Ezt olvasta már?


Közérdekű munkára ítélték a Sándor-palotára festékes flakont dobókat

Gyorsított eljárásban közérdekű munka büntetéssel sújtotta a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön garázdaság és rongálás miatt azt a két fiatal férfit, aki hétfőn a Sándor-palota épületére festékes flakonokat dobott. Az ítélet nem jogerős. - Pécsi Napilap -

A bíróság a flakonokat beszerző Gulyás Mártont 300 óra, fizikai munkakörben eltöltendő közérdekű munka büntetéssel sújtotta, egyúttal megszüntette a vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság által, ugyancsak garázdaság miatt kiszabott próbára bocsátást. Társának, Varga Gergőnek 200 órányi közérdekű munkát kell végeznie.

Az ügyész előzőleg próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, a védők pedig mindkét vádott felmentését kérték, arra hivatkozva, hogy szerintük nem minősül bűncselekménynek védenceik cselekménye.

A bíróság a vádhatóság álláspontjával egyezően állapította meg a történteket.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség képviselője a tárgyaláson ismertette: Gulyás Márton és Varga Gergő ismeretlenül maradt harmadik társukkal hétfőn, a Sándor-palota elé szervezett demonstráción narancssárga festéket tartalmazó műanyag flakonok tetejét levették, majd a rendőri sorfal felett a Sándor-palota irányába dobták. Egy-egy flakon eltalálta a Sándor-palotát, festékkel beszennyezte az épület erkélyét és falát. A két fiatalembert csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével gyanúsították meg.

A garázdasággal összefüggésben a bíróság álláspontja szerint a cselekmény alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, egyúttal ihívóan közösségellenes is volt.

A bíró Gulyás Márton esetében súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy garázdaság miatt már büntetve volt, továbbá a halmazatot.

Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztésre vonatkozó indítványát eltúlzónak nevezte a bíró.

Gulyás Márton a tárgyaláson elmondta: nem ismeri el büntetőjogi felelősségét és szerinte indokolatlanul korlátozták a szabadságát az elmúlt három napban. Mint mondta, egy demokráciában valóban nem számít ildomosnak amit tett, de azért tette, hogy rámutasson: nem független, hanem "pártintézmény" lett a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Varga Gergely a tárgyaláson elmondta: elismeri, hogy megdobta a Sándor-palotát, de nem ismeri el, hogy az garázdaságnak vagy rongálásnak minősülne.

A BKKB zsúfolásig megtelt tárgyalótermében a hallgatóság soraiban megjelent Mécs Imre volt szabad demokrata, majd szocialista politikus, Szigetvári Gergely, az Együtt választmányának elnöke, Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke, valamint Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője.

Az ítélethirdetés közben többen méltatlankodásukat fejezték ki, majd többen elhagyták a termet a hallgatóságból.

Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyészség képviselője súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett. A vádlottak a tárgyalást követően szabadon távozhattak a bíróság épületéből.







0
0
0

hírek innen, onnan

Két hét után megállt az amerikai bombázás, patthelyzet a háborúban

Volt már erre példa a közelmúlt amerikai történelmében, hogy egy ilyen patthelyzetben kezdődött a kapcsolatok rendezése.

Navracsics bebizonyította, hogy valójában nem létezik „emberarcú fideszes”

Fejezzük be ezt az ócska hazudozást és önámítást az „emberarcú fideszesről”, ugyanis nincs ilyen! - írja publicisztikájában...

Traktorosok rémálma: baleset történt, hátulról csapódott a pótkocsiba az autó

Személyautó és mezőgazdasági vontató ütközött Debrecen és Hajdúszovát között, a helyszínre a tűzoltók és a társhatóságok is...

Téli gumi, nyári gumi, pakolás, hőfok – minden, amit a Magyar Gumiabroncs Szövetség szerint tudni érdemes

A nyári vakáció alatt a kánikula, a telepakolt autó és a hosszú utak is próbára tehetik a jármű abroncsait, így mindenképpen...

A tüdőre is rámehet: nők mesélnek arról, milyen pusztítást végezhet az endometriózis

Három nő története mutatja meg, hogy az endometriózis nem egyszerűen "erős menstruáció". Ez egy olyan, egész szervezetet érintő...

Nagy elődök nyomában a 280 lőerős Opel Corsa Hot Hatch

Az Opel friss „mindennapi sportgépe” hivatalosan az októberi Párizsi Autószalonon lép színre, de még idén a kereskedésekbe is...

Irán nem támadja Amerika szövetségeseit, mert az USA nem bombázza Iránt

Az iráni stratégia a megtorláson és a támadások viszonzásán alapul.

Magyar Péter: A Forma-1-es Magyar Nagydíj óriási lehetőség az ország számára

A miniszterelnök a Forma-1 elnök-vezérigazgatójával és a jogtulajdonos Liberty Media vezetőivel is egyeztetett a Hungaroringen, ahol a...

Ez a 3 piros ital a kutatások szerint segíthet csökkenteni a magas vérnyomást

Ezek az italok nemcsak finomak és egészségesek, de a kutatások szerint jó társaink a vérnyomáscsökkentésben is!

Menekülnek a magyarok Horvátországból: borzalmas vihar tart a legnépszerűbb üdülőhelyek felé – fotó

A gondtalan adriai hűsölést egy szempillantás alatt változtatja meg az a viharzóna, amely felhőszakadásokkal és viharos széllel egyenesen...

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

0