Ezt olvasta már?


Magyar projekt nyerte el az Európai Unió Natura 2000 díját

Az Európai Unió Natura 2000 díját idén, a természetvédelmi kategóriában egy magyar projekt nyerte el a 35 pályázat közül. A magyar pályázat a "Partnerség a parlagi sasokat érintő mérgezések megszüntetésért" címet kapta. 2015 óta most először nyert Magyarország.

Fotó: MME

Az Európai Unió Natura 2000 díj és a pályázat-verseny háttere, hogy létezik az Európai Unióban egy Natura 2000 nevű hálózat, amely 27.500 védelmi helyszínt foglal magába (természetvédelmi területek és a többi). Ezek a védelmi területek százalékos arányban az EU szárazföldjének 18%-át, tengeri területeinek pedig 7%-át teszik ki. A Natura 2000 hálózat célja, hogy hosszútávon megelőzze számos faj kipusztulását az Unió területén, valamint, hogy megóvja Európa számos természeti örökségét és kincsét. Emellett a hálózat céljai közé tartozik a fenntartható földhasználat kialakítása ötvözve azt gazdasági tevékenységekkel, amely így módon a természetvédelemmel együtt alkotva egy hármast, szolgál alappillérként a Natura 2000 kezdeményezéshez.

Tehát a Natura 2000 díj is ilyen természetvédelmi és -megőrzési kezdeményezéseket, pályázatokat értékel és honorál, amelyek a lokális vagy regionális területekre koncentrálva alakítják ki elképzeléseiket, ahogy ez a magyar projekt kapcsán is látható.

Magyar pályázat a 2015 óta kiosztásra kerülő EU Natura díj történetében most először nyerhetett a „Partnerség a parlagi sasokat érintő mérgezések megszüntetéséért” pályázattal, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinált. Maga a program, amely a parlagi sasok védelmét célozza már hat éves múltra tekint vissza, amelyekben különböző akciók és munkák révén próbálták megóvni a jogellenes tevékenységektől a parlagi sasok fészkeit.

A programban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület mellett számos más szerv működött együtt a közös cél érdekében:

• Hortobágyi, Bükki, és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságok

• Budapesti és Jászberényi Állat- és Növénykertek

• Országos Magyar Vadászkamara

• Nemzeti Nyomozóiroda

• Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület

A résztvevő csoportok, egyesületek, intézmények húsz különböző magyar, Natura 2000 hálózat részét képező területen és azok közvetlen környezetében szervezték meg a már fentebb említett akciókat, amelyeknek egyik célja a jogellenes tevékenysége nyomon követése, esetleges megakadályozása, az ilyen tevékenységek következtében elpusztult parlagi sas példányok számontartása, valamint a sasfészkek háborítatlanságának és biztonságának biztosítása.

A projektben egy valós együttműködés tapasztalható a magyar vadászok, rendőrök, természetvédők valamint állatorvosok között, akik közös összefogásaként létrejövő eredménye, hogy számos mérgezést okozó bűncselekményt sikerült visszaszorítaniuk és ezáltal maguknak a mérgezéseknek a száma is jelentősen csökkent. A magáért beszélő természetvédelmi siker következtében a magyar parlagi sas költőállomány egyharmadával nőtt meg a program utolsó időszakában.

A zsűri döntéseinek indoklását Daniel Calleja Crespo, az Európai Bizottság környezetvédelmi vezérigazgatója mutatta be, aki a magyar projekt kapcsán három fő szempontot emelt ki, amiért kiérdemelte az Euórapia Unió Natura 2000 díját, és amiért kiemelkedően teljesíthetett az egyébként erős nemzetközi mezőnyben:

„Egyrészt a projekt az Európai Unió egyik kiemelten veszélyeztetett ragadozómadár-fajának a megőrzését célozta. A projekt eredményeképpen a magyar parlagisas-állomány 150-ről 200 pár fölé emelkedhetett, ami egyben az Európai Unió egész állományának 25%-os növekedését is jelentette. Ez már önmagában is kivételes eredmény. Másrészt a projekt az egész Európában komoly gondot jelentő illegális mérgezések ellen lépett fel, mégpedig egy olyan széles partnerség keretében, amelyben számos civil és állami szereplő dolgozott együtt a közös cél érdekében. Harmadrészt a zsűri díjazta azt is, hogy a projektet a közelmúltban sikerült más országokra is kiterjeszteni, így a kidolgozott módszerek Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Szerbiában és Magyarország új területein is elő fogják segíteni a probléma kezelését.”

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől a projekt vezetője, Horváth Márton vette át a díjat, aki elmondta, hogy:

„A projekt sikerét elsősorban a széleskörű partnerség tette lehetővé, amelyben először fordult elő Magyarországon, hogy nem csak a civil ás állami természetvédelmi szervezetek dolgoztak együtt egy közös célért, de sikerült a vadászati és rendőrségi szervezeteket is bevonni. Ez a díj nagyban fogja segíteni, hogy a megkezdett munkát folytatni tudjuk, hiszen ez hatalmas motiváció valamennyi kolléga számára, aki a projektben dolgozott.”

Az MME partnerszervezetei is részesültek díjban, akik a BirdLife International nemzetközi hálózat tagjai az MME-vel karöltve. A spanyol partnerszervezet BirdLife Natura 2000 projektje a „Kommunikáció” kategóriában nyerhetett el díjat, míg a bolgár és görög BirdLife partnerek a dögkeselyűk védelmét célzó projektje, a „Határon átnyúló együttműködés” érdemelte el az Európai Unió Natura 2000 díját.

lockkerdee

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Óriásit változott a Balaton néhány nap alatt, és még nincs vége

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Súlyos árat fizethetünk az ügynökakták nyilvánosságra kerülése miatt – figyelmeztet a Levéltár igazgatója

Súlyos lelki terhet jelenthet sok magyar család számára, ha nyilvánossá válnak az ügynökakták – figyelmeztetett az Állambiztonsági...

Már rég nem nagyszüleink filléres nyaralása: egyre többen jönnek rá, 2026-ban mégis ezt éri meg választani

A kempingezés Magyarországon ma már messze nem a régi, retró, olcsó nyaralás szinonímája.

Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezt tapasztalod a nyelveden! 6 jel, amit tilos figyelmen kívül hagyni

Az ártalmatlan gyulladásoktól az életveszélyes betegségekig sok mindent jelezhetnek.

Alonso megzsarolta a McLarent, hogy Hamilton ne érhessen célba

A kétszeres világbajnok spanyolnak tizenhat évvel ezelőtt volt egy nem éppen szimpatikus húzása a Magyar Nagydíjon. Kemény sztorival...

Mutatjuk, milyen időjárás várható ma – lesz, ahol kell az esernyő

Vasárnap eleinte fátyolfelhős időre számíthatunk, többórás szűrt napsütéssel. Délután azonban nyugat felől megvastagszik a...

Mi lett vele? Így él most az egykori VV Leó, azaz Nagy Zsolt Leó, aki tavaly a Farm VIP-t is megnyerte - nehéz szakmája van

Nagy Zsolt Leót a Való Világból ismerte meg az ország, majd egy évvel ezelőtt a Farm VIP révén azt is megtudta róla, hogy Leó még...

A valódi James Bond, a szuperkém, és máig felderítetlen titkok, rejtélyek

Nők, kaszinók, titkos küldetések és életveszélyes játszmák – Duško Popov története akár egy James Bond-film forgatókönyve is...

„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”

Meghallgatuk a Magyar Közgazdasági Társaság kerekasztal-beszélgetését.

Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?

A köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének kifejezése, megválasztása azonban szükségképpen politikai döntés....

Körszálló, Magyar Rádió: a semmibe faragott magának emlékművet az Orbán-rendszer

Koncepciót keresni az orbáni kultúrpolitikában – súlyos hiba volt, amit sokan elkövettünk.

Mégis meghaltak – Gyorspublicisztika Orbán tusványosi beszédéről

Előkerül még a kommunista veszély mint a gonosz Brüsszelhez hasonlóan állandósult rögeszme – de hát a nagyapó már csak ilyen, nehezen...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.