Ezt olvasta már?


Magyar-finn - Kétgólos győzelemmel másodikként zártak a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-ra legyőzte vasárnap a csoportgyőztes és feljutott finn csapatot a Nemzetek Ligája C osztályában, sikerével pedig csoportja második helyén zárt.


hirdetés

A magyar csapat a 29. percben egy gyönyörű akció végén Szalai Ádám góljával szerzett vezetést a Groupama Arénában, nyolc perccel később pedig Nagy Ádám első válogatottbeli találatával duplázta meg az előnyt.

Mivel a görögök a csoport másik mérkőzésén nagy meglepetésre hazai pályán kikaptak az észtektől, így a magyar válogatott a C osztály 2. csoportjának második helyén zárt, azaz biztosan bennmaradt. Egyúttal így maradt esélye arra, hogy a Nemzetek Ligájából - sikertelen Eb-selejtező esetén - érdekelt legyen az Európa-bajnoki részvételért folyó küzdelemben, de ehhez az kell, hogy az osztály négy csoportgyőztese közül valamelyik válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatból kiharcolja a részvételt.

 

Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport:

Magyarország-Finnország 2-0 (2-0)

---------------------------------

Groupama Aréna, 9200 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén)

gólszerzők: Szalai (29.), Nagy Á. (37.)

sárga lap: Baráth (42.), Lang (75.), Kalmár (78.), illetve Granlund (17.), Lod (86.)

 

Magyarország:

-------------

Gulácsi Péter - Baráth Botond (Lang Ádám, 52.), Willi Orbán, Kádár Tamás (Vinícius Paulo, a szünetben), Korhut Mihály (Holender Filip, 54.) - Kleinheisler László, Nagy Ádám - Lovrencsics Gergő, Kalmár Zsolt, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám

 

Finnország:

-----------

Jesse Joronen - Albin Granlund (Joona Toivio, a szünetben), Paulus Arajuuri, Sauli Väisänen, Jere Uronen - Robin Lod, Glen Kamara, Thomas Lam (Joni Kauko, 60.), Robert Taylor (Petteri Forsell, 74.) - Jasse Tuominen, Teemu Pukki

 

I. félidő:

-----------

29. perc: a 16-oson belül keresztbe mozgó Kalmár kapott laposan meglőtt labdát Korhuttól, háttal a kapunak sarokkal tökéletesen tálalt Szalai elé, a csatár pedig rendkívül higgadtan 12 méterről a bal alsó sarokba gurított (1-0).

37. perc: Nagy Ádám szerzett labdát a vendégek térfelén, nagy lendülettel iramodott meg, majd 18 méterről ballal úgy lőtt a hálóba, hogy Jesse Joronen csak beleérni tudott a jobbra tartó labdába (2-0).

 

Nagy lendülettel kezdett a magyar válogatott, melynek kezdőcsapata négy helyen változott az észtek elleni, csütörtöki összecsapáshoz képest. Különösképpen a csapatkapitányi karszalagot visszakapó Dzsudzsák Balázs volt elemében, ám a 98. válogatottságát ünneplő szélső inkább csak a harciasságával, mintsem veszélyes játékával tűnt ki. Az első negyedóra végén alább hagyott a lendület, ugyanakkor a már biztos csoportelső finnek sem erőltették túl magukat, mégis Teemu Pukki révén az első ziccert ők rontották el.

A kissé álmos játék a félidő közepén egy pillanat alatt felpörgött, miután Szalai Ádám egy gyönyörű akció végén megszerezte a vezetést. A magyarok újra nagy kedvvel kezdtek futballozni, és kis idő múlva már két góllal vezettek Nagy Ádám pályafutása első válogatottbeli góljával.

A finnek a nagyszünet után sem akartak nagyon támadni, míg a magyarok számára tökéletesen megfelelt a kétgólos előny. Marco Rossi korán, már az 54. percre kihasználta mindhárom cserelehetőségét, utolsó változtatásával Holender Filip személyében újoncot avatott.

Az utolsó húsz perc is komolyabb esemény nélkül telt el, s így a magyar válogatott magabiztos sikerrel zárta a Nemzetek Ligája történetének első kiírását.

 







0

hírek innen, onnan

Tornóczky Ferenc: Apukám gitártanár volt, de 14 éves koromig nem nagyon érdekelt a zene

Tornóczky Ferenc: Hobbim van rengeteg: védekező középpályásként futballozom a mogyoródi öregfiúk csapatban, emellett vadászni szoktam....

Még idén megkezdődhetnek a tárgyalások Ukrajna EU-tagságáról

Az orosz-ukrán háború legfontosabb történései.

Visszaéltek Tom Hanks arcával

Tom Hanks az Instagramon hívta fel a figyelmet arra, hogy nem ő, hanem a képmása látható egy fogászati reklámban. A kétszeres Oscar-díjas...

Boszorkánysággal vádoltak meg egy ellenzéki vezetőt

A Seychelle-szigeteken is vannak ötletek az ellenzék ellehetetlenítésére.

Még a titkárnő is védelmi pénzt szedett a Völner-Schadl ügyben, lebukása után egyből elárult mindenkit

F. Vivien, akit Kanál néven hallgattak le, volt Schadl György egyik legközelebbi munkatársa. Mindenkit megzsaroltak, akit csak tudtak. A nő...

Végre lépnek a bankok, sokan vártak erre

Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10...

Óriási fordulat. Hihetetlen, amit most Lagzi Lajcsiék ismerőse elárult

Galambos Lajos még a rácsok mögött van, de...

Ez történik a testeddel, ha minden nap kávézol

A kávé iránti rajongásunk az idő múlásával egy szemernyit sem csökkent, sőt, egyre csak nő a népszerűsége. Mit tud ez a csodaital,...

Sokáig akarsz élni? Sajátítsd el a nagomit, a japánok életfilozófiáját.

Az idő előrehaladtával jellemzően mindannyian hosszú, lehetőleg egészséges életre vágyunk. Míg a nyugati országok leginkább a...

Nyers hússal eteti 14 hónapos fiát az apa: azt állítja, a here a gyerek kedvence

Szeritne teljesen biztonságos, bár háromszor kapott ételmérgezést a férfi.

0

Sport

Meghalt a Manchester City legendás futballistája

Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.

Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere

A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.

Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse

Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.

Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke

A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.

1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát

A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.

Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát

Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.

Iker Casillas kiakadt egy sör miatt

Meglepte „Madrid lelke”.

Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban

Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.

Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját

A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.

Így reagált Szoboszlai a bírói tévedésre

Mint ismert, a Liverpool kettős emberhátrányban 2–1-re kikapott a Tottenhamtől a Premier League szombati rangadóján. A vendégek ugyan vezetést szereztek Luis Díaz góljával, les miatt azonban elvették a gólt – mint

A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára

Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.

0

Bulvár

Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el

A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.

Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök

A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.

Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki

Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.

Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető

Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.

Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól

Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.

Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki

Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.

Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon

Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.

Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség

A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.

Ungár Péter: Már nem élek együtt édesanyámmal, Schiffer András pedig nem fogadja a köszönésem

Az LMP társelnöke reagált azokra a kritikákra, miszerint nem hiteles ellenzéki politikus, mert az édesanyja Orbán Viktor tanácsadója.

0