Koronavírus - Kocsis Máté: Magyarországnak működnie kell
Magyarországnak működnie kell, a Fidesz-KDNP-frakció pedig minden feltételt biztosít a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok szezonnyitó frakcióülését követő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP-nek kell megteremtenie a járványügyi védekezés parlamenti hátterét, mert a koronavírus-járvány első hullámának szomorú tapasztalata az volt, hogy a baloldali pártokra nem lehet számítani a járvány elleni védekezésben. Tavasszal nem szavazták meg a baloldali pártok a védelmi intézkedéseket, nem támogatták a veszélyhelyzet meghosszabbítását, kamuvideókkal próbálták lejáratni a magyar egészségügyet, és külföldön rágalmazták Magyarországot - mondta Kocsis Máté.
"Ha parlamenti döntéseket kell majd hoznunk (...), akkor csak magunkra számíthatunk, a Fidesz-KDNP-n fog múlni, hogy sikeresen tudunk-e védekezni a járvány elleni védekezés második hullámában is" - fogalmazott.
A frakcióvezető kifejtette: a nemzeti konzultációból az derült ki, hogy az emberek azt várják, a koronavírus-járvány második hullámát másként kezelje a kormány, mint az elsőt. Magyarországnak működnie kell, a munkahelyeket meg kell védeni - ez áll a gazdasági intézkedések középpontjában -, és biztosítani kell az iskolák, óvodák működésének feltételeit - hangoztatta, hozzátéve: folyamatosan várhatók kormánydöntések, szektorális intézkedések.
Arról is beszélt, hogy az Országgyűlésnek szintén működnie kell, így a parlament a szokásos kéthetes ülésezési rendben végzi majd munkáját, és meg fogják teremteni a lehetőséget, hogy a Ház a lehető leggyorsabban tudjon döntéseket hozni.
A koronavírustesztek hatósági árassá tételét Kocsis Máté úgy kommentálta: nem a járvány időszaka az, amikor a teszteken bárkinek nyerészkednie kellene.
A politikus mindenkitől azt kérte, tartsa be a védekezési szabályokat, és ne támadásnak vegye őket.
A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője közölte azt is: a frakcióülésen meghallgattak több kormánytagot, köztük Orbán Viktor miniszterelnököt, Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert és Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, továbbá több államtitkárt.
Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője elmondta: a képviselőcsoport is azon az állásponton van, hogy a parlamentnek működnie kell, és a képviselőknek fokozott a felelőssége. Meg kell hozni azokat a döntéseket, amelyek az emberek életét megóvják, és haladnia kell az országnak előre - mondta, hangsúlyozva: a kormánypártoknak kell biztosítani a többséget a parlamentben.
Jelezte: hétpárti egyeztetés volt az Országgyűlés működéséről, és úgy tűnt, egyetértés van abban, hogy a biztonsági szabályok betartása mellett, de a tavaszihoz hasonló módon, működnie kell a parlamentnek.
Kitért arra, hogy elvárják a kisebbik kormánypárt képviselőitől a maszk viselését, és a kézfertőtlenítést. Fontosnak tartotta a testhőmérséklet mérését, a távolságtartást is.
Külön kiemelte az idősek védelmét, az ennek érdekében a szociális intézményekre és kórházakra elrendelt intézkedéseket. Úgy látják, hogy a magyar kormány az első hullám során eredményesen védekezett, ezt mutatják a számok is. Jelezte: frakcióvezetőként áttekintette a KDNP által eddig benyújtott, kezdeményezett javaslatokat, és folyamatosan egyeztet a frakció tagjaival. Az őszi ülésszak alatt igyekeznek még nagyobb aktivitást mutatni, a családok támogatását még eredményesebbé tenni, illetve a teremtett világ védelmét is kiemelten megjeleníteni. Ugyanakkor most elsődleges a járvány elleni védekezés - rögzítette Simicskó István.
Kocsis Máté arra a kérdésre, hogy ha intenzívebb lesz a második hullám, a parlament online ülést tart-e, elmondta: szó volt erről, ezt az ellenzék kezdeményezte, de a jogszabályi környezet ehhez nem adott. A járványügyi szabályok maradéktalan betartása mellett az Országgyűlésnek normál rendben működnie kell - jelentette ki.
További felvetésre elmondta: a testhőmérséklet-mérést jogi értelemben nem teszik kötelezővé, de a Fidesz-frakció képviselőinek erősen ajánlott. Ha ezt nem tartják be, az érintett képviselőre bírságot szabnak ki - jelezte. Az Országgyűlés működése szempontjából nem megengedhető, hogy valaki a saját felelőtlenségével magát vagy másokat veszélyeztessen. Ez vonatkozik a maszk viselésére és a kézfertőtlenítésre is - tette hozzá.
Kocsis Máté szintén kérdésre elmondta, a második hullám tetőzése télre várható. Az ősz és a tél el fog menni a járvány elleni védekezéssel - mutatott rá. Megjegyezte: ez a szakemberek becslése, ami változhat. A járvány most nagy mértékben a 40 év alattiaknál van jelen, arra kell nagyon vigyázni, hogy az idősek közé minél kevésbé törjön be.
Újabb koronavírus-törvény, rendkívüli jogrendre vonatkozó jogszabály megalkotása most nem indokolt, a rendelkezésre álló jogszabályok most megfelelőek - közölte.
Kocsis Máté arról, hogy milyen együttműködésre számít a főváros vezetésével a járvány második hullámakor a gazdasági hatásokat enyhítendő, azt mondta: Budapest vezetése egyfajta Facebook-önkormányzást folytat, amiből egy kormányellenes testtartás olvasható ki. Ráadásul arra sem hajlandók, hogy nyugati példákat, például a római, bécsi intézkedéseket megnéznék.
Egyetlen olyan intézkedés sincs, ami a budapesti vállalkozások pénzügyeit segítené, ugyanakkor ha van önkormányzat, amelyiknek pénze van, az a fővárosi - közölte. Megjegyezte: Karácsony Gergelynek szolidaritás a kampányban van, bajban nincs.
A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy szeretnék, ha Karácsony Gergely főpolgármester is segítene a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került fővárosi vállalkozásoknak, miután Budapestnek rendelkezésre áll mintegy 100 milliárd forintnyi állampapír.
Arra a kérdésre, hogy elmennek-e a jövő csütörtöki, budapesti Bayern München-Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzésre, Kocsis Máté úgy válaszolt, tervezi, mert szerinte a védekezési szabályokat szigorúan betartva a korábbihoz hasonlóan lehet élni például a kulturális, oktatási, sportéletet. Arra számít egyébként, hogy ez egy jól szervezett esemény lesz. Simicskó István azt felelte, otthonról fog szurkolni a Bayern Münchennek.
Azzal kapcsolatban, hogy a Ferencváros és a horvát Dinamo Zagreb szerdai meccsét több ezren nézték kivetítőn, a frakcióvezető azt mondta: a történtekre nincs tiltó szabály, de ismét kéri a szabályok betartását.
Arra a felvetésre, miért 23 órakor kell bezárniuk a szórakozóhelyeknek, azt válaszolta: egy szórakozóhelyen 23 óra körül már nehéz betartani a járványügyi előírásokat.
A júliusi EU-csúcson elfogadott uniós büdzsé ratifikálását firtató felvetésre a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: először üléseznie kell az uniós konzultációs testületnek, de a kormánypártok összességében elégedettek az EU-csúcson történtekkel, mert Magyarország sokkal több pénzt kapott, mint amennyiért odament. Ugyan az Országgyűlés által támasztott feltételek nem teljesültek maradéktalanul, de a tárgyalások arról szólnak, hogy a felek engednek a másiknak - jegyezte meg.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) Pest megyei választókerület-reformra tett javaslatát mindkét frakcióvezető életszerűnek nevezte.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult ügyet Kocsis Máté belső vitának nevezte, amelyet szerinte a feleknek rendezniük kell. Egyúttal a baloldali pártokat arra kérte, ne hergeljenek, ne uszítsanak.
Bíró Lászlóról, a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választáson induló ellenzéki jelöltről szólva úgy fogalmazott: a baloldal budapesti pártközpontjai baloldali médiafelületeken mentegetnek "egy teljesen nyilvánvalóan nettó nácit". A magyar baloldalon soha semminek nincs következménye - jegyezte meg.
Simicskó István Bíró László jelöléséről azt mondta: a 20. század borzalmait látva az lehetne a közös nevező, hogy ha valaki politikusi pályára adja a fejét, és ilyen - antiszemita, rasszista - nézetei vannak, hangot ad ennek, kinyilvánítja, akkor annak nincs helye sehol az értelmes világban, a magyar politikában pláne. A történelemből tanuljunk! - mondta.
Az őszödi beszéd kirobbanásának 14. évfordulóját és a baloldali pártok felelősségét felelevenítő kérdésre Kocsis Máté elmondta: a baloldali pártok felelőssége itt sem jelenik meg, inkább az merül fel, helyes-e, egy teljesen nyilvánvalóan a magyar politikában bűnös embert, mint Gyurcsány Ferenc, aki rátámadt az ellene vonuló tüntetőkre, pozícióba emelni. Ez vonatkozik bármely családtagjára is - fűzte hozzá.
Megjegyezte: a választóknak kell dönteniük. Gyurcsány Ferenc célja, hogy visszakapaszkodjon a hatalomba, és ehhez fel fogja használni az összes baloldali pártot, a Jobbiktól a Momentumig bezárólag.
Simicskó István kiemelte: fontos, hogy a fiatalabb generációkat emlékeztessék az akkor történtekre, arra, hogy volt olyan időszak, amikor az emberek szemét kilövették, eközben a mostani kormányt és a Fidesz-KDNP-t vádolják demokráciadeficittel.
hírek innen, onnan
Leáldozhat a régi zuhanyfejeknek? Ez az újdonság a vízkő ellen is felveheti a harcot
Egy különleges zuhanyfej érkezik a Lidl kínálatába július 20-tól, amely nemcsak látványos extrákat, hanem praktikus megoldásokat is...
A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter
A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a...
Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő, augusztus 18. a határnap – A király beszéde mikrofonja VI. György előtt is ott állt
Forsthoffer Ágnes teljes jogkörrel gyakorolja az államfői feladatokat Sulyok Tamás mandátumának megszűnése után. Az Országgyűlésnek...
Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el, hogy megmentsék a tengert: 50 évvel később ökológiai katasztrófának bizonyult
Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el Floridában egy mesterséges zátony létrehozása érdekében, ám fél évszázaddal később a...
A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk
István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
A transzferszezon legnagyobb dobására készül az Arsenal: A Real Madridból akarják Vinícius Júniort
Az angol bajnok nagyot dobbanthat az átigazolási piacon.
Most dől el, ki keres pénzt napjaink technológiai forradalmán
A jelenlegi trendek alapján a chip- és memóriagyártók a mesterséges intelligencia előretörésének egyértelmű nyertesei. De sokszor...
Vitézy Lázár után Navracsicsnak is nekiment, újabb háború robbant ki a vasút miatt
Vitézy Dávid újabb politikai csörtébe keveredett: ezúttal Navracsics Tibort vette célba a balatoni vasút fejlesztése miatt. Szerinte a...
Döntött az EU: búcsút inthetünk a vizes és üdítős hatos pakkoknak, eltűnhet a zsugorfólia
Az Európai Unió új csomagolási szabályai komoly változásokat hoznak az italgyártásban. A cél az egyszer használatos műanyagok...
Látványos napfogyatkozás lesz hamarosan Magyarországon – ekkor kell kémlelni az eget
Augusztus 12-én látványos részleges napfogyatkozás látható Magyarországon. A ritka jelenség kora este, közvetlenül napnyugta előtt éri...
Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők
A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


