Labdarúgó NB I - Fölényes zalaegerszegi győzelem Debrecenben
A Debrecen vendégeként 3-0-ra győzött a kiesés elől menekülő Zalaegerszeg a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának szombati mérkőzésén.
hirdetés
OTP Bank Liga, 25. forduló: Debreceni VSC-Zalaegerszegi TE 0-3 (0-2)
---------------------------------------- Debrecen, zárt kapuk mögött, v: Iványi gólszerzők: Bobál G. (30.), Stieber (38.), Radó (87.) sárga lap: Kundrák (83.), illetve Katanec (12.), Bőle (44.), Bobál D. (57.)
DVSC:
----- Kosicky - Bényei (Kundrák, 46.), Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Bódi, Kusnyír, Haris, Varga K. - Szécsi, Garba (Milunovic, 76.)
ZTE:
---- Demjén - Bolla, Szépe (Bobál D., 34.), Katanec, Bedi - Katelarisz, Mitrovic - Bőle (Babati, 90.), Stieber, Radó - Bobál G. (Ikoba, 82.)
Bátran kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, amely több ígéretes támadást is vezetett a találkozó elején. A félidő közepéig mindkét együttes elhibázott egy-egy hatalmas helyzetet. A játékrész második felében nyolc perc alatt kétszer is bevette a Zalaegerszeg a Debrecen kapuját. Szünet után egy ideig a hazaiak irányították a játékot, veszélyes akciót azonban csak elvétve tudtak vezetni. A ZTE magabiztosan őrizte előnyét, sőt ellentámadásokból akár újabb gólokat is szerezhetett volna. A hajrában aztán az ötlettelenül játszó Debrecen ellen a vendégek tovább növelték előnyüket, és magabiztos győzelmet arattak.
hírek innen, onnan
Egy kiskunhalasi férfi levideózta a szexet, majd a prostituált férjének adta ki magát és megcsalásra hivatkozva ki is rabolta a kuncsaftot
Őt és a prostituáltat is börtönbe küldené az ügyészség. (Bűnügy-baleset)
Világbajnok csapattársát méltatta a magyar focista
Nem tett le arról, hogy a következő selejetzőkön újra szerepeljen Marco Rossi csapatában.
Nem cáfolta a polgármesteri beintést a nyíregyházi Fidesz-KDNP
A nyíregyházi Fidesz-KDNP elárulta, miért intett be a polgármesterük, de nem biztos szerintük, hogy megtette.
Áll a bál, Vilmos és Katalin rettenetesen dühös Harryre
Sokkal mélyebbek a sebek, mint azt gondolnánk.
Mi történik? A katonák veszik át a rendőrök feladatait, kitört a káosz Londonban
Tucatjával adják vissza fegyverviselési engedélyüket a londoni rendőrség fegyveres testületének tagjai, miután gyilkosság címén vádat...
Gerard Piqué nélkül nehezebb? Shakira elárulta, hogy milyen nehézségei vannak a szakítás óta
Nehezen találja a boldogságot Shakira. Jelenleg a karrierje és a gyerekek, szülői feladatok között próbál lavírozni.
Üzemanyagár: Putyin bosszújától tarthatnak az autósok
A Kreml, ahogyan tavaly a gázcsapok elzárásával, idén a dízelhiánnyal akarja jobb belátásra bírni a nyugati világot. Kérdés, meddig...
Német külügyminiszter: a menedékkérőket el kell osztani az EU-n belül
Igazságos megoldást emleget a Zöldek politikusa.
Egy vásárló beperelte a Starbucksot, mert a gyümölcsös italában nem volt gyümölcs
Az amerikai nő szerint a Starbucks megtéveszti a fogyasztóit.
Nem járnak rendesen a buszok, Vitézy Dávid kifakadt
Romlik a buszszolgáltatás megbízhatósága Budapest agglomerációjában, Budakesziről Budapestre például ma reggel 35-ből mindössze 21...
"Igazságosan" kellene elosztani a menekülteket az EU-ban - mondta a német miniszter
Rendezetten és igazságosan el kell osztani a tagállamok között az Európai Unióba érkező menedékkérőket - jelentette ki a német...
Könyves Norbert: „Sok a lábtenisz edzéseken, így a gólom előtti mozzanat már be volt gyakorolva…” – videóval
Az NB I hetedik fordulójának alighanem legszebb gólját szerezte Könyves Norbert szombaton, a Paks támadója a PAFC elleni mérkőzés 66....
Sport
Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést
Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.
Szoboszlai-kritika: kormányos a gépházban, technikája finom, akár a selyem
Parádés osztályzatok, nem tud betelni a brit média honfitársunk játékával.
Győzött a Hertha, Dárdai Pál 17 éves fia volt a meccs hőse
A berlini csapat a harmadik meccsét nyert meg az idei szezonban.
A fantasztikusan játszó Szoboszlai Dominik vezérletével nyert PL-rangadót a Liverpool - videó
Kerkez Milos öngólt fejelt a Bournemouth-ban, a csapata kikapott a Brighton otthonában.
Különleges korcsolyával sokkolt mindenkit Liu Shaoang - képek
Remekelt a Kína-kupán.
Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa
Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.
Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián
A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.
A Debrecen hatalmas verést kapott hazai pályán a Bajnokok Ligájában
Szikora Melinda és Faluvégi Dorottya csapatától.
Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok
Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.
Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége
Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.
Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron
Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn
A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval
Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.
Bulvár
Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország
Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?
Most jött a felfoghatatlan hír: holtan esett össze koncertje közben az imádott operaénekes
Mindenki sokkot kapott.
Heti horoszkóp szeptember 25-től október 1-ig: a Kost nagy meglepetés érheti, a Bakra rátalálhat a szerelem
Ezen a héten is izgalmas dolgok várnak a csillagjegyekre.
Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban
Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze.
Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást
Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a
Jelentősen csökken a benzin ára
A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.
Fellélegezhetnek az ingatlantulajdonosok: békén hagyja őket a kormány
Ha nem kezdődik meg a felkészüléshez szükséges anyagok közzététele és a lakosság tájékoztatása a közelgő, nagy horderejű változásokról, akkor nyomos indoka áll fenn annak, hogy a jogalkotó elhalassza az E-ING
Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról
A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.
Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést
Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.
Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége
A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.
Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...
Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal
Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül
Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat