Kósa Lajos: Debrecenben nyilvántartásba vették a Fidesz jelöltjeit
Debrecenben a Fidesz valamennyi jelöltjét - 24 önkormányzati képviselő, valamint polgármester-jelöltjét - nyilvántartásba vették a választási bizottságok - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a cívis város polgármestere és egyben a Fidesz polgármester-jelöltje pénteken sajtótájékoztatón.
Tájékoztatása szerint 28 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek össze az aktivistáik, ötszázzal többet, mint 2006-ban, az akkor hosszabb gyűjtési időszakban.
Kósa Lajos biztatónak tekinti, hogy több ajánlást kaptak Debrecenben, mint négy éve, amikor egyébként valamennyi választókörzetben a Fidesz jelöltje nyert.
Az MTI érdeklődésére a politikus elmondta: a jelenlegi 50 tagú közgyűlés a polgármesterrel együtt 35 tagúra csökken a választások után Debrecenben.
Nincs választási hangulat jelenleg - összegezte az ajánlószelvények gyűjtése kapcsán szerzett tapasztalataikat a Fidesz ügyvezető alelnöke, aki pártja országos kampányfőnöke is.
Sokan - mint mondta - rácsodálkoztak aktivistáikra, s kérdezték: "tényleg választás lesz, hát most volt tavasszal".
A cédulagyűjtés egyébként arra is alkalmat adott, hogy megkérdezzék a választókat, miként látják a település fejlődését, mi az, amit a jövőben fontosnak tartanának. Az így szerzett tapasztalatokat pedig felhasználják az önkormányzati munkában - mondta Kósa Lajos.
forrád:mti

- Navracsics: egy idő után visszaüt a Magyarországgal szembeni fellépéssorozat
- Martonyi: a válság idején hozott szigorú uniós intézkedések később is megmaradnak
- Az MCSMSZ cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket
- Jobbik: felháborító a budapesti útdíj ötlete
- Tusk és Schulz nem elégedett a költségvetési fegyelemről szóló szerződés tervezetével
- Sarkozy: Európa már nincs a szakadék szélén
- Nincsenek előfeltételei az IMF-tárgyalások megkezdésének
- Megújul a nemzeti alaptanterv: márciusban tárgyalhatja a kormány
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

