Ezt olvasta már?


Koronavírus - Folytatódó járványellenes intézkedések a városokban

Országszerte folytatódnak a koronavírus-járvány elleni intézkedések, a városi önkormányzatok részt vesznek a védőfelszerelések beszerzésében, a bevásárlást és a kijárást is sok helyen szigorúan szabályozzák.

Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc Facebook-oldalán arról írt, hogy a Hetényi Géza kórház és a MÁV-kórház komoly készletekkel rendelkezik fertőtlenítőszerekből, védőruhákból, speciális maszkokból, a jövő hétre egyhavi tartalékot halmoznak föl ezekből. Kiemelte, a két intézmény között példaértékű az együttműködés, Szolnokon egyetlen beteget sem kellett idő előtt hazaküldeni: aki még ápolásra szorul, azt a MÁV-kórházba szállították át, csak olyan embert engedtek haza, aki meggyógyult.

Egerbe 220, az új típusú koronavírus kimutatására alkalmas gyorsteszt érkezett, melyekkel a szociális szférában dolgozók és ellátottak közül igyekeznek kiszűrni az esetlegesen fertőzötteket. A jövő héten várhatóan újabb 600 gyorstesztet kapnak és további 5000 darabos szállítmányt várnak még, amit a legveszélyeztetettebb területen dolgozók tesztelésére szánnak - közölte Mirkóczki Ádám polgármester csütörtökön.

Jelezte: a hétvégén az eddigi szigorításokon túl újabbak is lesznek a hevesi megyeszékhelyen, péntek éjfél és szombat reggel 6 óra kötött, szombaton 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, továbbá vasárnap 22 és 24 óra között kijárási korlátozást vezetnek be. Emellett kötelezővé teszik a szájmaszk viselését a város közterületein.

Nagykanizsán - Balogh László polgármester döntése alapján - pénteken és szombaton megváltozik a Vásárcsarnok látogatási ideje az idősek számára. Az eddigi 9 és 12 óra közötti időszak helyett kizárólag 10 órától 12 óráig vásárolhatnak a piaccsarnokban a 65 év felettiek.

Csongrádon Bedő Tamás polgármester fenntartja a korábbi hétvégékre meghatározott korlátozásokat: így maximálta a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben tartózkodók számát, kötelezővé tette a maszk viselését a piacon és megtiltotta a konditermek szombat-vasárnapi nyitvatartását. A korábbi hetek tapasztalatai alapján módosította a piac rendjét, ezentúl szombatonként 8.30 és 10 óra között vásárolhatnak a 65 évnél idősebbek.

Az önkormányzat elkezdte az egészségügyi és szociális területen dolgozók és a sok ügyféllel találkozó köztisztviselők szerológiai tesztelését.

Balassagyarmaton a városi óvodák 80 dolgozója közül 27-en szabadságon vannak, heten betegállományban (nem koronavírus miatt), a többiek dolgoznak a felújítás alatt lévő intézmények takarításában, a pincék, padlások, raktárak rendezésében, selejtezésében, az udvarok felújításában és parkosításokban. Ezen túl a Meseerdő és a Nyitnikék óvodákban egy-egy minicsoportban ügyeleti óvodai nevelés folyik azon szülők gyermekei számára, akik dolgoznak, és gyermekeiket nincs lehetőségük másra hagyni.

Egy tatabányai nyomda a bevásárlóközpontokban és üzletekben alkalmazható, egyszer használatos papír arcmaszkot fejlesztett ki. A tervező Media-Press '91 Kft. ügyvezetője, Prech Tamás Zsolt elmondta, a virSTOP nevű papírmaszk teljes mértékben magyar innováció. Szakorvosok bevonásával fejlesztették, hogy környezetüknek védelmet biztosíthassanak azok, akiknek nincs lehetőségük minősített maszkot hordani.

A javasolt alkalmazás szerint az érkező vásárló a bejáratnál megkapja a maszkot és felveszi, majd a kijáratnál elhelyezett szemetesbe helyezi. A virSTOP papír szájmaszk maximum két órán át használható. A társaság gyártási kapacitása jelenleg napi harmincezer darab.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben

A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások

Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.

Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó

A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe

A faluban még emlékmű is található

Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep

Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0