Ezt olvasta már?


Koronavírus - Operatív törzs: hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza

Hétfőtől megkezdődik a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakasza - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a vasárnap online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a rendőrök a hétvégén eddig 3512 esetben intézkedtek a kijárási korlátozás megszegése miatt. Ebből 1751 volt figyelmeztetés, 986 esetben szabtak ki helyszíni bírságot és 775 feljelentést tettek. A kijárási korlátozásokkal összefüggésben március 28. óta több mint 44 ezer esetben volt szükség valamilyen rendőri intézkedésre.

Szólt arról, hogy Budapesten és Pest megyében az eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások maradnak hatályban. Az ország többi részén valamennyi üzlet, strand, szabadtéri fürdő, múzeum, állatkert kinyithat és látogatható. Az üzletekben és a tömegközlekedésben azonban szájat, orrot eltakaró orvosi maszkot, sálat vagy kendőt kell viselni - hangsúlyozta Kiss Róbert.

Tájékoztatása szerint szombaton 916 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 786 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Szombaton 23 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt állókat, azóta 1453 szabályszegővel szemben léptek fel.

A határforgalomról szólva elmondta: a teherforgalomban belépő oldalon Röszkénél kell 1 órás, a személyforgalomban kilépő oldalon Nagylaknál pedig 2 órás várakozási idővel számolni.

Újságírói kérdésre elmondta: a rendőrség felkészült és megfelelő létszámmal ellenőrzi a hétfőtől életbe lépő új szabályok betartását. Amennyiben szükségessé válik, azonnal intézkednek majd - mondta. Egy másik kérdésre elmondta: leggyakrabban azzal követnek el szabálysértést az emberek, hogy nem alapos indokkal hagyják el otthonaikat, nem tartják be a távolságtartás szabályait, illetve nem a számukra kijelölt idősávban mennek vásárolni.

Arra a kérdésre, hogy az újrainduló repülőtéri utasforgalomban a külföldi utazásról hazatérőknek mire kell számítaniuk, azt válaszolta: a hazatérők kötelező egészségügyi vizsgálaton esnek át. Ha felmerül náluk a fertőzés gyanúja, kijelölt karanténba kerülnek, ha nem, akkor 14 napos hatósági házi karantént rendelnek el velük szemben.

Az alezredes igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy hazajöhet-e hétvégére a családjához az, aki például Németországban dolgozik. Hozzátette: a hatósági házi karantén alól az adhat felmentést, ha valaki igazolja, hogy gyógyult, fertőzés tüneteit nem mutatja, vagy igazolással rendelkezik arról, hogy a hazautazást megelőzően 14 napos járványügyi megfigyelés hatálya alatt állt.

Arra a kérdésre, hogy szabálysértésnek minősül-e ha egy budapesti lakos autót vásárol, és teljesíti a bejelentési kötelezettségét a közlekedési hatóságnál a tulajdonjog-változásról, nemmel felelt az alezredes. Hozzátette: a jogszabály szerint alapos indoknak kell tekinteni, hogy a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási, illetve postai ügyintézés során megjelennek az emberek ezeknél a hivataloknál.

A vidéki enyhítésekkel kapcsolatban elmondta: a teraszokon, kerthelyiségekben történő fogyasztásnál megengedett lesz a jellemzően a belső térben található mellékhelyiségek használata.

Az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat, akiknek a jelenlegi helyzetben elsősorban jó egészséget kívánt. Azt kérte: az emberek legyenek kreatívak, próbálják felköszönteni az édesanyákat, de közben vigyázzanak magukra és egymásra. Az érettségizőknek sok sikert kívánt.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagy port kavart a 32 év után jogtalanul elbocsátott tűzoltóparancsnok elbocsátása

A brit munkaügyi bíróság kimondta, jogtalanul bocsátották el John Linden tűzoltóparancsnokot, aki egy 2023 júniusi incidens során elvette...

Hadházy Ákos szerint a Tisza-adós riogatásról szóló állami propaganda már önmagában is választási csalás

Ezért akciózni kezdett és elkezdte leragasztgatni a Fidesz ezt ábrázoló plakátjait.

Mi lesz Ukrajna sorsa? - Kéri László vendége Szenes Zoltán volt vezérkari főnök

Egy évvel ezelőtt is vendége volt a Kéri Kérdi című műsorunknak Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, korábbi vezérkari főnök,...

Csak egy kanálnyi ebből a tisztítóvízben – és az ablakok tavaszig ragyogni fognak

Egy zseniális trükk egyetlen összetevővel véget vet az állandó ablaktisztításnak. Az esőnek és a pornak alig van esélye, a kilátás...

Lángok, robbanások és újrakezdések: a magyar olajipar fekete napjai

Tiszaújváros már kiszállt a desztillálásból.

Robbanás történt hétfőn a Lukoil román kőolaj-finomítójában

A létesítmény nem üzemelt, de egy ott tartózkodó dolgozó súlyosan megsérült.

Mégse jön össze a budapesti Trump-Putyin békecsúcs?

Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis nem sikerült jól az amerikai és az orosz külügyminiszter hétfő esti telefonos egyeztetése.

Itt az Aldi válasza a Lidl mozgóboltjára: óriási bejelentést kaptak a vidéki magyarok

2025 novemberétől immár 3,2 millió magyar fogyasztó tud termékeket házhozszállítással rendelni az ország 107 településén.

Felfordul a gyomrod, ha itt készült pizzát ettél: légy és csótány volt az üzemben

Sütőipari üzem tevékenységét ellenőrizte a Nébih.

0

Sport

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

„Jól vagyok, csak alig bírom kinyitni a szemem…” – össze kellett varrni a védő sebét

Az NB I élén álló Paksi FC védője, Lenzsér Bence szombat este még a szekszárdi kórházat is megjárta…

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentésről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Kapás Boglárka megrendítő vallomása a gyászról: „Nekem jólesett volna, ha…”

Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Az FTC kapusának ostoba megmozdulását még nemzetközi viszonylatban is nehéz felülmúlni

Volt itt már minden: rendőrségi eljárás, rugdosódás, cipődobálás.

Véres focimeccs, 7 piros lap, sosem látott botrány - videó

Ilyen meccset még Dél-Amerikában sem játszanak sokszor.

Modric statisztikája sokkolta Olaszországot, a Milan újra győzött.

Luka Modric kulcsszereplőként járult hozzá az AC Milan 2–1-es Fiorentina elleni győzelméhez, miközben az első szabálytalanságát követte el a Milannál.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

0
0

Bulvár

Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Zelenszkij: Orbán az egyik felelős azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút

Nem tartja Budapestet a Trump-Putyin találkozó legmegfelelőbb helyszínének, de kész eljönni.

Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata

Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Őszi farmerszín – egy időre felejtsd el a kék nadrágot, mert ez jön helyette

Ha azt mondjuk, farmer, egészen biztosan a kék szín ugrik be először, pedig ebben a szezonban egy egészen másfajta árnyalat uralja a divatporondot.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

Itt van Donald Trump újabb oroszpárti fordulata: döbbenetes ultimátumot adott Ukrajnának

Putyin új ajánlata szerint Ukrajna átadná a keleti Donbasz régió még ukrán ellenőrzés alatt álló részeit, cserébe néhány kisebb területért a déli Herszon és Zaporizzsja régiókban.

blogmorzsák

A Zónán innen és túl

Kulisszatitkok, legendák és elméleti síkok találkozása – 10 ok, amiért a Sztalker (1979) valódi időutazás az emberi lélek térképén.

Miért tárgyal Trump és Putyin Zelenszkij és Leyen nélkül?

A forró háború kudarcot vallott Ukrajnában.

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

Sárgabarackos köleslepény

Puha, gyümölcsös, gluténmentes sütemény.

0