Közel 350 ezren vettek részt az idei Európai Sporthéten
A járványhelyzet ellenére országszerte 404 nyilvános eseményen közel 350 ezer sportolni vágyó gyerek és felnőtt vett részt a megfelelő egészségvédelmi előírások betartásával az idei Európai Sporthéten.
hirdetés
A Magyarországon a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) koordinálásával zajló ingyenes programsorozathoz minden megyéből csatlakoztak civil és sportszervezetek, továbbá számos iskolai esemény is kapcsolódott a Diáksport Napja jóvoltából. Idén az elővigyázatosságot szem előtt tartva a tömegrendezvények helyett inkább kisebb létszámú, lokális, elsősorban szabadtéri programok szerveződtek.
A szervezők adatai szerint a legaktívabbak a budapestiek voltak 83 rendezvénnyel. A fővárost három megyeszékhely, Székesfehérvár 25, Békéscsaba és Pécs pedig 19-19 sportprogrammal követte.
Czene Attila, a MASPORT elnöke kiemelte: az események többségét sportegyesületek szervezték, de fitneszklubok, iskolai-egyetemi és munkahelyi kezdeményezések is csatlakoztak az ősz legmozgalmasabb rendezvénysorozatához. Hozzátette: a jelenlegi járványhelyzet miatt még fontosabb, hogy minden alkalmat megragadjunk a mozgásra, ezzel is erősítve az immunrendszerünket és a mentális egészségünket.
A "Mozogni öröm, ráadásul egészséges is!" hívószóval idén már hatodik alkalommal került sor az évek óta közkedvelt Európai Sporthétre, amely az Európai Bizottság eddig közel 8 millió főt megmozgató kezdeményezéseként, illetve a hozzá kapcsolt nemzetközi #BeActive kampány részeként zajlott szeptember 23. és 30. között. A programsorozat célja, hogy az egész kontinensen népszerűsítse a sportot, és arra ösztönözze az európaiakat, hogy ezen a hét napon minél többet mozogjanak és ennek hatására az év többi részében is aktívak maradjanak.
hírek innen, onnan
Több mint egymilliárd forintot fektethet be az Amazon az OpenAI riválisába, az Anthropic-ba
A mesterséges intelligenciával foglalkozó céget két évvel ezelőtt alapították az OpenAI korábbi kutatói. A startup nemrég dobta piacra...
Így szerezhetsz be olcsón különleges őszi gyümölcsöket
2023. őszén datolyaszilvát, gesztenyét és kivit is lehet szedni.
Halálos csapda várta a rendőröket, 38 méter hosszú alagutat ásott az esztergomi robbantó
Rengeteg robbanóanyagot szerzett be, minden kétséget kizáróan a rendőröket szerette volna megölni. (Bűnügy-baleset)
Biztató hírek Sophia Lorenről
Csípőműtét után lábadozik a 89 éves olasz filmcsillag, miután szombaton genfi otthonában elesett és törést szenvedett – közölte a...
Külföldre megy Tóth Andi?Ekkor jön a nagy szerelem
Tóth Andi márciusban szinte sokkolta rajongóit bejelentésével, miszerint elege van, visszavonul az énekléstől. Majd Marics Petivel is...
Most érkezett a hír: 38 méteres alagutat ásott, pokoli támadásra készült az esztergomi ámokfutó
Példátlan.
Úszás, torna vagy röplabda? Így válasszunk sportot a gyereknek!
Sok szülőnek okozhat fejtörést, hogyan válasszon sportot a gyerekének, továbbá mik azok a szempontok, amiket ilyenkor érdemes figyelembe...
Egyházi óvodát újítottak fel Orosházán
Kibővítették és energetikailag felújították az evangélikus óvodát a Békés vármegyei Orosházán 388 millió forint uniós...
Ez fájhat a magyar kormánynak: már a kínai vasútépítést is vizsgálhatja az EU
Az Európai Bizottság újabb vizsgálatokat indíthat a kínai gazdaság érzékeny ágazataiban.
Gelencsér Tímea is műsort kap a Spíler TV-n – új képernyősök és egy talkshow a Spíler TV-n
Az őszi szezon új képernyősöket, műsorvezetőket és szakértőket, továbbá egy új műsort hoz a TV2 sportcsatornájára.
Szabó Zsófi teste szimplán tökéletes, ami egyúttal komoly karrier is
Kifejtette, azért nagy dolog számára mindez, mert évekig csak úgy jellemezték, hogy ő a szexi, de husi csaj.
A Lego visszatáncolt, mégsem indul el a gyártás újrahasznosított anyagokból
A vállalat mindezt azzal magyarázta, hogy a feldolgozással járó bonyodalmak még több szén-dioxid-kibocsátással jártak volna.
Sport
Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést
Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.
Szoboszlai-kritika: kormányos a gépházban, technikája finom, akár a selyem
Parádés osztályzatok, nem tud betelni a brit média honfitársunk játékával.
Győzött a Hertha, Dárdai Pál 17 éves fia volt a meccs hőse
A berlini csapat a harmadik meccsét nyert meg az idei szezonban.
A fantasztikusan játszó Szoboszlai Dominik vezérletével nyert PL-rangadót a Liverpool - videó
Kerkez Milos öngólt fejelt a Bournemouth-ban, a csapata kikapott a Brighton otthonában.
Különleges korcsolyával sokkolt mindenkit Liu Shaoang - képek
Remekelt a Kína-kupán.
Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián
A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.
A Debrecen hatalmas verést kapott hazai pályán a Bajnokok Ligájában
Szikora Melinda és Faluvégi Dorottya csapatától.
Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa
Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.
Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok
Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.
Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége
Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.
Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron
Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn
A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval
Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.
Bulvár
Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország
Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?
Most jött a felfoghatatlan hír: holtan esett össze koncertje közben az imádott operaénekes
Mindenki sokkot kapott.
Heti horoszkóp szeptember 25-től október 1-ig: a Kost nagy meglepetés érheti, a Bakra rátalálhat a szerelem
Ezen a héten is izgalmas dolgok várnak a csillagjegyekre.
Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást
Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a
Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban
Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze.
Tengerbe fulladt magyarok Olasz-országban: a két férfi gyerekei is végignézték a tragédiát
A két férfi családja, párjaik és gyerekeik is szemtanúi voltak annak, hogyan küzdenek az életükért.
Jelentősen csökken a benzin ára
A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.
Fellélegezhetnek az ingatlantulajdonosok: békén hagyja őket a kormány
Ha nem kezdődik meg a felkészüléshez szükséges anyagok közzététele és a lakosság tájékoztatása a közelgő, nagy horderejű változásokról, akkor nyomos indoka áll fenn annak, hogy a jogalkotó elhalassza az E-ING
Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról
A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.
Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést
Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.
Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége
A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.
Gusztustalan dolgot tapasztaltak a 26 éves színésznőn halála előtt: förtelmes tünet kínozta az egykori szexszi...
Jean Harlowból sugárzott a szexualitás, korának egyik legnagyobb ikonja volt, akit nők ezrei utánoztak – halála előtti napokban azonban a színésznőn egy furcsa, egészen kiábrándító tünetet tapasztaltak a körül


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat