Ezt olvasta már?

A panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei

Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei.

0

Lovasi András: a Tűzijáték délben lírai lemez, szobapop

"Valami egészen mást akartam csinálni, mint eddig, lírai lemez született, szobapop" - mondta a pécsi születésű Lovasi András az MTI-nek Tűzijáték délben című új, második szerzői anyagáról, amelyen egy merengő, visszatekintő előadó hallható.


hirdetés

"Egyes szám első személyben született dalok vannak rajta, ha úgy tetszik, egy belső monológ szakaszai. Nincs benne szerepjáték, kevés az elképzelt szituáció, a szövegek a gondolataim sokkal direktebb leképezései, mint a Kiscsillagban. Egyesek hiányolják belőle az öniróniát, holott ott van az, csak másként" - fejtette ki.

Az albumot az eddig megjelent kritikák többsége kedvezően fogadta, igaz, volt egy netes hírportál, amely Lovasi András "ákosodási" folyamatáról írt. A lemez szövegvilágában hangsúlyos elem az elmúlás (Nem kell), a gyerekkor (Sziluetthuszár; 1971; Bükfürdő), a közérzet (Ének rólunk, A szél).

A Tűzijáték délben tizennyolc évvel követte az énekes, zenész első, Bandi a hegyről című szólólemezét, amely még a Kispál és a Borz idején jelent meg. Mint most felidézte, az azon szereplő dalok abban az időben születtek, amikor évek elteltével újra elővette a gitárját, illetve megismerkedett zeneíró szoftverekkel.

"Gondolatban sokszor nekifutottam a második lemeznek az elmúlt kb. tíz évben, de a megszületett anyagra nem sok került rá a régi időkből. A legkorábbi talán a 2011-ben született Féreg, aminek a zenéjét Szabó Attilával közösen írtam, a gyerekkori dalok az utolsó két-három évben íródtak, a Hosszú árnyék és a Kell a hely pedig közvetlenül a lemezfelvételek előtt. Az eredeti terv az volt, hogy a lemez 2017 novemberére, az Arénában tartott 50. születésnapi koncertemre jön ki alkalmi kiadványként, de nem fért bele az időmbe" - mondta Lovasi András.

Az élő verziót eddig csak a Vígszínházban láthatta a közönség néhány hete. Lovasi szerint a koncertváltozat jobb lett és még jobb lesz, mint amit korábban gondolt róla. "Főleg úgy, hogy előző este történt az autóbaleset, ami kihatott a lelkiállapotomra, és akadt néhány pillanat, amikor szétestem. Összességében, a körülményekhez képest összeszedett voltam" - idézte fel a március 28-i délutánt és estét.

Mint kifejtette, nagyon élvezi a projektet, amelyet rendkívüli módon feldob a fúvósok (oboa, tárogató, trombita, kürt) masszív jelenléte. "Nem akartam hangsúlyos gitárt, minél messzebb szerettem volna kerülni attól a hangzástól, amit eddig csináltam. Karakteresen másra törekedtem, mint amilyen mondjuk a Kiscsillag, például a lemezen nem nagyon hallható rockdob, inkább más ütőhangszerek".

Lovasi András felidézte, hogy a kiegészítő hangszereket először vonósokkal képzelte el, de aztán letett erről. "A feleségem hatására mostanában viszonylag sokat járunk komolyzenei koncertekre, a Zeneakadémián és a Müpában néha a zenekar mögött is le lehet ülni a nézőknek. Ez a kedvenc helyem. Innen sokkal jobban hallom a színpadon hátul elhelyezkedő fúvósokat és az ütősöket, talán hangosabban is, mint az optimális. De imádom ezt a helyzetet, és biztos hatással volt a Tűzijáték délben hangzására, a fúvósok és az ütőhangszerek kiválasztására."

A lemezen közreműködött a Kiscsillag két tagja (Szesztay Dávid - zongora, gitár; Erős Márton - basszusgitár), az ütőhangszereket Gábor Andor szólaltatta meg. Fúvós hangszereken a Csík Zenekarból ismert Makó Péter (ő készítette a fúvós hangszereléseket az új és a régebbi Lovasi-dalokra), Erős József, Kis Árpád, Bizják Gábor és a pécsi Band of StreetS játszott.

Lovasi András elmondta, hogy a produkció a lekötött Kiscsillag-koncertek miatt tavasszal és nyáron csak háromszor látható és hallható: május 25-én az Örvényeshegy Pikniken, május 31-én Kapolcson, június 19-én pedig a Fishing On Orfűn. Viszont novembertől országos turnéra indul a szólóanyaggal zenésztársaival, és néha kisebb közönségnek lesz egyszálgitáros verzió is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az orosz gabonaexport lebonyolításában súlyos problémák vannak

A világelsőséget ostromló orosz gabonaexport lebonyolítása komoly nehézségekbe ütközhet, mivel azt alapvető szervezési hiányosságok...

10 millió fontra perli volt ügynöke Ricciardót

Necces helyzetben az F1-pilóta a csapatváltása miatt. Kiderült, egy vagyont keres új istállójánál.

Markos György 73 évesen már nem akar színpadon bohóckodni

Volt sztrókja, infarktusa, fogyott vagy negyven kilót, most inkább élne még egy kicsit.

Kiderült, mi lehet az OKJ-s képzések megszüntetése után

A megszűnő Országos Képzési Jegyzék helyébe lépő új szakstruktúra kialakítása még javában tart, de egyes területeken már...

Durva létszámleépítést tervez az UniCredit

Akár 10 ezer embert is elbocsáthat az UniCredit olasz bank működési költségcsökkentő tervének részeként.

Összetartó családok foglalkoztak kábítószer-termesztéssel, értékesítéssel, de jött a rendőrség

Békésben füvet termesztett egy család, Veszprémben egy nagycsaládos pár mindennel kereskedett.

Ezermilliárdokat veszteget el az állam a koncesszióba adott autópályákkal

Az M5-ös és az M6-os autópályák fenntartása a világ legrosszabb üzlete ebben a konstrukcióban.

Zöldben nyithat Budapest

Emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Cukormentes étcsokoládét fejlesztett a Nestlé

A Nestlé bemutatta 70 százalékos étcsokoládé termékét, mely szinte teljes mértékben kakaógyümölcsből készült és nem...

Egész Venezuelában elment az áram

Nicolás Maduro elnök kormánya - ahogy korábban is - az ország vízi erőműveit ért elektromágneses támadással magyarázta a történteket.

Kylie Jenner gyermeke apjával akart cukiskodni, de közben mozgássérült helyre parkolt

A celebritás még a kép posztolása után sem vette észre a hibát.

0

Sport

Vizes vb: Milák Kristóf a legjobb idővel jutott tovább, Hosszú kiesett

Kenderesi Tamás rengeteg vizet nyelt, de így is ott lesz a elődöntőben.

"Zidane egy szégyen"

Megkezdődött az adok-kapok: Gareth Bale ügynöke nekiment Zidane-nak a francia kijelentései miatt.

Megvan a Fradi ellenfele, ha továbbjut a Valletta ellen a BL-ben

Megvolt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolása Nyonban, a Fradinak a horvát vagy a grúz bajnok jöhet.

Meghalt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Az ausztrál Peter McNamara párosban aratta legnagyobb sikereit.

Kozma Dominik is beleszállt a kínai világbajnokba: Ezt az embert ignorálni kell

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Összefutott Messiékkel a strandon, velük töltötte a napot egy 11 éves fiú

A történet meghittségét árnyalja, hogy mindez egy zárt luxusszigeten történt.

Üzent a doppingteszten megbukott kajakosnak Dombvári Bence

Üzent Takács Tamarának, az eltiltott kajakosnak Dombvári Bence.

A magyar csapatoknak is sorsoltak az El-ben: az Eintracht Frankfurt és az AEK Athén is jöhet

A Bajnokok Ligája után az Európa-liga harmadik selejtezőkörének párosításait is kisorsolták Nyonban.

A Barca rosszfiúja döbbenetes képpel üzent az ellenfeleknek: készen áll

Most még nyaral, de fejben már a pályán van Arturo Vidal.

A Real sztárjának ügynöke szerint Zidane egy szégyen

Gareth Bale menedzsere visszaszólt a franciának, miután sokadszor kritizálta a walesi futballistát.

0

Bulvár

Hatgyermekes édesapa halt meg szörnyű balesetben a strandon

"A partnerem, a szerelmem és az otthonom halt meg..."

Most lefelé hullámvasutazik a benzin és a gázolaj ára

A Mol 6 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Megáll az ész: Mellvillantós merész fotót posztolt Hódi Pamela

Még mindig keressük az állunkat a fotót csodálva!

Bomba forma: Gáspár Evelin megmutatta hibátlan bikini-bodyját

Úgy látszik, teljes mértékben megtérült Gáspár Evelin kemény munkája, hiszen elképesztő formában van a celeblány!

Jogosnak tartja a kormány, hogy közel 10 milliárddal megcsapolta a nyugdíjvagyont kezelő céget

Ez derül ki az Mfor.hu cikke alapján egy képviselő által írásban feltett kérdésre adott államtitkári válaszokból.

Ufókról készült hiteles fotók az 1870-1979 évekből. - Elképesztő képsorozat

Egy igazán profi külföldi oldal összegyűjtötte talán az összes létező hiteles, de legalábbis nagy valószínűséggel annak mondható ufókról készült fotókat. Kiválogattuk ezekből a legdöbbenetesebbek, legérdekesebb képeket, köztük azokat, amik a különböző holdraszállások alkalmával készültek. Következzenek ezek az ominózus képek az 1870-1979 évekből!

7,3 milliárd forintot fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét

A kormányzati beszerzéseknél kifizetett kenőpénzek szúrtak szemet az amerikai hatóságoknak, peren kívüli megállapodás született. Fizet a magyar leányvállalat és az anyacég is.

Keresztben vontatta az utánfutót az utánfutón - lekapcsolták az M1-esen

Egy férfi balesetveszélyesen rögzített, túlsúlyos rakománnyal közlekedett az M1-es autópályán - a vontatási szabályok megsértése és a túlsúlyos rakomány elhelyezése miatt helyszíni bírságot szabtak ki a sofőrre.

Ritkán látni őket: Családi fotót posztolt Sebestyén Balázs

Nem gyakran mutatja meg feleségét és két fiát a showman, most azonban megtette.

Van remény: léteznek még olcsó balatoni nyaralók.

Még több tucat olyan Balaton-közeli település van, ahol a nyaralók, lakások és házak átlagára 10 millió forintnál is olcsóbb.

blogmorzsák

Ha muszlim a munkatársad

Egy Angliában élő magyar tapaszta­latai muszlim munkatársakról. Mit gondolnak életről, terrorról, csa­ládról és munkáról?

Nyaralás a barátnővel egy négy éves kapcsolatban

„Az én poénjaimon nem nevet, a kigyúrt srácén, aki odacsapódott hozzánk, harsányan kacag.“

Megsokszorozódik-e a nemi betegek száma fesztiválszezon után

Nagy port kavart nemrég egy app, ami szerint hússzor annyian lettek betegek. Vajon tényleg ekkora a baj?

A román borász szőlőjét szüzek tapossák

És a tévében elmondta, hogy papírja is van róla.

Elmebeteg feliratok a csomagoláson

„Azért olvasod, mert elfelejtetted a WC-re hozni a telefonodat?“

"Mindenkiben van egy parányi neutroncsillag-maradvány"

Márka Szabolcs és Vecsei H. Miklós beszélgetése a gravitációs hullámokról, asztrofizikáról és a tudomány lehetőségeiről.

Töltött paprika zöldséges bulgurral

A klasszikus töltött paprika húsmentes verziója cukkinivel, gombával és bulgurral.

Mindig marad hatalom a kezedben

Megemlékezés Heller Ágnesről.

Szexi vagy nem? - Sztárok bikiniben

A sztárok kedvenc fürdőruhái az isteni Marilyntől a mesés JLo-ig, egy fantasztikus galériával.

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

Kipróbáltuk a fagyit, amiről most mindenki beszél

Varázslat! Tíz perc múlva is gömb!

0