MLSZKSZ: 20–25 százalékkal drágulhat az áruszállítás és a raktározás 2024-ben
Az útdíjak, az üzemanyagok adója és a bérköltségek is nőnek, emelkednek a raktárbérleti díjak
Mintegy 20–25 százalékkal drágulhatnak 2024-ben az áruszállítási és logisztikai díjak a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének előrejelzése (MLKSZKSZ) szerint.
Az áremelkedés hátterében uniós jogharmonizációs intézkedések, környezetvédelmi költségek, illetve inflációs hatások állnak. A jövő év elejétől jelentősen emelkedő útdíjak, az üzemanyag jövedéki adójának változása, valamint az ágazatban várható kétszámjegyű bérnövekedés nagymértékben növeli a logisztikai vállalkozások költségeit, amit kénytelenek beépíteni a díjaikba. Az energiaárak csökkenése ugyanakkor mérsékelheti a raktárlogisztikai költségeket.
Jelentősen nőnek a jövő év elejétől a logisztikai ágazatot érintő költségek, ami hatással van a fuvarozási és raktározási díjakra is. Január elsejétől literenként 41 forinttal emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója, valamint érdemben nőnek a közúti áruszállítást terhelő útdíjak, illetve bővül az útdíjköteles szakaszok száma is Magyarországon. Az adó-, illetve díjemelés hátterében részben európai uniós jogharmonizációs okok állnak, a tagállamok sorra emelik az úthasználati díjakat, Németországban 2024-től például az eddigi kétszeresére.
A korábban is több elemből álló magyar útdíjrendszer jelentősen átalakul. Az áruszállító járművek tulajdonosai új szisztéma szerint fizetik a környezet- és zajterhelés után számított, úgynevezett külsőköltség-díjat, amely a levegő- és zajterhelés esetében az utak típusától függően változó, míg a szén-dioxid-kibocsátás tekintetében tengelyszám és környezetvédelmi kategóriánként fix díjtétel lesz. Emellett minden áruszállító járműnek – járműkategóriák szerint – továbbra is fizetnie kell az infrastruktúrahasználati díjat. Ráadásul az új rendszerben az útdíjak egy évben akár többször is módosulhatnak majd. Továbbá bővül az útdíjköteles szakaszok száma is, az M0-s körgyűrű M5 és M1/M7 közötti szakasza is fizetős lesz.
Az MLSZKSZ számítása szerint Magyarországon átlagosan több mint 59 százalékkal emelkedik az útdíjköltség, ami önmagában 8-10 százalékkal növeli a fuvardíjakat. Ehhez jön hozzá a jövedékiadó miatti jelentős üzemanyag-drágulás (5 százalék), valamint a bérköltségek kétszámjegyű (minimum 10–15 százalékos) növekedése. Összeségében legalább 25 százalékkal kénytelenek növelni díjaikat a fuvarozók.
Az áruszállítás mellett a raktárlogisztikai költségek is drágulnak 2024-ben az idei magas infláció (kb. 17,5 százalék), a munkabérek emelése (10–15 százalék) és a bérleti díjak növekedése (10–15 százalék) miatt. Az energiaárak csökkenése – a gáz és áram ára átlagosan 20-25 százalékkal csökken 2023-hoz képest – ugyan mérsékelheti a költségeket, de kompenzálni nem tudja, ezért a szolgáltatók összességében legalább 15-20 százalékkal kénytelenek növelni a díjaikat.
„A költségek növekedése az egész logisztikai ágazatot érinti, a díjak emelése nélkülözhetetlen a fuvarozási kapacitások fenntartásához, főként egy olyan időszakban, amikor a csökkenő fogyasztás miatt visszaesőben vannak az áruszállítási volumenek” – hangsúlyozza Bíró Koppány Ajtony. Az MLSZKSZ főtitkára hozzátette. „ha nincs díjemelés, a cégek le kell építsék a kapacitásaikat, ami később nagyon sokba kerül majd a gazdaság minden szereplőjének. Egy gazdasági fellendülés esetén csak nehezen lehet újraépíteni a megszüntetett képességeket (humánerő, technika, fuvareszköz), ennek árát pedig a megbízók többszörösen fogják megfizetni.”
Az MLSZKSZ szerint a jövő évi költségemelkedés hatására így is sok kisebb fuvarozócég kényszerülhet bezárni, elsősorban azok, amelyek az megbízókkal kötött előnytelen szerződéseik miatt nem tudják a növekvő költségeket beépíteni az áraikba, és nem rendelkeznek megfelelő likviditással.
hírek innen, onnan
Magyar Péter már 30 százalékpontos előnyben a Polymarketen, Orbán Viktor győzelmére egyre kevesebben fogadnak
Magyar Péter győzelmét már 65 százalékra árazzák az itthon elérhetetlenné tett oldalon, ami 30 százalékpontos előnyt jelent Orbánnal...
Molnár Áront letiltotta a Facebook, szerinte az orosz titkosszolgálat állhat a háttérben
A színész szerdán arról számolt be, hogy 72 órás korlátozást kapott a Facebookon, így posztolni sem tud. A noÁr mozgalom alapítója...
Mi lesz most a földgáz árával? Súlyos rakétacsapás érte Katar ipari központját
Katar külügyminisztériuma határozottan elítélte azt az iráni támadást, amely jelentős károkat okozott az ország egyik legfontosabb...
Magyar Péter felkérdezte Orbán Viktort az ukrán zászlós akcióról
A Tisza Párt elnöke Tolnán arról beszélt, hogy 15-16 éves gyerekek mögé bújva akarták lejáratni a Tisza Pártot, de azt is elbukták a...
„Ez nem emlékkoncert.” – Fenyő Miklós családja nem hallgat tovább
Meglepő közleményt adott ki pár órája a magyar rock and roll legenda rokonsága, ami alaposan felkavarta az állóvizet a zenei életben....
Botrány a 70. Eurovízión: így szakadt ketté a mezőny Izrael miatt – mutatjuk, kik maradnak távol
Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a...
Alkohollal ünnepelt, aztán kocsiba ült Tamási fideszes alpolgármestere, csak jöttek a rendőrök a szondával
A politikus ügyében nyomozás indult, ő maga közleményben kért elnézést.
A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában
Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt...
Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete
Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta...
2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon
A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett...
Bejelentették: adócsökkentéssel fékezné az üzemanyagárakat újabb európai ország
Az üzemanyagra kivetett jövedéki adók csökkentését, valamint a fuvarozókat segítő adójóváírást jelentett be Giorgia Meloni olasz...
A Fidelitas elnöke szerint nekik nincs közük az ukrán zászló kifeszítéséhez
Ennek ellenére a szervezet budapesti elnöke elég egyértelműen kapcsolatban állt az egyik akciózóval.
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


