Labdarúgó NB I - Srdjan Blagojevic lett a Debrecen vezetőedzője
A szerb Srdjan Blagojevic lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC vezetőedzője.
hirdetés
A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 49 éves tréner korábban a kazah FC Asztana és a Kaszpij Aktau, illetve a szerb FK Indija együttesét irányította. Az Asztanától múlt kedden távozott, a csapatot a bajnoki tabella második helyén adta át utódjának, a kupában pedig elődöntőbe vezette.
Blagojevic már szerdán munkába állt a DVSC-nél, és segítőivel megkezdte új együttese felkészítését a Budapest Honvéd elleni bajnokira, amit jövő szombaton rendeznek.
A debreceniek nyolc forduló után a kilencedik helyen állnak a tabellán. A portugál Joao Janeirót augusztus végén menesztették, az azóta lejátszott két bajnoki találkozón és a Magyar Kupában megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányította a csapatot.
hírek innen, onnan
Brutál árcsökkenést jelentettek be a távhőnél: ez rengeteg magyart érint
Az Energiaügyi Minisztérium októbertől tovább csökkenti az intézmények távhő díjait, a nem lakossági fogyasztók költségeit újból...
Megmutatta magát az embereknek a világ első repülő autója
Irgalmatlan drágán árulják majd, ha egyszer forgalomba kerül.
Meghalt egy 14 éves lány és a sofőr egy liverpooli buszbalesetben
A buszon 54-en utaztak, rengeteg a sérült.
6 ige, amit nem tudsz felszólító módba tenni – Próbáld csak meg.
Veled is előfordult már, hogy a mondat közepén megakadtál, mert a máskor olyan magától értetődően jövő ragozás egyszer csak nem ment?...
Brutális mennyiségű eső esett New Yorkban, a város jó része víz alatt van
A metrók leálltak, az egyik reptér terminálját le kellett zárni.
Lázár János benyújtotta javaslatát a parlamentnek
Új szakmai ünnepnap jöhet decemberben.
Egy hónap alatt 141 ezer német kezdett el munkát keresni
A németországi munkanélküliségi adatok nagyjából megfeleltek a vártaknak.
Van egy biztos jele annak, hogy idén már nem lesz mozgósítás Oroszországban
Az orosz védelmi minisztérium bejelentése szerint október 1-jén kezdődik az őszi sorozás, melynek során az Oroszországi Föderáció...
Megszólalt a MÁV, szerinte az osztrákok kedvéért olyan döntéseket kellett volna hozni, amelyek hátrányosan érintették volna a belföldi forgalmat
Az ÖBB felelőssége, hogy az ideiglenes forgalmi rend Bécsben ne okozzon a minimálisnál nagyobb kényelmetlenséget az érintett utasoknak....
Eltörte a lábát a színpadon a magyar fiatalok egyik kedvenc előadója, biztonságiak vitték le a színpadról
Manuel a Budapest Parkban koncertezett tegnap, és bár az este végére eltörte a lábát, a fiatal előadó mégis úgy gondolja, ez volt élete...
Kutatók éjszakája - Interaktív bemutatók és előadások a Fővárosi Állatkertben
Az állatkerti munka kulisszatitkaival és tudományos hátterével ismerkedhetnek meg az érdeklődők péntek este a Fővárosi Állat- és...
Négy börtönőr életveszélyesen bántalmazott egy rabot – Már őrizetbe is vették őket
Életveszélyesen megvert egy fogvatartottat négy büntetés-végrehajtási dolgozó. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe...
Sport
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából
Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.
Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó
A csatárt az MLSZ hároméves eltiltással büntette, a rendőrségen is feljelentették.
Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen
Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.
Hosszú időre kidőlt a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos térdsérülést szenvedett.
Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása
A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.
Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának
Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.
Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban
A Ferencváros csapatát erősíti.
Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért
A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.
Szilágyi Áron ismét olyat tett, ami eddig keveseknek sikerült
Rajta kívül még egyetlen férfi vívó sem nyert három egymást követő olimpián aranyat, most pedig ennek elismerése lett egyedi.
Megőrült a világ: ilyen még nem történt a spanyol bajnokságban
Ez az igazi katalán csoda.
Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak
Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.
Bulvár
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére
Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.
Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek
Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted
Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott
Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.
„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...
A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!
Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával
Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.
Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember
Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.
A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt
Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Jogi lépéseket tett A mi kis falunk gyártója a pilisszentléleki férfi ellen, aki nem fizette vissza a cég mill...
Reményi János pilisszentléleki lakos ugyan jogerősen is elvesztette a Kúrián A mi kis falunk című sorozat gyártójával szembeni személyiségi jogi perét, ám egyelőre mégsem fizette vissza a gyártócégnek a vállal
Leáll az üzemanyag-ellátás Magyarországon? A szakértő másfél hetet adott nekünk
Az energetikai szakértő szerint hatalmas káoszt okozna, ha visszahoznák a hatósági áras üzemanyagot.
blogmorzsák
Budapest egyedülálló gyöngyszeme
A Sas-hegy Budapest természeti értékei közül kevésbé felkapott - ennek megvannak a pozitív és negatív oldalai is.
Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni
Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat