Ezt olvasta már?


MOL Magyar Kupa - Sporttörténeti tettre készül a ZTE

Több ezer zalaegerszegi szurkoló kíséri el csapatát a fővárosba a Budafoki MTE elleni labdarúgó MOL Magyar Kupa-döntőre.


hirdetés

A Zete 1920 Hagyományőrző Egyesület szerint könnyen lehet, hogy közelít majd a létszám az emlékezetes Manchester United elleni 2002-es Bajnokok Ligája-mérkőzéshez, amikor a ZTE 1-0-ra legyőzte a világhírű angol csapatot.

"A Mezőkövesd elleni idegenbeli győzelem lélektanilag rendkívül sokat jelentett a május harmadiki kupadöntőre készülő ZTE FC-nek. Ám nemcsak a csapatnak, hanem a szurkolóknak is, akik egyébként eddig is szorgalmasan szervezték útjukat a Puskás Ferenc Arénába." - fogalmazott az egyesület közleményében.

A Zalaegerszeg a 2002-es bajnoki cím után érhet el újabb kimagasló sikert. Amennyiben legyőzi a szerdai döntőben a másodosztályú Budafokot, a Győr, a Székesfehérvár és a Debrecen után a negyedik olyan vidéki klub lesz, amely nyert már bajnokságot és kupát is.

"S ha még számításba vesszük a férfi kosárlabdát, a zalai vármegyeszékhelyen oly népszerű sportágat, akkor Székesfehérvár mellett csak Zalaegerszeg büszkélkedhet azzal vidéken, hogy bajnok és kupagyőztes csapata van." - írta a Zete 1920 Hagyományőrző Egyesület, amely a Zalatáj Kiadóval rendhagyó módját választotta annak, hogy a Zalaegerszegről, Zala vármegyéből érkező szurkolók mellett azok is ott legyenek a Puskás Ferenc Arénában, akik egykor zalaegerszegiként, zalaiként a fővárosban telepedtek le. A Zalaegerszegi Önkormányzat által Budapesten évente rendezett Egerszegi Kapocs találkozó résztvevőinek elektronikus levélben küldött invitálást a kupadöntőre az egyesület és a kiadó.

"Buzdításban tehát nem lesz hiány zalai oldalon. A szurkolók remélik - nem lebecsülve az NB II-es Budafokot -, hogy a Debrecen ellen 2010-ben 3-2-re elveszített kupadöntő után ezúttal zalai sporttörténeti sikerként Zalaegerszegre kerül a Magyar Kupa is." - áll a közleményben.

 

MTI

 

 

 







0

hírek innen, onnan

Elkezdődik végre a brutális áremelkedés mérséklődése?

Ezen a héten érkezik a májusi magyar inflációs adat, amelyből megtudjuk, hogy az árnyomás enyhült-e idehaza. Ezen kívül jönnek...

Bencsik András: Rossz oldalon állnak a magyar katonák Koszovóban

Az Európai Unió után lépjünk ki a NATO-ból is? (Belföld)

Potyogtak a könnyek: 41 évesen visszavonul Zlatan Ibrahimovic

Bejelentette visszavonulását Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan svéd labdarúgója az olasz bajnokság vasárnapi zárását követően.

5 teendő, amit iktass be, mielőtt elutazol nyaralni

Egy nyaralás előtti készülődés jóval többet takar, mint a csomagolás. A házunk biztonsága mindennél fontosabb, ezért érdemes olyan...

Zlatan Ibrahimovic bejelentette visszavonulását

Idén korrekorder lett az olasz ligában a 41 éves svéd klasszis.

Elkezdődött a gímszarvasok ellése

Május 11-én duplán ünnepelhetett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkja, ugyanis egy napon belül két borjú...

Júliustól szabadabb a farkasok lelövése

Július elsejétől szabadabb kezet kapnak a farkasok lelövésében a svájci kormány által pénteken bemutatott vadászati rendelet alapján, a...

Ráerősít az árversenyre a vezető diszkontlánc: számos élelmiszer már féláron kapható

Jelentősen hozzájárul a fogyasztói árak tartós csökkenéséhez a Lidl. A diszkontláncnál január óta félezer termék ára csökkent...

4 hasznos tanács, ami segít fogyni 40 felett: ingyen vannak és nagyon hatékonyak

Bizonyos egészséges szokások elsajátítása segíthet abban, hogy sikerüljön lefogyni 40 éves kor felett.

Illegális gyorsulási versenyből lett életveszélyes tömegbuli Fóton - videó

Tömegek gyűlnek éjszaka Fótra, a tuningolt autók és motorok illegális gyorsulási versenyére. Munkatársaink felvételeket készítettek az...

Sport

Óriási magyar győzelem Franciaországban

Az Európa-liga arany divíziójának második helyén állunk.

Kudarcot vallottam! – hiába a BL-érem, keserű szájízzel búcsúzott a zöld-fehérek trénere

Bajnokok Ligája-címért tért vissza, három érem jutott végül nekik.

Guardiola zokogott, a Manchester City sztárjai részegen őrjöngtek az FA-kupa-győzelem után - videó

Újabb lépést tett az angol sztárcsapat a történelmi triplázás felé.

Visszavonul a Győr világ- és Európa-bajnok kézilabdázója

Stine Oftedal kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a magyar csapattal.

Meghalt Kristóf Lajos

Az elismert képzőművész, fotográfus végigkísérte a magyar sport számos legendájának pályafutását.

Egy síró labdaszedőlány miatt kizártak egy teniszpárost a Roland Garroson - videó

Egészen elképesztő jelenetek játszódtak le a francia nyílt teniszbajnokságon.

Büntetésre számíthat az önfeledten ünneplő Szoboszlai Dominik

Elszabadult a buli, miután a lipcseiek megnyerték a Német Kupát.

Elek Gábor még nem tudja, hogyan tovább a vesztes BL-döntő után

Az 52 éves szakember elárulta, a történelmi idény ellenére is bizonytalan a folytatást illetően.

Sokkoló horrorbaleset: levegőbe repült az autóversenyző, mentőhelikopter vitte kórházba - videó

Teljesen összeroncsolódott a japán pilóta autója a brutális ütközés után.

0

Bulvár

Kolosszális hibát találtak az Egri csillagokban, 55 évig senki se vette észre

Ezt a bakit 55 év után szúrták ki az Egri csillagokban.

Brutális ára van, veled fizetteti ki a szolgáltató, és nem menekülhetsz előle 

Aki vásárolt már régi házat felújítás céljából, az tudja, hogy előbb-utóbb bővíteni kell az elektromos hálózatot. A jellemzően idő, alig pár elektromos eszközt használó rendszer ugyanis nem bírja a modern h

Negyvenhét éves lett az ember, akitől még Putyin is retteg

Hívei saját börtönbüntetésüket kockáztatva tüntetnek, többeket őrizetbe vettek.

„Ha egy hétre Afrikába küldenénk a gyerekeket, garantáltan észnél lennének, mikor hazajönnek” – Szilasi Ildikó...

Szilasi Ildikó antropológus közel húsz éve járja és tanulmányozza Afrikát, az Utazz Afrikába utazási iroda és az Afrika galéria és bolt ügyvezető igazgatója, az Afrika expo Budapest alapítója. Beszélgettünk a

A kormány csavart egyet a különadókon, mi lesz most az OTP-vel?

Az új extraprofitadó-szabályok többek között kimondják, hogy a bankok megfelezhetik az extraprofitadó-terhelésüket aktív állampapírbefektetéssel. A különadóknál bejelentett módosítások az OTP, a Richter és a

Károly király döntése letaglózta Katalin hercegnét

Károly király szabadulni akar a vagyonától.

Mégis mit csinál egy tanár egész nap? A három hónapos szabadság óriási tévhit

Egy társadalom jövője az oktatáson áll vagy bukik. A magyar közoktatást jelenleg a csekély megbecsültségnek örvendő tanárok elhivatottsága tartja fenn. Hogy meddig? Amíg bírják.

Nőgyógyászok vallomásai: hajmeresztő dolgokkal találkoznak munka közben

Azt hisszük, csak nekünk nőknek kellemetlen nőgyógyászhoz menni, pedig sokszor a dokik is kiakadnak egy-egy betegen. Most azt is elárulták, miért.

Leülhetsz magadtól egy étteremben? 5 ciki illemtani baki az étteremben

Étterembe általában azért megy az ember, hogy jól érezze magát, de az alábbi udvariassági bakikat mégis érdemes elkerülni.

Adás közben kapott végzetes szívrohamot a magyar tévébemondó

1981 májusának végén Varga József tévébemondó beszélt a stúdióban. Nyugodtnak tűnt és kimértnek. Ahogy szokott. Az a mély, bársonyos hang valahogy megnyugtatta a nézőt. Elég volt becsukni az embernek a szemét,

Öt autó és egy busz ütközött: rengeteg a sérült, halott is van - Videó

Egy ember meghalt, 14 pedig megsérült az autópályán történt tömegkarambolban.

blogmorzsák

Meddig lehet elmenni az őszinteségben egy dalszövegnél?

Idén lesz 20 éves a legegyénibb magyar rapper, Gazsi Rap Show projektje, így idén jön az új lemez is.

Revíziós rémálmok

Aki elhiszi az orosz legendákat a területi revízió lehetőségéről, maga szegődik Putyinhoz udvari bolondnak.

0