Koronavírus - Hatvan teqballasztalt kaptak adományként gyermekotthonok
Hatvan teqballasztalt kaptak adományként magyarországi gyermekotthonok, a sporteszközöket csütörtökön Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban adták át.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője az átadáson elmondta: a hatvan gyermekotthonban 20-50 gyermek él, tehát jóval több mint ezer gyereknek okoznak majd örömet a sportasztalok.
Emlékeztetett arra, hogy az asztalokat adományozó Docler cégcsoport sok felajánlást tett már a koronavírus-járvány idején: több mint ezer informatikai eszközt adományoztak, kórházaknak adtak támogatást, eddig összesen több mint 400 millió forint értékben.
Simon Attila István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a kormány célja a családközpontú gyermekvédelem kialakítása, 23 ezer gyermekről gondoskodnak, közülük nyolcezren élnek gyermekotthonokban. Amíg elérik a célt, vagyis azt, hogy mindegyikük családban nőjön fel, olyan körülményeket kívánnak teremteni, ami "feledtetni azt a hátrányt, amivel az életben elindultak", és ebben a cég felajánlása sokat segít.
Gattyán György, a Docler Holding alapító-tulajdonosa hangsúlyozta, ott segítenek, ahol szükség van rájuk. Mivel a tanítás lassan befejeződik, a gyerekeknek több szabadidejük lesz, a most átadott asztalokon pedig ötféle sportot lehet játszani. Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a felajánlott teqballasztalok értéke egyenként kétezer euró (mintegy 700 ezer forint), vagyis csaknem 42 millió forint értékű sporteszközt adományoztak a gyermekotthonoknak.
Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója közölte, hogy Fejérben mintegy 860 állami gondozott gyermek él a gyermekvédelmi ellátórendszerben. A sporteszközökből három jutott a megyébe, egy Fehérvárra, egy Sárbogárdra, egy pedig Dégre.
hírek innen, onnan
Vörös listás országok: már a magyarok kedvenc üdülőhelyeinek egy részét sem ajánlja utazásra a Külgazdasági és Külügyminisztérium
Idén 11 új ország került a vörös listára.
Hétfő lesz a nyugi napja a Nyírő Gyula OPAI-ban
Ha nem minden munkavállalónak adják vissza a munkaviszonyát, akkor a többiek szolidárisak lesznek és újra beadják felmondásukat –...
Temu-mánia a csúcson: az adatok szerint fél Magyarország rajta lóg, és lehet, innen már nincs visszaút
A Temu minden korábbinál brutálisabban tarolta le a magyar internetet: úgy tűnik, az elmúlt időszakban majdnem minden második magyar...
Súlyos tévhit dőlt meg a nyugdíjas autósokról: elképesztő, mennyi balesetet okoznak valójában
Évek óta makacsul tartja magát az a vélekedés, hogy a nyugdíjas sofőrök jelentik a legnagyobb veszélyt az utakon. A friss statisztikák...
Rég várt változás lépett életbe a használt autók adásvételénél, soha nem volt még ennyire egyszerű az ügyintézés
Milliók használhatják ki ezt a lehetőséget, nagyban megkönnyíti az ügyintézést a használt autók adásvétele esetén.
Autós újdonság a DÁP-ban – mutatjuk a részleteket.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már használt autót adás-vételére is alkalmas – közölte a...
Kinek kell ennyi? Elloptak 15 tonna gumimaci cukrot
Nem ritka, hogy a tolvajok egész teherautó-pótkocsikat lopnak el. De ez a Mecklenburg-Elő-Pomerániai eset különösen bizarr: ismeretlen...
Újra apa lesz a rapper, akit gyerekbántalmazással vádoltak
Mandula Ádám neve néhány hónapja robbant be a köztudatba, amikor olyan felvétel került nyilvánosságra, amelyen élő...
Mutatjuk, mennyivel olcsóbb az agglomerációban a lakás
Továbbra is népszerű az agglomeráció: míg tavaly a legtöbb településen csökkent a lakosok száma, a nagyvárosok 25-30 kilométeres...
Visszatér VV Szabi legendás nyereményautója: új életre kelhet az Audi A2
Akik a kétezres évek elején követték a Való Világot, biztosan emlékeznek rá: az első széria győztese, Szabolcs nemcsak pénzt, hanem...
Megtalálták Árpád vezér sírját, de a magyarok sosem tudhattak róla, mindent elkövettek a nyomok eltüntetéséért
A fellelt sírt viharos gyorsasággal pusztították el.
Felfoghatatlan rekordot döntött a BL-ben a Barcelona csatára
Elárulták, mi volt a meccs fordulópontja.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


