzel szemben rendszerint nincs túl sok program, amire el lehetne látogatni, és a meghívások is jóval ritkábbak, mint a fővárosiak esetén. Ezért pedig vidékiként érthetően több szabadidőnk marad, amit arra fordíthatunk, amire csak szeretnénk.

Vidéken rossz a tömegközlekedés

Ha városoktól messze, egy kisebb faluba költöznénk, akkor valóban számolni kell azzal, hogy nincs se metró, se villamos, és a busz nem jár túl gyakran, ezért lehetőségünkhöz mérten érdemes lehet beruházni egy autóra. Viszont a vidék nem csak apró falvakból áll, a vidéki városokban viszont közel olyan jó a tömegközlekedés, mint Budapesten.

Vidéken olcsóbb az élet

Főként azokban az élelmiszer-áruházakban, melyek vidéken is jelen vannak, a termékek árai megegyeznek az egész országban, sőt, az áram is ugyanannyiba kerül egy kis zsákfaluban, mint a fővárosban.

Viszont a lakásárak, az albérletárak és jellemzően a szolgáltatások árai (pl. fodrász, magán fogászat) jóval alacsonyabbak, mint Budapesten, ezért összességében nézve valóban igaz, hogy a vidéki élet olcsóbb.

A vidékre költözés sok bonyodalommal jár

Abban lehet némi igazság, hogy amennyiben saját magunk szeretnénk lebonyolítani a költözést a család vagy a barátok segítségével, akkor viszonylag sok szervezést igényel a folyamat. Viszont nem sokkal többet, mintha egyik kerületből költöznénk a másikba, hanem itt pusztán a távolság jelent eggyel több gondot, de az is csak akkor, ha úgy terveztük, hogy a sok csomag miatt többet fordulunk az autóval.

Azonban igénybe vehetjük egy költöztető cég szolgáltatásait is, aki a költözés bonyodalmainak jelentős részét leveheti a vállunkról, sőt, még a csomagolásban is segítséget kérhetünk.

Amennyiben úgy gondolod, hogy te is egy profi költöztető céget szeretnél megbízni a költöztetéssel, akár Budapesten belül, akár vidékre költöznél, keresd fel a Visszuk.hu munkatársait, garantáljuk, hogy elégedett leszel az általuk nyújtott szolgáltatás színvonalával!

(x)








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Merkel: kompromisszumkészségre van szükség

A közös cél érdekében tett kölcsönös engedményeken alapuló megállapodás iránti nyitottság szükséges valamennyi féltől az Európai...

Itt vannak a szokásos képek a debreceni fényvillamosról, és szokásosan baromi jók

Csodás képeket készítettek a Debrecenben közlekedő karácsonyi villamosról. Ha ettől nem kap el a karácsonyi hangulat, akkor semmitől.

A World of Warcraft mindent előszedett, amiért valaha rajongani lehetett érte

Szünet nélküli retróparádé lett a World of Warcraft online szerepjáték új kiegészítője, a Shadowlands, amely sok tekintetben...

Bozóttüzek pusztítanak Ausztrália világörökségi helyszínén

A Fraser-szigeten eddig 74 ezer hektár égett le, repülőgépekről is oltják a lángokat.

Romániában is találtak egy titokzatos fémoszlopot

Újabb ismeretlen eredetű monolitra bukkantak Karácsonkő közelében.

MNB: a járvány ellenére javult Magyarország versenyképessége

A Versenyképességi programban megfogalmazott 330 javaslat kétharmadában előrelépés történt.

Uniós biztos: folytatni kell a 7-es cikk szerinti eljárást Magyarország és Lengyelország ellen

Mivel az Európai Unió értékeit továbbra is fenyegetik, folytatni kell a 7-es cikk szerinti eljárást Magyarország és Lengyelország ellen...

Egészségügyi rendelet: vannak problémás pontok

A gyorsan elfogadott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényhez képest előrelépéseket tartalmaz az azt módosító...

Ebben a ruhában tért vissza Gelencsér Timi a Dancing with the Starsban

Gelencsér Timi egy egészen fantasztikus ruhával és produkcióval tért vissza a Dancing with the Starsba, noha nagyon kevés ideje maradt a...

Törökország kiterjeszti a kijárási korlátozást

Törökországban a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében az érvényben lévő részleges hétvégi kijárási korlátozás...

Orbán Viktorék a német soros EU-elnökség új javaslataira várnak

Ismét egyeztetett Orbán Viktor a lengyel miniszterelnökkel.

Szilágyi Liliána kihagyja a tokiói olimpiát

Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó hétfőn bejelentette, hogy jövő nyárig nem versenyez, és a...

Sport

A Barcelona máris elszúrta: Bukarestbe indulnak játszani a Fradi ellen - annyira kínos

Nem akármilyen bakit követett el a FC Barcelona hivatalos facebook oldala. Nyilván rövidesen javítani fogják, ezért megörökítettük, hogy ők úgy tudják, Bukarestben lesz a szerdai BL-meccsük a Ferencváros ellen.

Emberöléssel gyanúsítják. Letartóztatták Maradona orvosát, rendőrök szállták meg az otthonát

Vasárnap két órán át tartó házkutatás után letartóztatták Dr. Leopoldo Luquét, akit azzal gyanúsítanak, közrejátszott abban, hogy Diego Maradona a múlt héten tragikus hirtelenséggel elhunyt, miután dr. Luque me

Újabb részletek a Forma 1-es balesetről: megolvadt Grosjean sisakrostélya a lángtengerben ? Megszólalt a helys...

Újabb információk láttak napvilágot, melyek alapján lassan az isteni csoda is érvényét vesztő kifejezés Grosjean balesetével kapcsolatban.

A Barcelona 103 milliós látogatottságú Facebook-oldala szerint Magyarország fővárosa Bukarest

Egészen elképesztő, hogy ezt a hibát még mindig el lehet követni.

Zokogva tagadta a vádakat Maradona orvosa

Leopoldo Luque akaratlan emberölés gyanújába került, de elmondása szerint mindent megtett azért, hogy megmentse az argentin legenda életét.

Egész héten ittak, majd 5-1-re kiütötték az ország leghíresebb futballcsapatát

Az új norvég csodacsapat játékosai nem lassítanak az aranyérem megnyerése után.

Végtelenül kínos baki: a Barca Bukarestet jelölte meg a magyarok elleni összecsapás helyszínéül

Budapest ? Hiába a világ egyik legismertebb és legsikeresebb futballklubja a Barcelona, két nappal a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt leégette magát.

Hamarosan újra egy Gera lehet a Fradi-szurkolók kedvence

Komoly mérföldkőhöz érkezett két fiatal ferencvárosi labdarúgó karrierje.

Koronavírusos Törőcsik András

Törőcsik András koronavírustesztje pozitív lett.

Vanczák Vilmos: Sajnálom Messit - 15 év után rossz emlékkel térhet vissza Budapestre a sztárfocista

Budapest ? Tizenöt év után, rossz emlékekkel térhet vissza Budapestre Lionel Messi (33), a Barcelona szerdai, Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-meccsén. A katalánok argentin támadója a világ legkülönbözőbb pontj

0

Bulvár

Schumacher fia ebbe a magyar sportolónőbe szerelmes - 2 éve van együtt Viviennel

Nem meglepő, hogy a gyönyörű Keszthelyi Vivien levette a lábáról Ralf Schumacher fiát.

Ha ilyen villanyautók jönnek Kínából, senkinek sem kell majd más

Újabb kínai villanyautó, aminek Európában is sokan örülnénk. A teljes anyag Ha ilyen villanyautók jönnek Kínából, senkinek sem kell majd más címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Z

Ördög Nóra rövid haja mindenkit meglepett: kapott érte hideget-meleget

Ördög Nórát tíz éve nem láttuk ennyire rövidre vágott frizurával.

8 elváltozás a körmön, ami betegséget mutathat: májproblémák esetén is átalakulhat a köröm

A körmökön létrejövő elváltozások súlyos betegségekre és ásványi anyagok hiányára is felhívhatják a figyelmet.

4000 cipője volt, lakást tartott fenn a ruháinak, de mára nagyon megváltozott ? Anna Dello Russót te is élőben...

Anna Dello Russo a fenntarthatóságról, a divatról és a szakmát érintő változásokról beszél a Budapest Fashion & Tech Summit online konferenciáján, amit te is élőben nézhetsz.

Genetika: ezt öröklik tovább a gyermekek az anyától, és ezt az apától

Nem titok, hogy a gyermekek rengeteg dolgot örökölnek a szüleiktől, de azt tudtad, milyen arányban, és pontosan ki milyen téren dominánsabb?

Mégsem a köhögés a koronavírus-fertőzés jellemző tünete

Sokan például alig köhögnek a betegség lefolyása alatt. Forrás: Nők Lapja Café: Mégsem a köhögés a koronavírus fertőzés jellemző tünete

Megvacsoráztak, majd kalapáccsal szétverték Budapest két Michelin-csillaggal rendelkező éttermét

Az Onyx március óta zárva tart, de tulajdonosai most Utolsó vacsora címmel egy elég ?egyedi? eseményt tartottak az étteremben. Forrás: Nők Lapja Café: Megvacsoráztak, majd kalapáccsal szétverték Budapest két Mi

22 év után véget ér a Barátok közt, a színészeket is sokkolta a csatorna döntése

A legendás szappanopera nézettsége egyre kevésbé hozta a számokat, jövő nyáron adják le a Barátok közt utolsó részeit. Forrás: Nők Lapja Café: 22 év után véget ér a Barátok közt, a színészeket is sokkolta

Éleződik a Kína és Ausztrália közötti feszültség

Ausztrália azt tervezi, hogy a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordul a Kínával szemben fennálló konfliktushelyzete miatt. Az ázsiai ország az ausztrál árpa exportjára kivetett vámot emelte meg.

Sokan háborognak Kate Middleton 300 ezres blúzán, de...

Egy valami vitathatatlan a hercegné szettjében

blogmorzsák

Most adnád el a lakásod? Így leszel hatékony!

A járvány miatt átalakulóban van az ingatlanpiac. Tartsd a lépést te is és készíts videót!

"A nők elleni erőszak a legtöbb esetben láthatatlan"

A férfijogi szervezetek tiltakoznak az IKEA legújabb kampánya, a családon belüli erőszak egyoldalú bemutatása ellen.

27 évesen még szűz volt?

A nő elhiszi és beavatja, aztán a férfi sms-ben megírja neki: szép volt, jó volt, de ennyi.

Szimulátorban körberepüljük az Atlanti-óceánt

Az első két szakasz alatt a kisrepülővel Lengyelországig jutottunk.

Glenn Close kétségbe vonta Gwyneth Paltrow Oscar-díját

A színésznő szerint „nincs semmi értelme” annak, amiért Paltrow Oscar-t kapott.

Az angliai pokoltól az ép testig

Aki látott már részeg angolokat, az tudja, hogy egy tengerparti szórakozóhely pokoli lehet. Innen sikersztori feltörni.

Autósoknak: kötelező megoldás fagyos idő esetén

Mutatjuk a trükköt a veszélyes lefagyás ellen, büntetést is elkerülhetsz vele.

Ennek a karácsonynak már reszeltek, és ez Orbán sara

Minden fontosabb intézkedéssel elkéstek. Pont az ünnep idejére várható, hogy csúcson lesz a halálozás?

Orbán lassan teljesen magára marad

A Brüsszel ellen vívott szabadságharcában.

Miért szereti a nép Kim Dzsongunt?

Egy magyar utazó szembesül Észak-Korea propagandájával.

A milliárdosok új játékszere: a tengeralattjáró

Nem gond 5,5 millió dollárt kiadni egy tengeralattjáróra? Hiába luxus, klausztrofóbiások–nak nem ajánljuk.

Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

Melyek a leggyakoribb buktatók és mit tehetünk ellenük?

0