Ezt olvasta már?

K&H: elrajtolt az iskola, érdemes a zsebpénzkérdést is rendbe tenni

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen.


Láncfűrésszel támadt a rendőrökre

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 47 éves férfival szemben, aki Taksony egyik utcájában láncfűrésszel támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre két évvel ezelőtt.


hirdetés

A vádirat szerint a férfi 2020. szeptember 27-én a szomszédaival szemben agresszívan, támadólag lépett fel: egy működésben lévő benzinmotoros láncfűrésszel fenyegette őket, valamint tárgyakat rongált meg - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A szomszédok bejelentésére rendőrök érkeztek a helyszínre, akik felszólították a férfit, hogy a láncfűrészt tegye le, ő azonban a felszólításnak nem tett eleget, és a rendőrökkel szemben is támadólag lépett fel. A vádlott azzal a többször megismételt kijelentéssel, hogy most mind meghalnak, a továbbra is működésben lévő láncfűrészt mellkasmagasságban tartva megindult a járőrök irányába. A gázkarral a gép fordulatszámát megemelte, majd a láncfűrészt föl-le, illetve oldalra mozgatva kaszáló mozdulatokat tett az eljáró rendőrök felé.

Az intézkedő rendőrök kizárólag azért nem szenvedtek sérülést, mert a vádlott támadása elől hátrálni kezdtek. Ha nem ezt teszik, a vádlott a láncfűrésszel elérte, és a fejükön vagy felsőtestükön megsebesítette volna a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket - írták.

A férfi ezután visszafutott a kertjébe, majd behúzta a kertkaput. A rendőrök követték az őrjöngő férfit, majd amikor a kapuhoz értek, a vádlott ismét az egyik rendőr felé irányította a működő láncfűrészt úgy, hogy azt a kerítés résein tolta kifelé.

A rendőrök végül testi kényszert alkalmazva elfogták és előállították a férfit.

Az ügyben a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján eljáró Fővárosi Nyomozó Ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő 47 éves férfival szemben hivatalos személy, illetve több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Budapest Környéki Törvényszékre.

A vádlott jelenleg egy korábbi, másik ügyben - hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt - kiszabott jogerős fegyházbüntetést tölti - áll a közleményben.

 







0

hírek innen, onnan

Nagy János: A magyar keresztény kormány idejekorán felismerte, új világrend van születőben

Az államtitkár az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark felújított rotundájának átadásán beszélt.

Az árgyélusát, milyen ütős az új Henry Cavill-film, az Argylle előzetese.

Az egykori Superman „saját James Bond-filmje”, amelyben Dua Lipa, Samuel L. Jackson és még számos másik sztár is szerepel, februárban...

Újabb régi, közönségkedvenc Star Wars-karakter tért vissza a franchise-ba

Ráadásul az Ahsoka tévésorozatban is ugyanaz az Anthony Daniels bújt C-3PO páncéljába, aki a korábbi filmekben.

Mi lett veled Gen Z? Érdekel még a környezeted, a jövőd?

Halljuk és tapasztaljuk is, hogy a fiatalabb korosztály sokkal fogékonyabb és egyben érdekeltebb is a klímaváltozás lassítása, a...

Csak minden ötödik magyar felnőtt rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással

Annak ellenére, hogy a megkérdezettek több mint fele szerint a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan.

Európa egyik leggazdagabb uralkodója, akiről soha nem hallott, brutális pénzügyi birodalmat épít

A világ egyik legkisebb nemzetét uraló II. Hans-Adam liechtensteini herceg pénzügyi dinasztiája közel egy évezreden át figyelemre méltó...

Tilla megmutatta az új autóját, teljesen elektromos

Tilla számára is fontos a környezetvédelem, és ennek megfelelően egy teljesen elektromos autóra váltott át.

Újdonságot vezetnek be az Auchan áruházaiban Magyarországon

Az Auchan Magyarország több különböző programmal lép fel az élelmiszerpazarlás ellen. A jelenleg bevezetés alatt álló Smartway rendszer...

0

Sport

Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról

A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.

Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából

Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.

Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen

Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.

Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó

A csatárt az MLSZ hároméves eltiltással büntette, a rendőrségen is feljelentették.

Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása

A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.

Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának

Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.

Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban

A Ferencváros csapatát erősíti.

Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért

A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.

A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért

A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.

Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak

Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.

0

Bulvár

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor

Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.

Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére

Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.

Csíkos köröm, mi okozhatja?

A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.

Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek

Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted

Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?

Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde

Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával

Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.

Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...

Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.

„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...

A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!

Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott

Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.

Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember

Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.

A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt

Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.

blogmorzsák

Nagy sajtos pizza teszt

31 bolti sajtos pizza vaktesztje 2.000 - 7.000 Ft/kg ársávban.

Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni

Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.

Ezért érdemes ezt nőként is tudni!

A BPH rengeteg férfit érint. Ezeket a panaszokat a családtagok is észlelhetik.

0