Labdarúgó NB I - A Honvéd ellen őrizheti meg hazai veretlenségét az FTC
A címvédő és listavezető Ferencváros a Budapest Honvéd ellen őrizheti meg hazai veretlenségét a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 19. fordulójában, melynek során a harmadik helyezett Mezőkövesd a nehéz helyzetben lévő Újpestet fogadja, míg a második MOL Fehérvár FC Debrecenbe utazik.
hirdetés
Az FTC szombaton küzdelmes mérkőzésen, de végig fölényben futballozva nyert Kisvárdán, ezzel már 15 bajnoki mérkőzés óta veretlen, és a mostani idényben lejátszott nyolc hazai találkozójából haton győzött, kétszer pedig döntetlennel végzett. A papírforma szerint nem a Honvéd lesz az a csapat, amely megállítja a zöld-fehérek menetelését, a kispesti együttes ugyanis egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte a szezon tavaszi részét. Giuseppe Sannino tanítványai Székesfehérváron 0-0-t játszottak, múlt szombaton pedig pályaválasztóként kaptak ki 2-1-re a Mezőkövesdtől.
A Ferencvárost hatpontos lemaradással követő MOL Fehérvár Debrecenbe utazik, ahol a december 30-án kinevezett vezetőedző, Vitelki Zoltán irányításával jelentősen megváltozott a csapat játéka. Az első tavaszi fordulóban a hajdúságiak 4-0-ra ütötték ki az Újpestet, amely aztán a legutóbbi körben épp a Fehérvártól kapott ki 1-0-ra. A felszálló ágban lévő Debrecen vendégeként tehát nehéz meccs vár a fehérváriakra, akiknek azért is fontos lenne a pontszerzés, mert az idény meglepetéscsapataként számon tartott Mezőkövesd hátránya csak két pont velük szemben.
Kuttor Attila együttese a téli szünet után is eredményesen szerepel, az újév eddigi két fordulójában két győzelmet aratott, előbb a Kisvárdát, majd a Honvédot verte. Most hazai közönsége előtt bizonyíthat újfent a borsodi csapat és mellette szól a papírforma: a fordulót nyitó kedd esti összecsapáson a három mérkőzés óta nyeretlen, szurkolói által is elhagyott Újpest lesz a vendég.
Az Muj4 Sport a Mezőkövesd-Újpest és a Ferencváros-Honvéd találkozókat élőben közvetíti. A Kossuth Rádió szerdán a 18 órakor kezdődő összecsapásokról 19.08-tól Körkapcsolásban tudósít, 20.12-től pedig a Ferencváros-Honvéd második félideje lesz hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.
OTP Bank Liga, a 19. forduló programja:
kedd:
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 20.00
szerda:
Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 18.00
ZTE FC-Kisvárda Master Good 18.00
Kaposvári Rákóczi FC-Paksi FC 18.00
Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 18.00
Ferencvárosi TC-Budapest Honvéd 19.30
A tabella:
1. Ferencváros 17 13 3 1 35-15 42 pont
2. MOL Fehérvár FC 18 11 3 4 32-17 36
3. Mezőkövesd Zsóry FC 18 10 4 4 23-14 34
4. Puskás Akadémia FC 18 7 6 5 27-21 27
5. Diósgyőri VTK 18 8 1 9 21-25 25
6. Budapest Honvéd 18 7 4 7 20-22 25
7. Újpest FC 18 7 3 8 23-27 24
8. Debreceni VSC 17 7 2 8 29-30 23
9. Kisvárda Master Good 18 6 2 10 19-25 20
10. Paksi FC 18 6 2 10 22-33 20
11. ZTE FC 18 4 5 9 24-27 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 18 3 1 14 16-35 10
Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros-Debreceni VSC április 7-én pótolják.
hírek innen, onnan
Hihetetlen formában van a 78 éves Helen Mirren, így kapták lencsevégre
Helen Mirren még mindig gyönyörű!
A magyaroktól ellopták az államot a DK szerint
Dobrev Klára visszaadná.
Nagy János: A magyar keresztény kormány idejekorán felismerte, új világrend van születőben
Az államtitkár az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark felújított rotundájának átadásán beszélt.
Az árgyélusát, milyen ütős az új Henry Cavill-film, az Argylle előzetese.
Az egykori Superman „saját James Bond-filmje”, amelyben Dua Lipa, Samuel L. Jackson és még számos másik sztár is szerepel, februárban...
Újabb régi, közönségkedvenc Star Wars-karakter tért vissza a franchise-ba
Ráadásul az Ahsoka tévésorozatban is ugyanaz az Anthony Daniels bújt C-3PO páncéljába, aki a korábbi filmekben.
Halálos baleset történt péntek délelőtt Bogyiszlónál, a sofőr életét már nem lehetett megmenteni
Még vizsgálják, mi vezetett a tragédiához.
Victoria zaklatásával kezdődött Beckhamék álomkapcsolata: kipakoltak a kezdetekről
Titokban, parkolókban kellett randizniuk a kezdetekkor.
Mi lett veled Gen Z? Érdekel még a környezeted, a jövőd?
Halljuk és tapasztaljuk is, hogy a fiatalabb korosztály sokkal fogékonyabb és egyben érdekeltebb is a klímaváltozás lassítása, a...
Csak minden ötödik magyar felnőtt rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással
Annak ellenére, hogy a megkérdezettek több mint fele szerint a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan.
Európa egyik leggazdagabb uralkodója, akiről soha nem hallott, brutális pénzügyi birodalmat épít
A világ egyik legkisebb nemzetét uraló II. Hans-Adam liechtensteini herceg pénzügyi dinasztiája közel egy évezreden át figyelemre méltó...
Tilla megmutatta az új autóját, teljesen elektromos
Tilla számára is fontos a környezetvédelem, és ennek megfelelően egy teljesen elektromos autóra váltott át.
Újdonságot vezetnek be az Auchan áruházaiban Magyarországon
Az Auchan Magyarország több különböző programmal lép fel az élelmiszerpazarlás ellen. A jelenleg bevezetés alatt álló Smartway rendszer...
Sport
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából
Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.
Hosszú időre kidőlt a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos térdsérülést szenvedett.
Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen
Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.
Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó
A csatárt az MLSZ hároméves eltiltással büntette, a rendőrségen is feljelentették.
Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása
A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.
Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának
Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.
Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban
A Ferencváros csapatát erősíti.
Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért
A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.
A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért
A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.
Megőrült a világ: ilyen még nem történt a spanyol bajnokságban
Ez az igazi katalán csoda.
Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak
Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.
Bulvár
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor
Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.
Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére
Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.
Csíkos köröm, mi okozhatja?
A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.
Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek
Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted
Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?
Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde
Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával
Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.
Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...
Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.
„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...
A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!
Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott
Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.
Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember
Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.
A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt
Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.
blogmorzsák
Nagy sajtos pizza teszt
31 bolti sajtos pizza vaktesztje 2.000 - 7.000 Ft/kg ársávban.
Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni
Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.
Ezért érdemes ezt nőként is tudni!
A BPH rengeteg férfit érint. Ezeket a panaszokat a családtagok is észlelhetik.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat