Ezt olvasta már?

Kutatás: a többség megszavazta volna a Sargentini-jelentést

A megkérdezettek közel háromnegyede hallott a jelentésről - olvasható a Vasárnapi Hírek megbízásából készült kutatásban.


Leginkább a környezet tud segíteni a gyász feldolgozásában

Leginkább a környezet, a barátok, rokonok támogatása tud segíteni a gyász feldolgozásában egy szeretett ember elvesztése esetén - mondta Földi Rita klinikai szakpszichológus a halottak napján, csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.


hirdetés

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a gyászoló magába fordul, vagyis éppen azokat a társas kapcsolatokat veszíti el, amelyek a segítséget jelenthetnék - tette hozzá.

A szakember elmondta: a gyász első szakasza a tagadás, vagyis a "nem lehet igaz" érzése, ami általában a temetéssel zárul le. Ezután jön az a szakasz, ami a leginkább megviseli az embert, amikor súlyos testi tünetekkel kísért érzelmi reakciók jelentkezhetnek. Továbbá, hasonlóan az általános depresszióhoz, az örömre való képességet veszíti el az ember.

Normális esetben a gyász egy évig tart és a környezet segítsége, adott esetben változása változtathatja meg a gyászoló érzelmi állapotát - mondta a szakpszichológus.

 








hírek innen, onnan

Rózsa György büszke rúdtáncos lányára

Szexi fotók készültek Csilláról.

Nagyon megdrágulnak a közjegyzői díjak, itt a magyarázat is

A közjegyzői díjak mértékét, a díj kiszabásának és megfizetésének módját az állam határozza meg.

Moszkva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállít Szíriának

Múlt héten a szíriai légvédelem lelőtt egy Il-20-as típusú orosz felderítő gépet, fedélzetén 15 katonával.

A Várkert Bazárba költözik a Margó

40 kiadó mutatja be újdonságait.

Vadat gázolt el egy autó Soponyánál

Két ember megsérült a balesetben.

Botrány az X-Faktor válogatón - Rátámadt a zsűrire az egyik versenyző

A 2018-as X-Faktor válogatói sem voltak balhéktól mentesek.

Szélsőséges tombolásba kezdett Márky-Zay Péter

Előbb az afgán erőszakoló migránst mentegette gyomorforgatóan, most pedig Lázár János haláláról ábrándozik.

Nem UFO, sokkal durvább annál: kiderült, miért zárták be rejtélyes körülmények között a csillagvizsgálót

Már korábban beszámoltunk róla, hogy szeptember közepén váratlanul bezártak egy új-mexikói csillagvizsgálót, ahol az FBI is megjelent-...

A hálószobában is ficánkol ezerrel: új szintre emelkedett a szexuális élete a kettévágott nyelvű nőnek - fotók

A Los Angelesben élő nő gyíkemberre hasonlít kettévágott nyelvével, állítása szerint szexuális élete is sokkal jobb lett általa.

Brutálisan összeverte, majd megkötözve a lakásba zárta élettársát Konyáron egy férfi

Súlyosan bántalmazta és megkötözte élettársát egy Konyári férfi.

Hemingway nem zárta ki a Honvéd eladását, 10 millió eurót kérne

Hamarosan kiderül, ki építi az Új Bozsik Stadiont.

0

Sport

Földbe döngölte Szlovákiát a magyar válogatott

Az első negyedben annyi pontot szereztek a mieink, ami egy egész meccsre elég lett volna.

Nem a csapata miatt nehéz beválogatnia Dzsudzsákot Marco Rossinak

Egy nyílt levélben még lehet csúsztatgatni, de a pályán sokkal nehezebb lesz mindenkivel elhitetnie, hogy ott a helye a válogatottban.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Luka Modric

Fizethet is egy csinos összeget a világbajnoki ezüstérmes.

Ostoba kiállítás, jó Piqué, rossz Piqué, Messi-gól, Barca-iksz

Katalán szomszédjai ellen veszített pontokat először a Barcelona.

Nem ússzák meg. Ez várhat a Miskolcon verekedő szlovákiai huligánokra

Miskolc Ijedt tekintetű gyerekek, remegő szülők, botrány még vasárnap is indulatosan beszéltek a szemtanúk a DVTK JegesmedvékZvolen (0-5) hokimeccsen kirobbant balhéról.

A Szeged legyőzte a tavalyi ezüstérmest a BL-ben, a Barca emberhátrányban játszott döntetlent

Babos feladta mérkőzését, Stollár főtáblára jutott. Ez történt vasárnap.

Nagy Ádámék zseniálisan, négy húzásból kontrázták le a Romát

A magyar középpályás konkrétan nem vett benne részt, de legalább végre kezdőként lépett pályára.

Vereség ide vagy oda, élete meccsét játszotta a szegedi pályamunkás - fotók

Szeged Olykor előfordul egy sportoló életében, hogy tudja, biztos lesz a vereség, mégis ünnepként vár egy találkozót. Szombaton a Csongrád megyei I. osztályban szereplő Szegedi VSE futballistái hangolhattak így meccsükre a Magyar Kupában, hiszen a Fradival csaptak össze.

Kézilabda-BL: a MOL-Pick Szeged legyőzte az előző kiírás döntősét!

Óriási meccsen, négygólos hátrányból visszakapaszkodva verte a magyar bajnok a Nantes-ot.

0

Bulvár

Rettenetes hideg télre számíthatunk: ez az oka

A Meteorológiai Világszervezet közlése.

Ezt ették régen a földművelő parasztok

Régen a földeken, mezőkön dolgozó parasztok étkezési szokásait a munka határozta meg és az, hogy mi biztosította számukra a kellő energiát az egész napos földműveléshez.

4 helyesírási hiba, amit a legtöbben elkövetnek

A helyesírás régóta vitatott téma. Valakinek érzéke van hozzá, míg valakinek sok-sok olvasás és tanulás hatására javul a helyesírása. Persze, a számítógépes helyesírás-ellenőrző programok korában felmerül a kérdés, hogy fontos-e egyáltalán. Mindenesetre mutatunk néhány tipikus hibát, amelyet nagyon sokan elvétenek. Te köztük vagy?

Ezeket ettük tízóraira a 80-as években

Emlékszel a rántott húsos zsemle, a briós, a búrkifli és a műanyag kancsóba töltött kakaó ízére? A tízórai még a matekóra előtti gyomorgörcsöt is képes volt megszüntetni.

Sarka Kata smink nélkül és kifestve - Óriási a különbség

Sarka Kata megmutatta, milyen, ha nem visel sminket.

Heti horoszkóp szeptember 24-től 30-ig: a Kosnak udvarolnak, a Skorpió új tervet szövöget

A heti horoszkóp szerint mozgalmas hét elébe nézünk, különösen a szerelem vonatkozásában.

Mi történt már megint Nicole Kidman arcával? Átlátszó ruhája sem vonja el róla a figyelmet

Vegyes fogadtatásban volt része Nicole Kidman legújabb fotóinak, melyek a Marie Claire címlapján és hasábjain jelentek meg. Voltak, akik dicsérték a felvételeket, de sokakból ellenérzést váltott ki, hogy a képeket nagyon erősen kiretusálták, és az 51 éves színésznő éppen csak harmincasnak néz ki rajtuk. A fotókat Thomas Whiteside készítette, Kidmant pedig a magazin divatigazgatója, Joseph Errico [...]

Viszlát, hasi zsír. - Napi 2 evőkanál az elixírből segít.

Bizony, olykor szükségünk lehet a gyors fogyásra, különösen a mennyei ételekkel csábító ünnepek környékén vagy a bikiniszezon előtt! Készítsük el az elixírt, melynek napi fogyasztása csodákat tehet a vonalainkkal! Számos, villámgyors alakváltással kecsegtető diétáról hallhattunk már, ám az az igazság, hogy jó részük csak átmeneti megoldást hoz. Hosszútávon nem lehet folytatni, talán még káros is [...]

Ausztriában így csinálják: Biztonságban buszon, metrón, villamoson

Az idősek hónapja alkalmából biztonsági képzést kínál időseknek a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien. Az előadások során elsajátíthatják például a helyes magatartást vészhelyzetben, illetve megtanulják, hogyan hívhatnak segítséget a járműveken - írja az orf.at.

Nagyon durva lesz a hétfő hajnal

A meteorológus szerint nem túlzás azt állítani, hogy vízszintesen fog esni az eső.

blogmorzsák

Hatalmas tömeg a nyilvános akasztáson

Német prostituáltak a háború után, a széf, ami megölte Jack Danielst, le­zu­hant német repülőben lakó oro­szok, és sok ritka fotó a múltból.

Ezt is az EU fizette, nem a Fidesz

„Kommentben igazítottuk ki Tállai Andrást.“

Szijjártó nyilvánosan bevallotta, hogy az Orbán-kormányt kilóra megvette a német autóipar?

Egy héten belül a Gazpromnak, majd a német autóiparnak puncsol alázatosan.

Miért maradnak együtt és miért szakítanak a párok?

Nincs optimális párkapcsolat. Talán nem is lesz.

A kérdés nem az, hogy jó iskola -e a Budai Nagy Antal Gimnázium

Hanem, hogy miért kell megnehezíteni az ott tanító pedagógusok dolgát.

Izrael elleni lépesek Szíriában

Vége az izraeli vadászgépek szíriai légtérben végrehajtott szabad manővereinek.

A zöld rendszámos csalók sokan vannak

És még mindig nem érdekelnek senkit.

Milyen szolgalelkű, megalkuvó néplélek uralkodik ebben az országban?

A leggyalázatosabb válaszok érkeztek egy hazai felmérés egyik kérdésére.

Rockkoncertek, melyek tragédiával végződtek

Elképesztő szervezési hibák, szél­sőséges időjárás, hanyagság, terrortámadás: a rocktörtén­elem legtragikusabb koncertjei.

Hogyan lehet ol­csón körbe repülni a Földet?

Titkos repülőjegyek, fura szabá­lyok és pár honlap, ahol lefog­lalhatjuk az utazást mind az öt kontinensre.

Ülőmunkát végzel? Így előz­he­ted meg a szövődményeit

Annyi veszélye van, hogy felsorolni is nehéz.

0